nlc.hu
Mindennapok

Tóth Andi újra a Dancing with the Stars-ban

Tóth Andi visszatért a Dancing with the Stars-ba

A verseny döntőjén is ott lesz.

Tóth Andi visszatért a Dancing with the Stars-ba: nézőként ott volt a táncverseny szombat esti adásában. A Dancing with the Stars tavalyi évadának a győztese kendőzetlen őszinteséggel vallott Gelencsér Timinek.

Tóth Andi

Tóth Andi, a DWTS 2. évadának a győztese – Fotó: Sajtószoba

Nem volt bulim, és eszembe jutott, hogy ma szombat van, és nagyon eljöttem volna. Akkora pozitív élmény itt lenni. Akkora szeretettel várt mindenki, hogy nagyon jól érzem magam itt. Irigykedem mindenkire, aki itt ma táncol” – nyilatkozta boldogan.

Elmondása szerint a DWTS-os győzelmük után nagyon akarta volna még folytatni a táncot a táncpartnerével, Andrei Mangrával, de nem fért bele az idejébe. “Az is bennünk volt, hogy továbbvisszük és amatőr táncversenyekre elmenjünk” – mesélte Tóth Andi, hozzátéve: miután beindult a koncertszezonja,  már nem jutott ideje a próbákra.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy a szíve szakadt meg Andrei-ért, amiért már az első fordulóban kiesett. “Ott ordítottam a tévé előtt. (…) Olyan mérges voltam, ki is posztoltam valami csúnyát rögtön. Nem tartottam fair-nek. Igazából elfogadom azt, amit a közönség dönt, de nagyon szerettem volna még látni Andrei-t” – árulta el Tóth Andi, aki a döntő alatt is jelen lesz: Gelencsér Timi vendége lesz a műsor háttérműsorában, a Dirty Dancing-ben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése