nlc.hu
Mindennapok

Interjú Spáh Dáviddal első könyvéről, a Még egyszer regényről

Spáh Dávid: Magyarország a szép nők és a középszerű férfiak országa

Spáh Dávid első regénye, a Még egyszer, egy különleges tükör generációja számára. Olyat is megmutat, amire nem szívesen tekintünk, közben mégis végtelenül jól szórakozunk. Interjú a szerzővel könyvéről és önmagáról.

Egy (két) generáció számára ő még mindig Misi a Família Kft-ből, holott már jó húsz év eltelt az utolsó epizód óta, ez idő alatt pedig jócskán tett érte, hogy ne a kamerák előtt forogjon az élete. Spáh Dávid most könyvet írt, celebönéletrajznál azonban jól komolyabb művet tett le az asztalra. Egy regényt, címe, Még egyszer. Ennek kapcsán beszélgettem vele, ám szóba kerültek gyerekkori emlékek és az életmódváltása épp úgy, mint az ikerség különleges kapcsolata, ami egyfajta időutazással felérő, nem kért kaland az élettől.

Spáh Dávid

Fotó: Neményi Márton

Rendezőként dolgozol, írtál már forgatókönyveket, reklámszövegeket, egy könyv azonban egészen más kategória. Honnan jött az ötlet, hogy regényt írj?

Sosem tudom eldönteni, hogy az én ötletem volt-e, vagy a környezetem kapacitált rá nagyon régóta. Arra határozottan emlékszem, hogy már kamaszkoromban terveztem könyvet írni, ám aztán szépen, módszeresen megértettem magammal, hogy ez lehetetlen, a valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzelés.

Miért?

Már csak amiatt is, hogyan ment a kézírás általános iskolában. Ez benne van a könyvben is, a regény főszereplője hasonló cipőben jár mint én. Ám valójában azt hiszem, azért adtam fel, mert túl sok jó irodalmat olvastam, és nem feltételeztem, hogy érdemes lenne megpróbálkozni valamivel, ami azoknál gyengébb. Nem azt mondom, hogy ez a könyv már elérte azt a szintet, de jött egy trigger, egy szikra, aminek hatására megszületett a történet a fejemben, és úgy éreztem, le kell írnom.

Spáh Dávid: Még egyszer

Forrás: Libri

 Olyan rosszul pedig nem sikerült, kiadód egyenesen Nick Hornbyéhoz hasonlítja írói stílusodat. Mi pattintotta ki a szikrát, aminek a Még egyszer lett az eredménye?

Egy osztályfénykép volt, amit az első karanténba vonulás során pillantottam meg. Az első osztályos osztályfotó, amin mindketten rajta vagyunk a testvéremmel. Megláttam, és utána pár perccel már a gép előtt ültem, és nagy részét leírtam a történetnek. 

Tudtad hasznosítani a rendezői tapasztalatokat a könyv írása közben? 

Az elmúlt húsz évben a munkám nagyon nagy részét az tette ki, hogy megpróbáltam előre leírni képeket. Fontos, hogy a megrendelők megértsék, mi az, amit látni fognak a képen, és ezt tudni kell betűvel leírni. A hétköznapjaim része az írás, aminek részletessége egyfelől időnként idegtépő, másfelől nagyszerű játék számomra. Ezt a történetet is forgatókönyvként kezdtem megírni, aminek sajátja, hogy a karakterek háttértörténetét is ki kell dolgozni. Ez volt az, ami végül messzire vezetett, hízni kezdett, és végül Benedek Ágota volt az, aki miután látta a kéziratot, átvitte a Libri Könyvkiadóba, amiért hálás vagyok neki. 

Ezek szerint könnyű volt a könyvírás?

Nem számítottam rá, milyen élvezetet nyújt majd ez a munka. Mégis, egészen más, mint forgatókönyveket írni. Nagyon intuitív dolog volt a részemről, sokszor úgy éreztem, akkor is írok, mikor be sem kapcsoltam a gépet. Pörgött-forgott bennem egy jelenet, annak képi világa, amiről akkor tudni véltem mindent, mégis, épp ezért nyűgnek, szenvedésnek éreztem leírni az ennyire nyilvánvalót. Szívesebben tartottam volna már a következő résznél. Másfelől, ha tudja az ember, hogy miről ír, hogy mit akar mondani, minden idő és energia amit ráfordít, azonnal megjutalmazza.

A történet a kiégésről szól, keveredik bele némi életközepi válság is. Önéletrajzi ihletésű a könyv?

Kár lenne tagadni, 42 éves vagyok, akárcsak a főszereplő. Ez olyan időszaka az életnek, amire nem készülünk fel eléggé és nem is készítenek fel minket rá. Vagy észreveszi az ember magától gyerekkorában, hogy éppen min megy keresztül az apja, anyja, a családja, vagy nem. Amit ennek kapcsán megírok a könyvben, az szinte minden tekintetben a gyerekkori megfigyeléseim édesapámról, az ő apjáról, és még sok más férfiről ebben az életkorban, amiben én most vagyok.

Spáh Dávid

Fotó: Neményi Márton

Barna, a főszereplő, nagyon sok dologban hasonlít rád. Egyezik az életkora, hasonló a szülői háttér, túlsúllyal küzd, ami rád is igaz volt, és korábban elmondtad, a könyvbéli helyszínek gyerekkorod helyszínei is. Mennyire írtad bele magadat Barna, egyébként sokszor nem annyira szimpatikus, karakterébe?

Ha ő és én össze lennénk engedve, nem biztos, hogy sokáig elviselném a társaságát, de szembe kell nézzek azzal is, hogy közben nagyon sok mindenben hasonlítunk. Az emlékek egy része a sajátom, ám ahogy ez a figura él, amilyen dolgokat megtesz, attól én tartózkodom. Olyan ítéleteket is kimond, amiket én nem. Emiatt érdekesebb, elfogadásra érdemesebb a történet, igaz, ennek az az ára, hogy valóban nem egy olyan kedves fiú, mint amilyen én például lenni szeretnék.

Volt egy komoly életmódváltásod az elmúlt másfél évben, amit korábban úgy jellemeztél, olyan volt, mint egy időutazás, harmincasként ötvenesnek érezted magad. Negyven kilót leadtál, a fogyásod rengeteg változással járt, most hol tartasz? Mennyit mentél vissza az idődben?

42 évesnek érzem magam és 42 évesnek lenni nagyon jó. A gyerekkor, és ezáltal a fiatalság, szörnyen túlértékelt az életünkben. Felnőttnek lenni, olyan felnőttnek, aki már bizonyos illúziókkal leszámolt, és aki eggyel nagyobb szeretettel tud a valóság felé fordulni anélkül, hogy megpróbálná átsminkelni azt, sokkal jobb. Erre az életkorra készülni kell, és jó, hogyha az ember reális célokat tűz ki magának ennyi idős korára. Egyáltalán nem abban mérem az életem sikerességét, hogy ezeket elértem-e, mert szinte semmi nem úgy alakult, ahogy azt tíz-tizenöt évvel ezelőtt mondtam volna.

A fontos dolgokban sem?

A fontos dolgokban sem. Mindenhol megvannak azok a fénytörések, kopások és leütődések, mint egy öregedő porcelánkészleten, amitől nem olyan lett, mint elképzeltem, de ennek meg van az a hatalmas előnye, hogy ahogy élek, azt igazibbnak érzem annál, mint amilyennek elképzeltem magamnak. Igaz, a váratlan fordulatai gyakran tragikusnak is mondhatók, de azok arra kényszerítenek, hogy megszabaduljak olyan maníroktól, amik végig kísérték az életemet, és utólag beláttam, nagyon sok mindenen csak rontottak.

Például?

Jobb őszinte embernek lenni.

Spáh Dávid

Fotó: Neményi Márton

Ha időutazhatnál, mint Barna a regényedben, változtatnál valamin a saját életedben?

Azt remélem, meg lenne a bátorságom hozzá, hogy újra mindent ugyanúgy csináljak. 

Az életmódváltásod és a könyvírás egy időszakra esett az életedben. Volt hatásuk egymásra?

Sokszor olyan volt, mintha előre írnék naplót. Gyakran félelmetesen visszaköszönt az időutazás abban, hogy elkezdtek olyan dolgok történni velem, amiket Barnával kapcsolatban leírtam. Nagyon durva, amikor egyszer csak egy másik testben kezd el élni az ember, az összes ruháját ki kell dobnia, összekeverik a tíz évvel korábbi testvérével. Ez egyszer csak egy másik élet lesz. Az életmódváltás ebből a szempontból valamiképp a regényben is megjelenik.

A főszereplő jellemében érdekes kettősség van: egyrészt roppant kritikus önmagával, másrészt a sodródással, amivel magyarázza élete alakulását, mintha a felelősséget, a döntések súlyát áthárítaná a környezetére. Hol áldozata, hol nyertese a körülményeknek, de semmiképp sem hibás az események alakulásában. Értelmezhetünk ebben némi társadalomkritikát?

Igen, a saját generációm, illetve az ötvenes és a kora harmincas férfiakról általánosságban gyakran gondolom ezt.

A nőkről nem?

Róluk sokkal kevésbé. A férfiak mindenkit hibáztatnak, mindenért a körülmények összetettsége felelős. Nem véletlenül látnak bele összefüggéseket olyan dolgokba is, ahol nyomuk sincs. A nők az én korosztályomban nagyon szépen, fókuszáltan csak a férfiakat hibáztatják mindenért,

ami Magyarország egy speciális helyzet, mert ez a szép nők és a középszerű férfiak országa.

A megjelenés tekintetében mindenképpen így van. Az én generációmnál, és az én generációm utániaknál nagyon jól meg lehet figyelni, hogy a kirívó szépség a rendszerváltás után eltolódott az anyagi biztonság fogalma felé, összekapcsolódott azzal. Addig mind egyformán csórók voltunk, aztán elkezdődött, hogy a nagyon gazdag embernek jutott a legszebb lány. Nagyon sok rossz, meggondolatlan házasság jött létre pénzalapon. A nők, akik nem abba a kategóriába tartoznak, hogy a gazdag fiúk verekedjenek értük, és ez nem feltétlenül pusztán a megjelenést jelenti, a személyiségből fakadó szexiséget is ideértem, tehát ők jóval kisebb eséllyel szerzik meg a partiképes férfiakat. A nők nagyon sokszor hajlamosak mindezért a férfiakat hibáztatni, meglehetősen jogosan, a férfiak viszont mindenkit. És a hibáztatásnak, a felelősöknek ez a köre, ahogy haladunk előre az életkorra, egyre tágul. Nagyon szép szinkronban van a magyar férfi a magyar társadalommal. 

Spáh Dávid

Fotó: Neményi Márton

A testvéredet beleírtad a könyvbe?

Konkrét karakterbe nem írtam bele, azonban ha mélyebbre akarok menni a könyvmagyarázatban, az ikerség benne van. Az egypetéjű ikrek genetikailag teljesen azonosak, az egyetlen dolog ami különbözik bennük, az a haláluk. Még akkor is, ha a külsejük megváltozik, akkor is ha egymástól függetlenül nőnek fel, ugyanannak az életkeletkezésnek a kettészakadásai. Általuk térben és időben párhuzamosan kétszer létezik ugyanaz. Ez valahol borzalmas és félelmetes is, egy fizikai nonszensz. Az ember egész életét meghatározza a gondolat, hogy melyikünk hal meg először, s az, mi lesz velem akkor, ha ő hal meg először és mi lesz vele, ha én. Akkor már nem leszünk teljes emberek. Viccelődve szoktuk mondani, de közben mélységesen igaz, hogy kettőnkből egy egészen jó kis ember lehetne. A könyvhöz is kapcsolható a gondolatmenet, miszerint a hogyan lehetett volna, hogyan kellett volna, mi lett volna ha kérdésekre a válasz az én életemben könnyen megfigyelhető. Látom, mi lett volna, ha másképp döntök, ha máskor kezdek el dohányozni, ha másképp intézem a párkapcsolataimat, ha más társasággal töltöm az időmet, más kultúrát fogyasztok. Ez végig ott van előttem és végig ott van előtte.

Evezzünk kicsit könnyedebb vizekre. A Família Kft-s szereplésed…

(sóhajtás) Soha nem fogok tudni az életemben tenni semmi, nem tudok akkora dolgot megcsinálni, hogy ez ne kerüljön említésre.

Ez baj?

Nem, be kell látni, hogy végsősoron ez nem baj. És egyre kevésbé érzem annak szükségét is, hogy lépten-nyomon elnézést kérjek miatta.

Miért kellene elnézést kérned?

Ez nem egy racionális érzés, nem azért érzem szükségét, mert valamiért kell, hanem egyfajta kényszernek érzem, mert ez a szerep olyan dolog, amit nem lehet visszacsinálni.

Spáh Dávid

Fotó: Neményi Márton

És amiről úgy fogalmaztál egy interjúban, hogy komoly utóhatásai voltak, ezért is akartál eltűnni a nyilvánosság elől. Mik voltak ezek az utóhatások?

Egy ilyen produkciónak sokkal érdekesebb a művelés, csinálás része, mint a befogadás a néző részéről. Külön kell választani a közönségre mért hatást és azt a személyes hatást, ami azáltal ért minket, hogy nyolc éven keresztül heti négy napot töltöttünk egy stúdióban. Az utóbbi azért lényeges, mert amikor véget ér, az ember azt érzi, hogy a kortársaihoz képest fel van vértezve valamilyen tudással, amit szeretne kihasználni. Hiába gondoltuk mi azt, hogy tudjuk, hogyan kell rögzíteni egy jelentet, megírni egy jó párbeszédet, azon, hogy mindezt mégis miért csinálják, vagy egyáltalán, miért lenne bárkinek is szüksége arra, hogy mi ezzel foglalkozzunk, nem gondolkodtunk el. És ezen a ponton kapcsolódik be a közönség. Azt tapasztaltuk, hogy kiléptünk az utcára és a munkánk eredménye miatt volt egy ismertségünk. A szakmai előmenetelünket meggyőződésem, hogy megnyújtotta, sőt, inkább hátráltatta mindez. Olyat vártak el, amit egyáltalán nem tudtunk nyújtani, miközben a kortársaink, akik alulról építkezve haladtak, tudtak. A tévésorozatban való szereplésünk legnagyobb hozadéka mégis az volt, hogy megismerhettük azokat a szakmákat, amiket űzni szeretnénk. 

Akartak volna celebet csinálni belőletek?

Mivel a tévésorozat még a kereskedelmi televíziózás beköszönte előtt véget ért, nyoma sem volt a mai, celebekre épülő tartalomgenerálásnak. Egészen más környezet volt az, épp emiatt szerencsére eltűnni is könnyebb volt. Ha akkor az a social média hálózat vesz körül minket, ami most van, abba tönkre mentünk volna.

Ezzel a könyvvel azonban ismét rád irányul a figyelem. Hogy éled meg ezt a könyvturnézást?

Ezzel azért nincs gond, mert most van miről beszélni. A könyvet, ami elsősorban azért jött létre, hogy szórakoztassa az olvasót, szívesen ajánlom mások figyelmébe. Ezért megéri kiállni és beszélni.

Tervezel más regényeket is?

Körülbelül tudom, mi lesz a következő és azt is tudom, mikor. Van egy téma, amit jó tizenöt éve elkezdtem feldolgozni, azonban azzal még várnom kell, le kell zárulniuk bizonyos élethelyzeteknek, hogy írhassak róla. Addig is a Még egyszer forgatókönyvével szeretnék foglalkozni. A könyv, mint mondtam, háttértanulmánynak indult egy filmhez, amit szeretnék megcsinálni. Az írással azonban nehéz lesz leállni. 

Spáh Dávid

Fotó: Neményi Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.