nlc.hu
Mindennapok

12 évesen lett Mensa-tag Anwita Pati

Egyszerűen zseniális: ennek a 12 éves lánynak magasabb az IQ-ja, mint Albert Einsteinnek

Anwita Patilt lenyűgözi a matematika, és reméli, hogy tudásával és intelligenciájával tud majd segíteni abban, hogy jobb hely legyen a világ.

Tizenkét évesen Mensa-tag lett Anwita Patil, miután kiderült róla, hogy az IQ-ja 162, ami életkori kategóriája szerint a lehető legmagasabb elérhető pontszám, és ami magasabb, mint Albert Einsteinné vagy Stephen Hawkinggé, akiknek 160 körül lehetett, írja a 24.hu.

A lány már kiskorában lenyűgözte intelligenciájával a szüleit. „Régebben együtt oldottunk meg matematikai kihívásokat, de néha nekem nem lett megoldásom, Anwitának igen” – nyilatkozta édesanyja, akinek doktori végzettsége van matematikából.

Hozzátette, hogy felvették lányukat a Mensába, azon nem lepődtek meg, azon viszont igen, hogy Anwita a pontok maximumát szerezte meg a teszteken. És ugyan a felnőtteket is lepipálja sok szempontból, a 12 éves lány szerencsére megmaradt gyereknek, szívesen zenél és táncol. 

Ami a jövőt illeti, Anwitát nagyon lenyűgözi a matematika különböző gyakorlati alkalmazása, legyen az természettudomány, mérnöki tudomány vagy informatika, és reméli, ha felnő, készségei és tapasztalata segít majd a társadalmi kihívások megoldásában.

Albert Einstein

Fotó: Lambert/Keystone/Getty Images

dg

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top