„A remény fogalmát gyakran félreértelmezik. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a remény egy passzív vágyakozás, semmi több, csak bíznom kell abban, hogy valami megtörténik, nem teszek érte semmit. Ez éppen ellentéte az igazi reménynek, amely tetteket és elkötelezettséget követel. Sokan tudják, hogy milyen szörnyű állapotban van a bolygónk, de nem cselekszenek, mert tehetetlennek és reményvesztettnek érzik magukat”
– így fogalmaz A remény könyve előszavában az egyik legismertebb természetvédő.
Jane Goodall, aki nemrég ünnepelte 89. születésnapját, folyamatosan járja a világot, hogy felhívja a figyelmet arra, mit tehetünk a bolygónk és lakói érdekében. Jane Goodall a napokban újból ellátogatott Magyarországra is, hogy bemutassa a hazai közönségnek legújabb könyvét, aminek társszerzője Douglas Abrams, az Idea Architects irodalmi ügynökség alapítója.
A legendás etológus, antropológus és primatológus, a Jane Goodall Intézet és a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója magyarországi tartózkodása során az ELTE Lágymányosi Campusán tartott előadást, ahol több százan csüngtek – joggal – a szavain.
Jane Goodall az ELTE Egyetemi Konferencia Központ Gömb aulájában 2018. május 17-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Pánik, gyász és remény
Előadását egy kerekasztal-beszélgetés előzte meg Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Máté Bence természetfotós és Takács-Sánta András humánökológus között, majd Goodall is csatlakozott hozzájuk, és három fő témát jártak körbe, az egyik természetesen maga a remény volt, a második a mértékletesség, a harmadik pedig a cselekvési lehetőségek voltak, mindez persze a bolygónk helyzetének tükrében. Máté Bence elmondta, szerinte nincs ok pánikra, a természet már csak olyan, hogy fejlődik, és azt sem lehet mondani, hogy csak az ember lenne önző, a maga módján minden élőlény az, az más kérdés, hogy a mi önzőségünknek mi a következménye.
Ha pánikra talán nincs is ok, azt Takács-Sánta András elismerte, hogy a trendek valóban vészjóslóak, de hangsúlyozta, egyikünk – még a legjobb szakemberek – sem látja a jövőt, nem tudhatjuk, hogy bekövetkezik-e a legrosszabb, ahogyan azt sem, hogy nem, egy biztos, a jövő nem a jelen egyenes vonalú meghosszabbítása lesz, hiszen a történelem mindig is kacskaringósan haladt. Kiemelte, a remény cselekvés nélkül nem sokat ér, természetesen mindannyiunknak tenni kell annak érdekében, hogy esetleg a legjobb forgatókönyv valósuljon meg.
Orvos-Tóth Noémi pedig megjegyezte, a Goodall- és Douglas Abrams-könyvben nem véletlenül esik szó a gyászról, mert igenis el kell gyászolnunk azt elpusztított környezetet, a fajokat, amiket elveszítettünk, mert ha nem tudatosítjuk ezeket a veszteségélményeket, akkor passzivitásba ragadhatunk, az pedig nem visz előre.
Takács-Sánta András ehhez a következőket fűzte hozzá. „Mindig gondoljunk arra, hogy mennyi érték van még a világban, ami megmenthető, és a másik nagyon fontos pont, hogy azt gyászoljuk, ami elveszett, és ne azt, ami bizonyos forgatókönyvek szerint lehet, hogy el fog veszni. Nagyon fontos, ezért egyszer azt mondom, hogy a jövőt egyikünk se tudja” – mondta, hozzátéve, hogy ne higgyünk azoknak se, akik szerint a technológia megment majd minket, de az ökokatasztrofistáknak se.
Abban mindannyian egyetértettek, hogy mindannyiunknak tenni kell annak érdekében, hogy esetleg a legjobb forgatókönyv valósuljon meg.
Máté Bence példákat hozott fel arra, ő hogyan változtatott az életén, például, hogy úgy döntött, kevesebbet fog külföldre utazni és hogy lemond a távolról érkező élelmiszerekről is. Mint elmondta, szerinte erre az egyik megoldás a fenntartható visszafejlődés, ezt a szót ő alkotta meg a fenntartható fejlődés nyomán, és annyit tesz, csökkentsük a környezeti terhelést úgy, hogy a boldogság nem tűnik az életünkből, hogy olyan dolgokban találjuk meg az értéket, amik nem kerülnek pénzbe, például az emberi kapcsolatok vagy a természet.
Takács-Sánta András is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. Szerinte a jólét, a jó élet definícióját kellene újraírni. Hozzátette, természetesen nem azt mondja, hogy a gazdaság által előállított javak és szolgáltatások nem kellenek a megelégedettségünkhöz, de meglepően alacsonyan van az a fogyasztási pont, ami fölött már az újabb fogyasztás nem, vagy csak alig növeli a boldogságot, sőt akár csökkentheti is.
Nagyon rossz kommunikáció és nagyon sokszor hallani, hogy igen, itt az ökológiai válság matt le kell mondanunk dolgokról, persze van benne igazság, de ez az igazságnak a fele.
Hozzátette, három kapcsolódási pont van, ami viszont biztosan javít ezen: az emberekhez, a többi élőlényhez, valamint a transzcendenshez való kapcsolódás, ez az, ami egyre inkább eltűnik az életünkből. „A modernitás kora az elmúlt körülbelül 300 év. Ez az emberi történelem első olyan időszaka, amikor össztársadalmi szinten megpróbálunk a transzcendens nélkül élni. Ez a kísérlet úgy tűnik, hogy nem annyira jön be. A transzcendentális alatt persze nem feltétlenül tradicionális intézményekre, sőt vallásokra gondolok, sőt, őszintén elsősorban nem ezekre gondolok” – jegyezte meg.
A csodák pedig körülvesznek minket, példaként hozta fel, hogy amikor nemrég Máté Bence tanyáján jártak vendégségben, tíz fekete gólyát is láttak, ami valóban nagyon különleges élmény lehetett, a Magyarországon fokozottan védett fajnak az egyedei ugyanis nem szívesen mutatják meg magukat az embereknek.
Az ismert természetfotós ezután felhívta a figyelmet, ugyan nem tudja már elképzelni, milyen lehet városi környezetben élni, de ezután pár biztató szót intézett azokhoz, akiknek nem adatott meg, hogy a természet közelében éljék mindennapjaikat.
Ahol van egy négyzetméternyi zöldfelület, ott mindenütt van a csoda
– hangsúlyozta Máté Bence.
A cselekvés persze túlmutat azon, hogy kihelyezünk néhány méhcsalogató növényt az erkélyre, Takács-Sánta András szerint ha tudatában vagyunk, milyen nagy a baj, akkor fontos, hogy mondjuk el minél több embernek, és sokkal hatásosabb, ha nem egyedül cselekszünk, hanem másokat is bevonva, arról nem is beszélve, hogy jobban fogjuk érezni magunkat, ha együtt csináljuk.
Fotó: Balogh Boglárka
Ha van valaki, aki rá tudja venni az embereket az együttcselekvésre, akkor az Jane Goodall. Többször volt lehetőségem arra, hogy élőben hallhassam, és csak remélem, hogy a vastaps, amit minden alkalommal kapott, valahogy fokmérője annak, hogy milyen hatása van kisugárzásának, történeteinek, tanácsainak mások gondolataira. Persze egy ilyen idolnak is kell, hogy legyen példaképe, aki Jane Goodall esetében nem más, mint édesanyja, aki igen nehéz körülmények között nevelte gyermekeit, és akinek támogatása olyan sokat jelentett számára.
És ugyan sok mindent tanult tőle, könyvében kitér arra, hogy neki is vannak rosszabb időszakai, és – mint Takács-Sánta András kérdésére elmondta – számos olyan embert ismer ő is, aki látja, hogy mi folyik a világban, és emiatt elveszítette a reményt. Hozzátette, senki sem tudja egyedül megoldani a világ problémáit, amit tehetünk, hogy megnézzük, saját közösségünkben mi az a probléma, ami ellen tenni tudunk, és ha már egy dolgon is tudunk változtatni, máris jobban fogjuk érezni magunkat, a remény – ahogyan a könyvében is írja – pedig ragadós.
Ha mindannyian feladjuk a reményt, akkor elvesztünk
– fogalmazta meg legfontosabb üzenetét.
Fotó: Central Könyvek
Ugyan Jane Goodallból sugárzik valamilyen éteri nyugalom, a stresszből neki is kijutott, ismerte el, gyermekként vészelte át, a II. világháborúban nőtt fel, a tanzániai Gombéban, ahol kutatásait végezte, elrabolták a diákjait, és volt, hogy nem volt elég pénz arra, hogy folytassa a munkáját, de például A remény könyvének megírása közben is akadtak kihívások.
Ami segít neki, az optimizmusa és a jó értelemben vett makacssága, ha pedig egy olyan helyzettel találja szemben magát, amit éppen nem tud megoldani, félreteszi ezt a problémát, és helyette egy másik dologgal küzd meg, és persze sokszor segít az, ha van valaki, akivel adott pillanatban meg tudja osztani a problémáit, akinek tud ventilálni, és ez bizony olyan megküzdési stratégia, ami sokunknak lehet ismerős.
Emellett sokan vannak olyanok is, akik számára a spiritualitás jelent menedéket. Jane Goodall könyvében is kitér a transzcendentálisra, és a kerekasztal-beszélgetésen is kitért rá. Mint megjegyezte, egyre inkább materialista világban élünk, ahol minden a pénzről és a hatalomról szól, miközben elvesztettük a természettel való kapcsolatunkat, és persze a vallás renoméja sem az igazi a fanatikusok miatt, viszont úgy látja, a biológiai, majd a morális evolúciót követően itt a spirituális evolúció ideje. És sokak megdöbbenésére azt is megosztotta, pár éve mást válaszolt volna, de most úgy gondolja, számára a következő legnagyobb kaland a halál lesz, hiszen mi izgalmasabb annál, mint hogy kiderül, vár-e valami ránk a túloldalon, és ha igen, akkor mi.
Négy ok a reményre
Jane Goodall félórás előadása elején elmondja, az ő küldetése az, hogy az embereknek reményt adjon, és mint könyvében írja, a leggyakoribb kérdés, amit fel szoktak neki tenni, az is a reményre vonatkozik.
Hiszem, hogy van még egy időablak, hogy kezdjük begyógyítani a bolygónak okozott sebeket – de ez az ablak hamarosan bezárul. Ha számít nekünk a gyerekeink és az ő gyerekeik jövője, ha számít nekünk a természet megóvása, össze kell fognunk és cselekednünk kell. Most azonnal – míg nem késő
– jegyzi meg A remény könyve előszavában, mielőtt szerzőtársával sorra vennék, pontosan mi is az, ami neki reményt ad. Ez pedig nem más, mint
- az emberi értelem
- a természet szívóssága
- a fiatalság ereje
- a tántoríthatatlan emberi lélek.
Természetesen Goodall a rendelkezésre álló fél órában ezekről is szót ejtett, de előadása nem lett volna teljes, ha nem mesél a csimpánzokról és arról, hogyan indult a pályája, illetve, hogy mi, emberek mennyire hasonlítunk rájuk vagy éppen fordítva. Ennél a résznél meg nem nevezett férfipolitikusok is kaptak egy odaszúrást. Talán nem véletlenül, hiszen amikor pályáját kezdte, nem volt könnyű dolga nőként érvényesülni, főleg úgy, hogy diploma nélkül vágott bele ebbe a munkába, és volt mersze empatikusan viszonyulni a csimpánzokhoz. Szerinte egyébként az különbözteti meg a kutatókat a természetvédőktől, hogy utóbbi csoport számára elengedhetetlen az empátia, az intuíció.
Szerencsére sokat változott a tudományos világ, most már érző lényként tekintenek az állatokra. Amik egyébként csodálatos dolgokra képesek, ezért viszi magával mindenhova plüssből készült barátait, hiszen így elmondhatja, hogy a sokak által visszataszítónak tartott a patkányok igenis hasznos lények, hiszen ki lehet képezni őket aknakeresésre, hogy a polipokat sem szabad alábecsülni, és hogy a szarvasmarháknak is ugyanúgy van egyéniségük, éreznek és érzik a fájdalmat, félnek. Erre felfűzve mondta el, hogy miért fontos a növényalapú táplálkozás.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
És ott dereng egy aprócska fény az út végén, jegyzi meg, csak éppen közösen kell eljutnunk oda, az sajnos nem segít, ha sokan kezdik el a saját alagútjukat ásni, ahelyett, hogy mindenki ugyanazon az alagúton dolgozna, vannak, akik nem látják a teljes képet. Példaképpen hozta fel, hogyan ugyan környezetvédelmi szempontból jó, ha bezárnak egy bányát, viszont ez azt is jelenti, hogyan sokan elveszítik az állásukat, és aki éppen a túlélésért küzd, lehet, hogy a természet megóvását nem sorolja a legfontosabb dolgok közé.
Jane Goodall is rájött, fontos az, hogy a közösségeknek megmutassák, hogyan lehet boldogulni úgy, hogy ne használják túl a környezeti erőforrásokat, hogy őket is bevonják a különböző természetvédelmi, fenntarthatósági programokra, és persze az is fontos, hogy már a gyerekek is megtanulják, mit tehetnek a környezetükért, hogyan gyakorolhatják a jogaikat. Ezért indult útjára még 1991-ben a Rügyek és Gyökerek (Roots & Shoots) hálózat, ami Magyarországon is működik. És mi a véleménye az egyik legismertebb ifjú környezetvédelmi aktivistáról, Greta Thunbergről? A 24.hu-nak adott interjújában elmondta, nem feltétlenül ért egyet a tiltakozásának módjával, de egyébként nagyon fontosnak tartja azt, amit véghez vitt.
És könyvében is szó esik róla, mégpedig azért, mert Greta Thunberg egyik beszédében arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a remény helyett inkább pánikoljanak. „Valóban okot ad félelemre és dühre az, ami ma zajlik. Valóban ég a házunk. De ha reményünk sincs a tűzoltásra, feladjuk. A remény és a félelem nem zárja ki egymást – a haragot se. Latba kell vetni mindent” – válaszolja Goodall szerzőtársa kérdésére.
Ebben segíthet például a korábban már említett tántoríthatatlan emberi lélek és a természet szívóssága. At, hogy a kitartás, az akaraterő mire képes, pedig egy nagyon megható példával személtette. A Wounda nevű csimpánz nagyon sok mindenen ment keresztül, vadhússal kereskedő orvvadászok fogták el, és nagyon rossz állapotban volt, amikor bekerült az egyik csimpánzrehabilitációs központba, amikor pedig meggyógyult, szabadon engedték egy védett szigeten, ezek voltak azok a pillanatok:
Jane Goodall és Douglas Abrams közös kötete, A remény könyve magyarul 2022-ben, a Central Kiadói Csoport kiadásában jelent meg.
