Janis Joplin után szabadon
A történelem legjelentősebb fesztiválja – annak ellenére, hogy majd 50 éve rendezték meg – a mai napig hatással van a divatra. Korábban írtam már nektek a 70-es évek divatjáról, az ott említett trapéznadrágok, kerek, színezett lencséjű napszemüvegek és széles karimájú kalapok mellett szettedet még hippisebbé varázsolhatod a következő darabokkal:
Virágos ingek
A virágos ing kiválóan harmonizál akár egy farmersorttal, akár egy bő maxi szoknyával, de a strandra is praktikus viselet lehet. Itt mindössze egy szabály van: az intenzív, erős vonalú mintákat natúr, egyszínű ruhadarabokkal kombináld, különben túl kaotikus lesz az összehatás. Ezek a fesztiválblúzok minden alkaton szépen mutatnak: vékony lányok hordatják oldalt megcsomózva, teltebb alakú lányok pedig betűrve, egy szép övvel kombinálva. Meglátod, nyár végére ez a darab lesz a legjobb barátod.
Összes kép (1)
Sztármustra Liluval: utcára költözik a fesztiválszezon két legmenőbb irányzata
Idehaza még pár hónapot várnunk kell a fesztiválokra, ám Amerikában és Angliában már javában dübörög a szezon. A szupermodellek és sztárok gyűjtőhelyének számító Coachella és brit megfelelője, a Glastonbury, azonban közel sem csak a zenéről és a buliról szólnak – ez a két fesztivál rendkívül meghatározó eseménynek számít a divatvilágban is. Olyannyira, hogy a szabadtéri koncerteken felbukkanó virágos blúzokból, kerek napszemüvegekből, hasított bőr táskákból és farmersortokból álló szettek mára a hétköznapi viselet alapdarabjaivá váltak. Lássuk a fesztiválszezon két legmenőbb divatirányzatát!
Fotó megosztása:
Rojtos, hasított bőr táska
Akár a kisebb, alkalmi típust, akár a nagyobb, praktikus variációt választod, egy rojtos táska igazán dögös kiegészítője lesz öltözékednek. Ráadásul igazi univerzális darab, hiszen nemcsak a hippi stílusba illeszkedik tökéletesen, de a western ihletésű trendnek is alapkiegészítője.
Összes kép (1)
Sztármustra Liluval: utcára költözik a fesztiválszezon két legmenőbb irányzata
Idehaza még pár hónapot várnunk kell a fesztiválokra, ám Amerikában és Angliában már javában dübörög a szezon. A szupermodellek és sztárok gyűjtőhelyének számító Coachella és brit megfelelője, a Glastonbury, azonban közel sem csak a zenéről és a buliról szólnak – ez a két fesztivál rendkívül meghatározó eseménynek számít a divatvilágban is. Olyannyira, hogy a szabadtéri koncerteken felbukkanó virágos blúzokból, kerek napszemüvegekből, hasított bőr táskákból és farmersortokból álló szettek mára a hétköznapi viselet alapdarabjaivá váltak. Lássuk a fesztiválszezon két legmenőbb divatirányzatát!
Fotó megosztása:
Mellények
Farmer, bőr, rojtos, csipke, flitteres – mellénykérdésben nincs tabu! Egy szép mellény kiváló kiegészítője lehet egy mintás maxiruhának, egy feliratos pólónak, de ha nagyon melegre fordul az idő, akkor az összegombolós változatot önmagában is felveheted. Ha igazán woodstockosra vennéd a figurát, akkor díszítsd fel farmermellényed a kedvenc zenekarod kitűzőivel.
Összes kép (1)
Sztármustra Liluval: utcára költözik a fesztiválszezon két legmenőbb irányzata
Idehaza még pár hónapot várnunk kell a fesztiválokra, ám Amerikában és Angliában már javában dübörög a szezon. A szupermodellek és sztárok gyűjtőhelyének számító Coachella és brit megfelelője, a Glastonbury, azonban közel sem csak a zenéről és a buliról szólnak – ez a két fesztivál rendkívül meghatározó eseménynek számít a divatvilágban is. Olyannyira, hogy a szabadtéri koncerteken felbukkanó virágos blúzokból, kerek napszemüvegekből, hasított bőr táskákból és farmersortokból álló szettek mára a hétköznapi viselet alapdarabjaivá váltak. Lássuk a fesztiválszezon két legmenőbb divatirányzatát!
Fotó megosztása:
A szupermodelltrend
Ha nem érzed közel magadhoz a maxiszoknyák és csipkemellények világát, inkább szexibb darabokkal emelnéd ki alakod, akkor lesd el, mit viselnek a szupermodellek! Idén hódítanak az általuk divatba hozott fesztiválszerkók is.
Rockbandát mintázó haspólók:
A zenekaros pólók láttán a megszállott rajongók mindig felhúzott szemöldökkel kérdezik meg a viselőt: tényleg szereted ezt a bandát? Manapság azonban a rockbandákat mintázó pólók olyannyira beszivárogtak a fast fashion boltokba – sőt a nagy tervezők kifutóin is rendre visszaköszönnek –, hogy egyszerűen kikerülhetetlenek lettek. Ezt a viseletet feldobhatod egy kockás inggel.
Összes kép (1)
Sztármustra Liluval: utcára költözik a fesztiválszezon két legmenőbb irányzata
Idehaza még pár hónapot várnunk kell a fesztiválokra, ám Amerikában és Angliában már javában dübörög a szezon. A szupermodellek és sztárok gyűjtőhelyének számító Coachella és brit megfelelője, a Glastonbury, azonban közel sem csak a zenéről és a buliról szólnak – ez a két fesztivál rendkívül meghatározó eseménynek számít a divatvilágban is. Olyannyira, hogy a szabadtéri koncerteken felbukkanó virágos blúzokból, kerek napszemüvegekből, hasított bőr táskákból és farmersortokból álló szettek mára a hétköznapi viselet alapdarabjaivá váltak. Lássuk a fesztiválszezon két legmenőbb divatirányzatát!
Fotó megosztása:
Farmersort & nyári bokacsizma/bőrsaru:
Nem kérdés, a nyári melegben a farmersort az egyik legkényelmesebb, legpraktikusabb viselet, azonban egy sima strandpapuccsal könnyen el lehet rontani az összehatást. Ezért viseld kedvenc sortodat egy lyukacsos nyári bokacsizmával – érdemes egy jó minőségűre beruházni –, vagy egy gladiátorokat idéző bőrsaruval.
Összes kép (1)
Sztármustra Liluval: utcára költözik a fesztiválszezon két legmenőbb irányzata
Idehaza még pár hónapot várnunk kell a fesztiválokra, ám Amerikában és Angliában már javában dübörög a szezon. A szupermodellek és sztárok gyűjtőhelyének számító Coachella és brit megfelelője, a Glastonbury, azonban közel sem csak a zenéről és a buliról szólnak – ez a két fesztivál rendkívül meghatározó eseménynek számít a divatvilágban is. Olyannyira, hogy a szabadtéri koncerteken felbukkanó virágos blúzokból, kerek napszemüvegekből, hasított bőr táskákból és farmersortokból álló szettek mára a hétköznapi viselet alapdarabjaivá váltak. Lássuk a fesztiválszezon két legmenőbb divatirányzatát!
Fotó megosztása:
Virágos fejdíszek:
A virágos fejdíszek a hippi- és a szupermodellstílusok metszetét képezik: kislányossá varázsolhatja az összhatást, ha egy fehér csipkeruhával veszed fel, de te leszel a két lábon járó flower power, ha trapéznadrággal, platformcipővel és kerek napszemüveggel veszed fel.
Összes kép (1)
Sztármustra Liluval: utcára költözik a fesztiválszezon két legmenőbb irányzata
Idehaza még pár hónapot várnunk kell a fesztiválokra, ám Amerikában és Angliában már javában dübörög a szezon. A szupermodellek és sztárok gyűjtőhelyének számító Coachella és brit megfelelője, a Glastonbury, azonban közel sem csak a zenéről és a buliról szólnak – ez a két fesztivál rendkívül meghatározó eseménynek számít a divatvilágban is. Olyannyira, hogy a szabadtéri koncerteken felbukkanó virágos blúzokból, kerek napszemüvegekből, hasított bőr táskákból és farmersortokból álló szettek mára a hétköznapi viselet alapdarabjaivá váltak. Lássuk a fesztiválszezon két legmenőbb divatirányzatát!
Fotó megosztása:
Sztármustra Liluval! Olvasd el a korábbi cikkeket is!