A furfangos, varázstudással rendelkező vándorlegény páratlan hazai elmeszülemény a népmesékben, hiedelemmondákban és a műköltészetben egyaránt. Alakja akár a germán viharistenig, Thorig vezethető vissza, de nem tévedhetünk nagyot, ha a középkori vándordiákokkal is rokonítjuk. Nem volt ritka jelenség ugyanis, hogy a végzett diákok elindultak külhoni egyetemek felé, hogy bővítsék tudásukat, kapcsolatokat építsenek vagy éppen jobb állásra tegyenek szert. Mivel kevesen bővelkedtek az ehhez szükséges pénzösszeggel, gyakran vándorlás közben szállásért, élelemért cserébe munkájukat ajánlották fel az őket befogadó parasztoknak, iparosoknak, majd nyomtalanul eltűntek. Olykor előfordult, hogy nem megszokott, hétköznapi dolgok estek meg szállásadóiknál, amire kézenfekvő volt a magyarázat: biztosan az idegen legény okozta a nem mindennapi eseményeket, aki valójában garabonciás lehetett, így aztán az idők során már konkrét elképzelések is szövődtek köréjük.
A garabonciás diákot egy barlang mélyén, maga az ördög tanítja ki másik 12 társával együtt (akik közül egy nem éli túl a megpróbáltatásokat) 13 esztendőn (13 „iskolán”) keresztül. Miről ismerhető meg ez a furfangos, mágikus hatalommal bíró vándorlegény? A hosszú út porából vett köpönyegéről, a kezében tartott nyírfaágról, mellyel a felhőket igazítja el, és a szeleket kormányozza, valamint a fekete könyvéről, ami avatatlan kezekbe kerülve pusztulást hozó veszedelem.
A garabonciás ellen harangozással kell védekezni, vagy odaadni neki számolatlanul az ételt-italt, amit megkíván (főként tojást és tejet). Csak az ostoba ember hívja ki a garabonciás rosszindulatát, hiszen köztudomású, hogy a vándorlegény nem csak igazságot szeret osztani, hanem az időjárást is képes irányítani, még esőt is tud hívni a száraz vidékre, és lecsendesíti a vihart. A legnagyobb és egyben legtitkosabb feladata azonban, hogy vadásszon a sárkányokra. Gyakran nem öli meg a fenevadakat, hanem magához szoktatja, megszelídíti őket: táltos paripaként bánik velük. (Erre láthatunk szép példát a técsői református templom kazettás mennyezetére festett képen.) Ha megharagszik valakire, jégesőt támaszt, sárkányon lovagol a falu felett, melynek farka lesöpri a házak tetejét.
A kíváncsi ember könnyen pórul jár, ha beleolvas a fekete könyvébe. Megtörténik, hogy szekerestül felemelkedik a levegőbe olyan magasra, hogy a Nap alaposan megperzseli, de az is előfordul, hogy ismeretlen vidéken találja magát, ha belelapoz. Néha kígyó mászik ki a könyvből, és megfojtja az okvetetlenkedőt, de sárkányt is elő lehet hívni belőle.
Ha kell, kőlevest főz (és beledobál minden ízletes hozzávalót, mégsem jönnek rá, hogy a követ ki is hagyhatta volna belőle), és megleckézteti az ostoba embereket, előfordul, hogy egyik pillanatról a másikra a fellegekből ereszkedik alá a poros vándorútra, de az is lépten-nyomon megtörténik, hogy fekete tojást követel a falusiaktól, mert abból kel ki számára a megfelelő sárkánygyík.
Ez a senkihez-semmihez nem hasonlítható irodalmi figura kizárólag a magyar mondákban és népmesékben fordul elő, párját sem találni más népeknél. Ha valaki még többet szeretne tudni róla, olvassa el Toót-Holló Tamás Garabonciások könyve és szerelme című kötetét, amely a Napkút Kiadó gondozásában 2015-ben jelent meg.
