Pátkai Rozina: Gyakran szólítanak meg a koncertek után portugálul

Zenét hallgatni úgy tud jól, ha közben rajzol – és akkor már miért tenné félgőzzel. Tollrajzaiból, montázsaiból és fotóiból már több kiállítás is nyílt, legutóbb június 10-én a Műgyűjtők Házában.
Címszavakban is nehéz felsorolni, gyerekkora óta mennyire sokoldalú és eredményes. Jó tízéves vívómúltjáról és a versenyrutinról azt mondja, kitartásra nevelte, és megtanította elszántan küzdeni, a gimis színjátszókörös tapasztalatoknak pedig (egykor színésznőnek készült) nagyon is jó hasznát veszi a színpadon. A szobrászkodás és a rajzolás mindig a képzőművészetek és a vizualitás mellett tartotta, az ELTE-s magyar és angol nyelvtanári diploma pedig az olvasottság, az érzékenység, a látókörtágítás miatt is jött jól – MINKA elnevezésű projektjével például remek versfeldolgozásokat csinálnak finom elektronikára hangolva.

Fotó: Zsólyomi Norbert

A zenei ízlését az A. E. Bizottságtól a Radioheaden át Louis Armstrongig sokan formálták, Winand Gábor és Elsa Valle is tanították, volt saját rockzenekara, de kamaszként a londoni Portobello Roadon a diszkó- és punkzenék sűrű masszájából mégis egy bőröndnyi bossa nova kazettával sietett haza. Tud angolul, portugálul, spanyolul, de énekel franciául is. A portugál nyelv – főleg brazil kiejtéssel – lett a szerelme, az egész bossa nova szegről-végről innen szippantotta be. A nagy sikerű, 2013-as Vocé e Eu igazi klasszikus bossa nova lemez, a 2016-os, a Paraíso na Terra saját, a zenekarral közös szerzeményekből áll – nem győzte méltatni a szakma. Rozina nagyon büszke a zenésztársaira, imádja a két lányát – a Sea Song videoklipjében Kamilla szerepel –, és idén nyáron is megéri fesztiválról fesztiválra a nyomában járni: elképesztő formában van.

Aktuálisan mik a legszélsőségesebb zenei élményeid?

Tavaly novemberben Izlandon jártam, ott rengeteg izgalmas, új zenei élmény ért. Detroiti és reykjavíki zaj- és montázszenéket hallgattam a Mengiben, Sigur Rós- és Vök-lemezeket vásároltam, illetve az Iceland Airwaves Festival néhány koncertjét is sikerült elcsípnem.

Hogy volt ez pontosan annak idején: Víg Mihálynak milyen szerepe van abban, hogy te énekelni kezdtél?

Tőle vettem az első gitáróráimat, énekelni és gitározni tanított dalokat. Akkoriban nagyon nagy szükségem volt a biztatásra, és rendkívül inspiráló volt, hogy pont tőle kaptam az első pozitív visszajelzéseket.

Saját alapítású gimis zenekarod is volt (improvizatív rockzene), a Rakéta. Idéznél magatoktól valami felejthetetlent?

„Lassan megy, lassan araszol a boldogsággenerátor”, hirtelen ez jut eszembe. Éppen nemrég kaptam meg a már rég elveszettnek hitt első – egyben utolsó – lemezünket, amit a próbateremben rögzítettünk, mondanom sem kell, letaglózó élmény volt újrahallgatni. Természetesen szó van egy visszatérő koncertről is, de erről egyelőre még nem beszélhetek.

Fotó: Zsólyomi Norbert

Ilyen előzmények utána annyira azért nem evidens, hogy egy tizenéves éves kamasz lánynak Londonban éppen a bossa nova tetszik meg, és azonnal megvesz egy nagy halom kazettát. Egy mai 14 évesnek hogy adnád el az árudat bossa nova dealerként?

A bossa nova bár látszólag felhőtlen, nyugodt és derűs, mégis átszűrődik rajta valamiféle elemi szomorúság. Amire végül mindannyian könnyedén rámosolyoghatunk. Astrud Gilberto hangja például rendkívül stresszoldó hatású, és recept nélkül kapható.

Olasz nagymamád van, de már fiatalon megtanultál spanyolul, éltél is a családoddal Andalúziában egy évet. Eljött az igazság pillanata: olasz vagy spanyol konyha?

Spanyol konyha, szigorúan Andalúziában, szigorúan flamenco zenével és tánccal. De ha nem akarok ennyire messze utazni, édesanyám specialitása, a kókuszos hús a legszuperebb. Egyébként az igazi kukták a lányaim, mindig meglepnek valami izgalmassal: Kamilla a gyors és találékony konyhai megoldásokban profi, Panna hosszú órákat képes a sütő mellett várni, amíg megsül az általa összeállított sütemény.

Jól bírták a lányok Andalúziát?

Az első pár hónap természetesen mindannyiunknak nehéz volt, de hála a rendkívül befogadó közösségnek és a csupa szív embereknek, Kamilla és Panna is nagyszerűen megtanultak spanyolul. Bátorításra most elsősorban itthon van szükségük, hogy behozzák az egyéves lemaradást, de a rengeteg együtt töltött időért, a nyelvtudásért és a tengeri levegőért egészen biztosan mindannyiunknak megérte.

És melyik a lányaid kedvenc Pátkai Rozina-száma?

Az Aguas de Marco az első lemezünkről. Ez persze nem a saját dalom, Antônio Carlos Jobim szerzeménye.

Mondtad egy helyütt, hogy elég öntörvényűek, makacsak, a vérmérsékletüket az édesanyjuktól örökölték. Hallgatnak olyan zenét, amivel a világból ki tudnak kergetni?

Dehogy. Sőt fantasztikus, hogy én is képben vagyok az éppen aktuális popslágerekkel! Tényleg minden napra akad valami szenzációs újdonság, amit mindenképpen meg kell velük hallgatnom.

Kinek a véleménye, milyen lapok, szerzők kritikája számított igazán, amikor már saját szerzeményekkel jelentettetek meg lemezt a zenekaroddal?

Az Élet és Irodalomban megjelent lemezkritika rendkívül sokat jelentett, illetve az Allaboutjazz internetes szaklap is írt az első lemezünkről. A saját dalokat illető kritikák nagyon inspirálnak, mindig nagy érdeklődéssel olvasom őket – remélem az új lemezről is egyre több kritikusabb hangvételű írás jelenik majd meg a jövőben, hogy okulhassak belőlük.

Fotó: Zsólyomi Norbert

Van kedvenc helyed? Hol lehet itthon a legjobb koncertet adni?

A legnagyszerűbb zenekari hangzást mostanában az Opus Jazz Clubban és a Budapest Jazz Clubban élem meg. Az Opusban a kis trió formáció működik nagyszerűen, a Budapest Jazz Clubban pedig főleg a kvintettel szeretek koncertezni.

Mesélsz egy kicsit arról, hogy egy egyéves andalúz út után, onnan nézve milyen volt Magyarország, az itthoni élet?

Természetesen itthon vannak a legkedvesebb barátaim, akik akkor nagyon hiányoztak. Budapest számomra az otthon, a család, a barátok és a zenésztársaim, akik nélkül nehezen tudom elképzelni hosszú távon máshol az életemet. Spanyolországban nem építettem ki külön szakmai és baráti kapcsolatokat, inkább próbáltam életben tartani az itthoniakat, miközben nagyon sok időt töltöttem a gyerekekkel – tulajdonképpen ez volt az első számú célom az azt megelőző évek stresszes munkatempója után: annyi időt együtt tölteni velük, amennyit csak lehetséges.

Tőled amúgy mit szoktak kérdezni először, amikor – bármilyen külföldi szereplésed alkalmával – kiderül, hogy magyar vagy?

Gyakran szólítanak meg a koncertek után portugálul. Ez mindig nagyon jólesik, arra lehet esetleg egy kedves visszajelzés, hogy a kiejtésem valamennyire rendben van. Ha kiderül, hogy se brazil, se portugál nem vagyok, akkor mindig az olasz felmenőim kerülnek szóba. És ha már megtettük a képzeletbeli világ körüli utat, és eljutunk Magyarországig, együtt derülünk, hogy mennyire kicsi a világ, és milyen hihetetlenül sokszínű.

Mi volt legmeghatóbb külföldi sikered?

A párizsi Festival Jazzy Colors nagyon nagy élmény volt, illetve az amerikai lemezbemutató koncert is nagyszerűen sikerült a New York-i Zinc Bárban, ahol rengeteg olyan emberrel találkoztam, akivel addig csak az interneten leveleztünk. Ott játszottam életemben először Wayne Tucker trombitással is, akivel a mai napig baráti a viszonyunk.

Összeállítanál nekünk nyárra egy kompakt kis összművészeti ajánlót? Kinek a munkáit, kinek az előadását, kinek a zenéit nézzük és hallgassuk meg, hová menjünk fesztiválra, hol együnk egy jót?

A kapolcsi Művészetek Völgye idén is nagyszerű programokkal vár mindenkit, nekem is lesz koncertem, aminek külön örülök. A VeszprémFest és a Rozé, Rizling, Jazz Napok szintén mindig maradandó élmény.

Ti amúgy mentek nyaralni? Van a fesztiválcsúcsszezonban ilyen szent idő, amikor csak a család, a lányok, a pihenés?

Igen, szerencsére lesz két hét aktív pihenés, főleg Magyarországon, illetve talán Spanyolországba is visszalátogatunk pár napra.

A legbátrabb, leghajmeresztőbb dolog, amit az elmúl időben megléptél?

Nemsokára felvételizni fogok a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakára.

Szöveg: Fiáth Marianna