nlc.hu
Magyarország kúl
Nem csinált bulit a Sziget legnagyobb sztárja, és ez így volt jól

Nem csinált bulit a Sziget legnagyobb sztárja, és ez így volt jól

PJ Harvey koncertje a Sziget egyik legfontosabbja volt, még akkor is, ha keveseket érdekelt. Utóbbit egyébként meg tudjuk érteni.

“Lehúzós”, “érfelvágós”, ilyen szavakat csíptem el PJ Harvey pénteki nagyszínpados koncertje után a közönségből. Annyiban teljesen jogos volt, hogy – bár korántsem volt akkora a kontraszt a fesztivál egésze és a koncert között, mint mondjuk akkor, amikor megjelent a Balaton Soundon a Portishead – feltűnően kilógott a lóláb.

PJ Harvey ugyanis úgy nem csinált bulit, hogy egyáltalán nem is akart. Teljesen letisztult, sallangmentes, fegyelmezett és pontosan koreografált (a szó színházi értelmében) előadás volt. Nem voltak őrült fények, a kivetítő a koncert elején nem is működött, a második felében is “csak” a szigorú egyenfeketébe öltözött zenészeket mutatta, a díszlet szikár volt és orwelli, mint Harvey legutóbbi, The Hope Six Demolition Project című albuma, nem volt felkonf, howareyoubudapest, makesomenoise.

Fotók: Neményi Márton

Nem csak emiatt voltak sokan csalódottak: az énekesnőnek ugyanis három nagyszínpados koncertre elegendő slágere van 25 éves karrierje első 20 évéből, felsorolni el sem kezdjük, itt legyen elég annyi, hogy a 2000-es Stories from the City, Stories from the Sea szexi rockalbum, ha a koncerten beiktatott volna például erről hármat-négyet, máris megvan a bulifaktor. Nem ezt az utat választotta azonban, és ez így volt jól.

Ami volt: dalok a legutóbb Hope Six, és az azelőtti Let England Shake albumról. A közös tematikus nevező: történelmi bűnök, tömegmészárlások, menekültek, hazugság, álszentség. Mindezt azokban a napokban, amikor atomrakétákkal folytat péniszméret-versenyt két nyomorult politikus – érthető, hogy nem volt szükség külön szavakra a közönség felé.

Éppen ezért volt a Sziget történetének egyik legfontosabb koncertje ez. PJ Harvey megmutatta, hogyan nem szabad kompromisszumokat kötni: nem, csak azért sem szólalt meg a Dress vagy a This is Love. A szervezők – azon túl, hogy tényleg idehoztak egy nem öt-tíz éve, hanem éppen most tényleg aktuális művészt – megmutatták, hogy igenis érdemes beiktatni egy ilyen furcsa produkciót a Rudimental és a Kasabian közé. A közönség meg – ha csak egy félháznyi is – megmutatta, hogy igenis vevő az ilyesmire.

És most: képek!

A Nagy Sziget-kvízért pedig erre tessék!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top