Magyarország kúl

Rutinos páros nyerte a sírásók országos versenyét

A győztes szerint ezt a munkát nem lehet megszokni: vagy bírja az ember vagy nem.

Hódmezővásárhelyi sírásók győztek a hétvégén Gyulán megrendezett országos sírásó versenyen. Krucsai Zsolt és munkatársa, Szűcs Lajos összeszokott párosnak számít, mindketten a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. dolgozói – közölte a Délmagyarország.

A kétfős csapatoknak egy 80 centiméter széles, 2 méter hosszú sírgödröt kellett 160 centi mélyen kiásniuk. Erre két órájuk volt.

A kiásott földet vissza is kellett hantolni (MTI Fotó: Rosta Tibor)

A győztes párosból Krucsai Zsolt azt mondta, nem a gyorsaságra koncentráltak, hanem arra, hogy minél kegyeletteljesebb végezzék a feladatukat, akárcsak egy igazi temetésen.

A 43 éves férfi 13 éve dolgozik a temetkezési cégnél. Azt mondta, az első temetésen kiderült, hogy nincs rossz érzései a munkával kapcsolatban, de szerinte ezt nem lehet megszokni. Vagy bírja valaki vagy nem. Nehézséget sem a halottak látványa okoz neki, hanem az, hogy látja a hozzátartozók szenvedését.

Az idei már a második országos verseny volt (MTI Fotó: Rosta Tibor)

Sokan furcsállták, hogy a sírásásból is versenyt csinálnak. Az interneten az eseményt kommentelők közül volt, aki morbidnak találta az ötletet, más azt kérdezte, mi lehet a következő, talán a halottaskocsiknak szerveznek rallyt?

Varga György, a Kegyeleti Kft. ügyvezetője szerint ez is egy szakma, kőkemény fizikai munka, amit lehet jól és precízen csinálni. A versenyzők pedig egy ilyen eseményen tapasztalatot tudnak cserélni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top