nlc.hu
Magyarország kúl
Kék vödrökbe gyűjtik a debreceniek szeretetét

Kék vödrökbe gyűjtik a debreceniek szeretetét

Ismét összefog a Dorkász Szolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni irodája a "Kék vödör" akció keretében, írja a Cívishír. A cél 3 ezer család karácsonyának szebbé tétele, hiszen a kék a remény színe.

 

Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: a legnagyobb öröm, hogy két segélyszervezet együtt tud működni. A debreceni egyházmegyének 38 gyülekezete van, ebből 20 Debrecenben. Mindegyikben meghirdetik az akciót, amelynek lényege: a kék vödröket kell megtölteni tartós élelmiszerrel, higiéniai cikkekkel, mosószerekkel.

Tartós élelmiszereket is várnak (fotó: Magyarország Kúl)

Talán egyszerűbb lenne pénzt gyűjteni – mondta az esperes,  azonban nagyobb odafigyelést, törődést igényel olyan tartalommal megtölteni a vödröt, hogy annak valóban örüljön is, aki kapja. Nagyobb boldogság adni, mint kapni – idézte a Bibliát az esperes.

Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat ügyvezető igazgatója hozzátette: nagyon sokan számítanak a hideg közeledtével a segítségre. A Dorkász holland alapítója a 90-es években indította el Afrikában a mozgalmat, és onnan terjedt el Európában is. Nagy örömet jelent az átadás, azonban addig még hosszú az út- mondta az ügyvezető igazgató. Önkénteseket is várnak, így is lehet segíteni: a bevásárlóközpontokban való gyűjtéshez is kell a segítségük, valamint a vödrök szétosztása, célba juttatása is nem kevés feladatot jelent.

A Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, Juhász Márton szerint a segítés nem verseny – sem annak, aki gyűjt, sem annak, aki kapja. Mindenki segítsen annyit, amennyit tud. Juhász Márton elmondta: ők a “Kék vödörtől” függetlenül is gyűjtenek és osztanak élelmiszert egész évben. Fontosnak tartotta kiemelni: vallástól függetlenül bárki, aki rászorul, számíthat a segítségre, ehhez nem kell reformátusnak lenni. Mint ahogy a segítségnyújtás sincs felekezethez kötve: Vad Zsigmond szerint így is sok olyan (gyakran anonim) támogatójuk van, aki nem gyülekezeti tag, mégis hozzájárul a segélyakciók sikeréhez. Aki esetleg nem vásárolni akar, az esperes annak is adott tippet: saját készítésű száraztészta, saját termésű dió mind-mind szeretettel adott adomány lehet.

Egy kék vödör 12 liter, nagyjából 5-10 kg élelmiszer fér bele, és célul a 3 ezer darab szétosztását tűzték ki – emelte ki Kiss Ábel Lukács.

Még akció:

Az Irie Maffia zenéjére lehet a legjobban újraéleszteni

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top