nlc.hu
Magyarország kúl
Lista: hol ehetünk egy jót ősszel is a Balatonon?

Lista: hol ehetünk egy jót ősszel is a Balatonon?

Hiába ért véget a nagy nyári roham, szerencsére még mindig igaz, hogy egyre több jó helyet találunk nyitva a Balatonon, amikor már a strandok zárva, vízibiciklik lakat alatt. Íme 41 vendéglátóhely, amely legalább két hónapon át, azaz október végéig nyitva tart.

Bisztrót, csárdát, borospincét és teraszt, díjnyertes újhullámos büfét és elegáns fine dining éttermet is talált bőven a WeLoveBalaton stábja. Mi kiválasztottunk  – teljesen szubjektív módon –  három-három kiváló gasztrohelyet a tó északi és a déli partjáról.

Északi part

Mindenki szurkoljon, és közben örüljön már most velünk! Nagyon büszkék vagyunk, hogy a Gasztro Design Awardon…

Közzétette: Fricska – 2017. szeptember 12.

Fricska, Veszprém

A Fricska idén tavasszal újjá született: átigazolták Mede Ádám séfet a Michelin-csillagos Costes Downtownból, a belső teret pedig romkocsma helyett komoly bisztróvá hangolták. A vendégek kedvenc burgereit azért az étlapon hagyták – az év bármelyik napján megkóstolhatjátok őket.

Kővirág és Mi a kő, Köveskál

A Kővirág ma a Balaton-felvidék egyik legjobbja – nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi években divat lett náluk enni. Kínálatuk naponta változik, ráadásul ősszel is élvezhetjük náluk a provence-i hangulatot: október végéig kedd és szerda kivételével mindennap nyitva tartanak, novemberben pedig péntektől vasárnapig ehetünk náluk 12 és 22 óra között.

Trombitás Tamás korábban szobrokat faragott, aztán átnyergelt a Káli-medencei borokra és a magyaros konyhára. A Mi a kőben ősszel sem ér véget a szezon: hétköznapokon 12-től 22-ig vannak nyitva, hétvégente pedig 10-től 21-ig – ne felejtsetek el asztalt foglalni!

Neked Főztem Gasztrokocsma, Zánka

Csongor és Orsolya eleinte csak egy strandbüfét akartak, ma pedig már a környék egyik meghatározó éttermét vezetik Zánkán, folyton változó kínálattal, helyi termelőktől beszerzett alapanyagokkal. Mindennap ehetünk náluk, szeptemberben 12-től 23 óráig, októbertől pedig 12 és 21 óra között.

Déli part

Különleges fogások a balatonszemesi Kistücsökben (MTI-fotó: Varga György)

Kistücsök, Balatonszemes

Csapody Balázs a szemesi éttermet kockás abroszos kisvendéglőből az A-kategóriába hozta fel az elmúlt évtizedekben, ráadásul úgy, hogy a báját sem veszítette el a hely. A Kistücsökben bármelyik nap kipróbálhatjátok, mi lehet az, amitől a budapesti Gourmet Fesztivál zsűrije is dobott egy hátast.

Hegyi Csárda, Balatonlelle

A Hegyi Csárdában úgy újítanak, hogy közben nem bújnak ki a bőrükből: csak jól és megbízhatóan főzik a megszokott magyaros ételeket. Van saját fűszerkertjük is, a mákos guba pedig legalább annyira ötcsillagos, mint a kishegyi panoráma. Szeptember 30-ig nyitva tartanak, de legalább hat fővel később is bejelentkezhettek egy borvacsorára.

Mala Garden

A Siófok kockaszállodái között megbújó Mala Gardenben kelet és nyugat találkozik össze: a konyhában ugyanúgy elfér az újragondolt magyar konyha, mint  a thai és maláj fogások. Ezt a különleges ízélményt és a balinéz hangulatot egész évben élvezhetjük.

A vendéglátóhelyek teljes listáját itt lehet böngészni.

Témába vág:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top