Valahol elakadhatott az a bizonyos ihlet a dalszerzőknél, mert erre a táncdalfesztiválra jóval kevesebb slágergyanús szerzemény született, és a nagy sztárok közül is egyre kevesebben vágtak neki az újabb megmérettetésnek. Talán azért, amit Mátrai Zsuzsi említett, hogy a legjobb dalokat azok kapták, akiknek a győzelmet szánták, így a többiek esélye nagyon kevés volt egy jó helyezésre – ezért is vélték, hogy az 1968-as fesztivál bunda volt. A díjakból jóval kevesebb jutott, mint befutott, népszerű előadókból, akik talán úgy érezték, hogy versengés nélkül is, a saját jogukon is fenn tudnak maradni a csúcson.
Mivel a beategyüttesek többsége is távol maradt, ez a táncdalfesztivál úgy vonult be a köztudatba, mint a hagyományos dalok versenye, így csalódást jelentett a fiatalok többsége számára.
Azonban komoly változást hozott, hogy már nemcsak az énektanárok és rádióstúdió által beajánlott előadók vehettek részt benne, hanem teljesen ismeretlenek is, akik addig még nem léptek színpadra.
Így ismerhette meg a nagyközönség a csecsemőgondozó Balás Esztert, a kárpitos Kovács Ferencet vagy az adminisztrátor Kuna Magdát.
Az 52 fellépő között 28 meglepetést jelentett a tv-nézők számára, ugyanakkor többeknek ez a táncdalfesztivál hozta meg az országos ismertséget: Rátonyi Hajnalka, Paudits Béla és Késmárky Marika itt debütált valójában ország-világ előtt, és később élni is tudott az itt megszerzett népszerűséggel.
Azonban egyre inkább terjedt a hír, hogy manipulálják a szavazatokat. Sokan úgy érezték, hogy már eleve leosztott lapokkal megy ez a játék, a legjobb, sikergyanús dalokhoz a kiválasztott kevesek juthatnak hozzá, és még a közönségszavazatok száma sem valódi. A csalódott előadók nem rejtették véka alá a véleményüket, és azok is elégedetten nyugtázták a dolgot, akik addig csak gyanakodtak.
Pedig a szervezők kitettek magukért, hogy egyre elegánsabb, látványosabb élményt szerezzenek a nagyérdeműnek! Már nemcsak a döntőt, de az elődöntőket is az Erkel Színházban rendezték (a rendező Bánki István lett), a műsorvezető Poór Klára volt, ahogy egy évvel azelőtt is. Ezúttal minden előadó csak egy produkcióval indulhatott, ez alól kivétel az előző évi nyertes (Koós János) és a Made in Hungária győztese (Korda György) volt.
60 dal indult, 18 jutott döntőbe. Az első és második helyen is két-két előadó osztozott: Késmárky Marika (Egy fiú a házból) és Koós János (Nem vagyok teljesen őrült) kapták az első díjat, a másodikat pedig Harangozó Teri (Szeretném bejárni a Földet) és a Metró együttes (Régi kép; szobrok). Az előadói díjat Koncz Zsuzsa érdemelte ki, a hangszerelőit Wolf Péter. Az Arany Mikrofon-díj ezúttal Harangozó Terié lett.
A díjazott előadók között csak egy igazi meglepetés volt: Késmárky Marika (Bágya András és S. Nagy István szerzeményét énekelte). Sokáig nem örülhettek neki a magyar nézők, mert még a Táncdalfesztivál évében áttelepült az NSZK-ba, ott folytatta énekesi pályafutását, és ott ment férjhez is Günter Stoll színészhez. A hazai közönség a nevével 1979-ben találkozott, amikor a Jeruzsálemben megtartott Eurovíziós Dalversenyen a negyedik helyet megszerző Dschinghis Khan együttes tagjaként lépett fel – immár Edina Pop néven. A komoly nemzetközi sikert és népszerűséget elért, kizárólag német nyelven éneklő csapat 1986-os feloszlása után 2005-től újra életre kelt – természetesen Késmárky Marikával.
Azon senki nem csodálkozott, hogy ismét díjat kapott Koós János és Harangozó Teri ezen a fesztiválon. Előbbi eleve két dallal indulhatott az előző év nyerteseként, utóbbi pedig néhány hónappal azelőtt lett Magyarország első aranylemezének büszke birtokosa a „Minden ember boldog akar lenni” című dallal, s ez a tény kiválóan bizonyította az énekesnő népszerűségét a közönség körében.
Ám apró érdekességek azért akadnak 1969-ben is. Például Harangozó Teri és Szécsi Pál duettje, a Faragott hintaszék, melyet a Sztevanovity Dusán – Lovas Róbert szerzőpáros jegyez.
Határozott színfoltja a versengésnek a fiatal Paudits Béla (Futok a pénzem után – Deák Tamás és Fülöp Károly szerzeménye), és most is az előadók között találjuk, ahogy eddig is, Máté Pétert, akinek valahogy nem a megfelelő sláger jut, és ezért nem tud kiugrani a mezőnyből.
Paudits sikere azért is érdekes, mert közönségszavazatokkal jutott a tizenharmadik helyről a döntőbe, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg. Az önmagát színésznek, és nem táncdalénekesnek tartó Paudits szerint mindez a közönség szeretetét bizonyította, de tegyük hozzá, hogy dalának is komoly része volt ebben, hiszen a fülbemászó, lendületes melódiát hamar megkedvelték a nézők. Olyannyira, hogy bár többször nem indult el versenyen, negyven évvel később a Volt egyszer egy táncdalfesztivál szervezői őt is felkérték a dal előadására koncertjükön…
A döntők állandó részvevője, Poór Péter szerint az ismert előadóknak továbbra is jót tett a fesztiválon való szereplés. A tévében bemutatott dalokat a másnapi fellépésen már követelte a közönség, nem kellett promotálni, ez volt a legjobb reklám. A mai napig koncertező énekes úgy látja, hogy az akkori slágerek ma is népszerűek, hiszen a közönség az előadókkal együtt öregedett meg, és ma is igénye van a melodikus dalokra.
Így értek véget a hatvanas évek, és az új évtizedben már más szelek fújdogáltak. A táncdalfesztiválok hőskora befejeződött, megújulás következett új sztárokkal, új slágerekkel. De az már egy újabb történet.
