Ez a demonstráció 2 hónappal a véres októberi események után, 1956 decemberében volt, miközben az utcákon orosz „rendfenntartók” járőröztek és sortüzektől volt hangos az ország. Egy illegális lap, az Élünk hívta csendes felvonulásra a nőket: anyákat, feleségeket, özvegyeket és fiatal lányokat.
1956. december 4-én munkaruhás nők, járni nehezen tudó, megviselt arcú idős anyókák, svájci sapkás egyetemista lányok, tolókocsis asszonyok és karon ülő kisgyerekes anyák gyülekeztek a Városligetben, kezükben őszirózsával és krizanténnal.
Délelőtt 11-kor fekete és nemzeti színű lobogókkal megindult a több ezres néma menet, de az Andrássy út felől szovjet katonai járművek torlaszolták el az utat. Münnich Ferenc honvédelmi miniszter jóváhagyásával fél órával később a katonák elhagyták a terepet.
Két és fél órán keresztül vonultak a nők az ismeretlen katona sírjához súlyos csendben, vagy a Himnuszt és a Szózatot énekelve.
A kivezényelt rendőrök, és katonák a háttérből, könnyes arccal figyelték a néma csendben vonuló nőket.
Az újvidéki Magyar Szó így írt az eseményekről:
Néhány mellettem álló magyar tiszt szemét könnyek borították el. (…) Az asszonyok kisebb csoportjai érkeztek a délutáni órákban is, amikor a Névtelen Hős sírját már teljesen befedték a virágok. A síremlék négy sarkán egy-egy rendőr állt vigyázzállásban. A gyertyák lassan csonkig égtek és egy papírlapról az eső lemosta a feliratot: A magyar anyák – hőseinknek.