https://www.facebook.com/shareforhelp.org/photos/rpp.423933181122468/558840887631696/?type=3&theater
Jászberényi Tamás, a „Share for Help. Mutasd meg, ki vagy!” mozgalom alapítója elmondta: három éve dolgoznak ezen az applikáción, amely egy csapatként kezeli az embereket, civil szervezeteket, vállalatokat. Céljuk, hogy nyilvánosságot adjanak a jónak – fogalmazott az MTI-nek.
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: azt tapasztalják, hogy egyre fontosabbá válik a közösségi média, amellyel jó ügyeket is lehet terjeszteni. Példaként említette, hogy korábban az iskolakezdési videójukkal, valamint a családon belüli erőszak elleni kampányukkal is sokakat sikerült elérniük a közösségi média révén. Most a karácsonyra készülve sztárok – a Hooligans, Wolf Kati és Katus Attila – indítanak el egy, az 1353-as adományvonalat népszerűsítő videokihívást, és remélik, hogy egyre többen osztják majd meg.
Nemcsak karácsonyra gyűjtenek, hanem arra is, hogy egész évben tudjon segíteni a szervezet. Jövő héten elindul hagyományos „Szeretetéhség”-kampányuk is, emellett szokás szerint más segélyakciókat, például ételosztást is szerveznek.