Belegondoltatok már, mennyi felesleges dolgot vásárolunk egy hónap alatt? Nekem sokszor átfut az agyamon, és be kell vallanom: van, hogy az én kezeim közül is láthatatlanul kifolyik a pénz. Pedig három kisgyerek anyukájaként rég megtanultam már beosztani azt, ami havonta a számlámra érkezik. Szeretem tudni, mire és mennyit költök, és igyekszem a gyerekeimnek is megtanítani, hogy bizony a pénz nem a fán terem. De talán még ennél is fontosabb, hogy vigyázzanak a dolgaikra, becsüljék meg azt, amijük van! Mert van, ami nem pótólható. Mert van, amit nem lehet a hiperszupermarketben megvenni.
Ikreim gyermeki áhitattal egy pláza játékboltjának kirakata előtt
A mai villogó, színes és egyre robogó világban észre sem vesszük, mennyire kizsákmányoljuk saját Földünket. Világszerte évente CSAK elektronikai hulladékból 40 millió tonnát (!!!) termelünk, aminek újrahasznosítása egyáltalán nem megoldott. Emberi kapcsolataink egyre csak lazulnak, mindennek az értéke csökken, mi pedig ahelyett, hogy tudatosan, átgondoltan költenénk a pénzünket, arra törekszünk, hogy a karácsonyi asztalról ne hiányozzon a bébipulyka, és a fa alá mindenképp kerüljön az idei év sztárajándékai közül. A tévé, az újságok elhitették velünk, hogy igazán csak akkor lesz teljes az életünk, ha meg tudjuk venni a szivárvány színekben villogó sellőbarbit és a távirányítással működő ledes tűzoltóautót. Elcsépelt frázis, pedig a boldogság tényleg nem ezen múlik…
Mellbevágó tények
Legalább egy nap az évben megálljt kell parancsolni a hihetetlen méreteket öltött költésnek, s elengedhetetlen, hogy ezzel felhívjuk a társadalom figyelmét valami sokkal fontosabbra. Ted Dave, kanadai reklámszakember volt az, aki megálmodta a Ne vásárolj semmit! napot.
“Ami elég, az elég”,
hangoztatta, mert nála is betelt a pohár. Elege lett abból, hogy a ránk zúduló reklámok folyamatos túlfogyasztásra ösztönöznek bennünket. Az első ilyen napot 1992-ben tartották egy kisebb tüntetéssel egybekötve. Nem véletlen a november végi nap választása sem: az Amerikai Egyesült Államokban ez a tíz legforgalmasabb bevásárlónap egyike. Ismertebb nevén: Black Friday. Gondolkodás nélkül csatlakozott a mozgalomhoz Anglia, Izrael, Ausztria és Németország is, így ma már 65 nemzet lakosai, köztük Magyarországéi is igyekeznek zárva tartani ezen a napon a pénztárcájukat. Az emberiség 50 százalékkal gyorsabban használja a bolygó ökoszisztémáinak szolgáltatásait, mint ahogy azok képesek lennének megújulni. Hosszú évekbe telt, de talán kezdünk ráébredni, hogy végérvényesen gátat kell szabni az észvesztő pocsékolásnak.
A Tudatos Vásárlók Egyesületének és a Hulladék Munkaszövetség aktivistáinak közös, figyelemfelkeltő akciója a budapesti Váci utcában. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd
Elmúltam 32 éves, a XXI. század szülötteként mégis néha egészen megrémiszt a fogyasztói társadalom, aminek én magam is tagja vagyok. A tévéből ömlik ránk a rengeteg reklám, a különböző áruházak újságaiból pedig családok százai tudnának egész télen fűteni. Amíg gyerekként csak fehér és félbarna kenyér közül választhattunk, addig ma már meg sem tudom számolni, hány félét pakolnak elénk a szupermarket polcaira. De vajból is Dunát lehetne rekeszteni, és már egy liter tej kiválasztása sem csupán egy gyors mozdulat. Egy egyszerű spagetti hozzávalóit is képtelenség seperc alatt bedobálni a kosaramba. Órákig sétálgathatnék a sorok között, ha mindenből a legjobbat szeretném kiválasztani. Paradicsomból legalább hat félét kapni, és inkább gumihal ízű, mint zamatos, földön termett, természet adta paradicsom ízű. Tésztából megszámlálhatatlan fajta létezik, és a sajtpult mögött is csak tanácstalanul vakargatom a fejem. Ez már nem csupán a bőség zavara…
A 30 kassza előtt kígyózó sorokban emberek százai várják, hogy kifizethessék jól megpakolt bevásárlókocsijuk tartalmát. Nem vagyok álszent: én sem csak tejet, kenyeret és párizsit szerzek be vacsorára.
Amíg arra várok, hogy valaki végre lehúzza a bankkártyám, eszembe jut anya, aki sosem felejti el megjegyezni: amikor kisbaba voltam, órák hosszat állt sorban egy kis banánért. Nagymamámmal nemrég arról beszélgettünk, hogy anyukám és a nagybátyám ruháit az Úttörő Áruház konfekcióosztályán szerezte be. Abban az időben mindenkinek mindenből egyforma volt. Nem volt választás. Se köpenyből, se füzetborítóból, se tolltartóból. Mindenkinek ugyanaz jutott.
Ürítés a debreceni szemétdepóban. Idén nyáron elektromos meghajtású, környezetkímélő hulladékgyűjtő és tömörítő kukásautók gyártását kezdték meg Debrecenben. Fotó: MTVA, Oláh Tibor
Magyarországon családok ezrei, gyerekek tízezrei éheznek folyamatosan, miközben évente több tonna hulladékot termelünk.
Környezetünket megállás nélkül kiszipolyozzuk, fittyet hányva ezzel a fenntartható fejlődésre.
Számos kutatás bizonyítja, hogy az ész nélküli fogyasztás rányomja bélyegét mindennapjainkra: a birtoklási vágy, a folyamatos vásárlási kényszer hatására egyre boldogtalanabbak leszünk. Mindig többet és többet akarunk. Nagyobb házat, menőbb autót, márkás ruhákat és gazdagabb karácsonyt. Daniel Goleman, amerikai pszichológus, tudományos újságíró, az érzelmi és a társas intelligencia kutatója szerint bizonyos fejlett országokban annak a valószínűsége, hogy egy 1955 után született ember legalább egyszer az életében súlyos depressziót fog átélni (azaz nem csupán szomorúságot érez, hanem bénító levertséget, sújtó reménytelenséget, önbizalomhiányt) több mint háromszor akkora, mint nagyszüleink generációjában. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy döbbenetes hatásai vannak a véget nem érő fogyasztásnak. A probléma már most is borzalmas méreteket öltött, de igazán ezt gyerekeink, unokáink érzékelik majd.
Nem vásárolok az év minden napján, éhen is halnánk, ha így tennék. De elhatároztam, hogy mostantól tudatosan nem veszek semmit november utolsó péntekén, és az óvodás korú gyerekeimnek is elmesélem, miért fontos ez a dátum. Már így is késésben vagyunk, de ha megpróbálunk változtatni rosszul beidegződött szokásainkon, talán még van remény. Talán. Csak egy nap a 365-ből. Csepp a tengerben, ám mondanivalója annál fontosabb.
Te se vásárolj semmit 2017. november 24-én!
(Kiemelt kép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
