nlc.hu
Magyarország kúl
Tízméteres lángok csaptak fel a Westend előtti téren

Tízméteres lángok csaptak fel a Westend előtti téren

Legalább százan nézték a műsort. Kiderült: a tűzoltók sokkal ügyesebben oltanak, mint gyújtogatnak, de azért látványos volt, és az üzenet is átjött. Tessék vigyázni adventkor és a karácsonyi pörgés közepette, mert ez lesz a lakásotokból!

Advent előtt minden évben szó szerint vérre menő – ám természetesen fontos és jogos – küzdelmet folytat a tűzoltóság és a katasztrófavédelem a híradó nézői és az internet kattintói figyelméért. Fontos, hogy átmenjen az üzenet: karácsony tájékán kétszer annyi a lakástűz, mint máskor egy egész hónapban. (Egész évben egyébként 6500 ingatlan gyullad ki Magyarországon.) Egy kis odafigyeléssel ezt a töredékére szoríthatnánk vissza.

Minden évben tehát akciófilmbe illő, vagy éppen abszurd-vicces műsorral csábítja oda a tűzre eleve bármikor vevő médiát a katasztrófavédelem. Idén a korábbiakhoz képest is jelentős előrelépés történt a közönség mérete és szórakozásfaktor szempontjából:

egyszerűen felgyújtottak egy konténerlakást a Nyugati pályaudvar mellett.

A tömeget és a médiát természetesen biztos távolságba terelték, persze így is volt pár merész járókelő, aki simán átgyalogolt és -biciklizett (!) a lángok között. Végül senkinek sem lett baja. Térjünk is a lényegre!

Szerényen kezdődött: Bérczi László tűzoltó dandártábornok/konferanszé segédletével sütögetni kezdtek. Ez itt még egy teljesen átlagos zsánerkép bármely magyar háztartásból:

Fotók: Neményi Márton

Azt szerették volna demonstrálni, hogy a felügyelet nélkül hagyott sütőolaj észrevétlenül olyan hőmérsékletre hevülhet, hogy önmagában lángra kap.

Ezzel még akkora baj nem is lenne (bár egy kiadós lakástűzhöz ez is elég), ám a fizikából nem kellőképpen felkészült honfitársaink hirtelen ijedelmükben hajlamosak egyszerűen leönteni vízzel. Ezt a tűzoltóknak a helyszínen nem sikerült távolról szimulálniuk (ezt próbálják éppen a fenti képen), így némi bénázás után egy hős kolléga egyszerűen odagyalogolt és saját testi épségének kockáztatásával, Bérczi dandártábornok tiltakozása ellenére meglöttyentette egy pohárral. Innen is köszönjük neki, hiszen így láthatjuk, mit csinál egy diszkréten lángoló olajfolt, ha találkozik másfél deci vízzel:

Ez még nem is a fő attrakció volt, annak ugyanis a lakástüzet szánták. Ahogy az előző mutatvány, ez is visszafogottan, egy egyszerű elektromos adventi koszorú lángra kapásával indult…

…amikor pedig a tűzoltók becsukták az erre az alkalomra gondosan berendezett konténerlakás ajtajait, többen szedelődzködni kezdtek azzal, hogy ennyi volt: kigyulladt egy adventi koszorú, rendben, vége a műsornak.

Dehogy volt vége! A tűzoltók ugyanis csak óvatosan lefojtották a tüzet, hogy az ajtót újra kitárva oxigént kapjon. Az eredmény: a koszorú okozta tűz egy pillanat alatt szétterjedt.

Másfél perc múlva pedig így nézett ki:

Az oltás gyors és sikeres volt…

A lakásból pedig ennyi maradt:

Még egyszer: a fenti képsorozat öt percet ölel fel.

Kérünk mindenkit, hogy közszolgálati jelleggel ossza meg ezt a cikket és persze vigyázzon magára, az adventi koszorú első gyertyáját pedig – nem túl szerencsés szóhasználat, bocsánat – a fentiek fényében gyújtsa meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top