nlc.hu
Magyarország kúl
5 érdekesség a Mikulásról

5 érdekesség a Mikulásról

Szent Miklós Püspök A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent

Szent Miklós Püspök

A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a (ma Törökország területén lévő) Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének tartják.

Ablak, kémény, harisnya

A legenda szerint egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós a myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába (innen ered a szokás, hogy az ablakba várjuk a Mikulás ajándékát). Egyes változatok szerint ezt három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben.

A harmadik esetben az ablak zárva volt, mert kint nagyon hideg volt, ezért Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át dobta be az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kémény alá.

A keszkenőbe rakott arany éppen belehullott a harisnyába, innen ered, hogy a Mikulás a kéményen át jut be a házba és a harisnyába vagy zokniba teszi az ajándékot.

Csokimikulás

A Mikulás alakját és az édességet összekapcsolja a csokoládémikulás. Hazánkban 1934-ben kezdtek ilyen figurákat gyártani. Napjainkban nagyon népszerű évente több ezer tonnányi készül belőle csak Magyarországon. A csokimikulásokat megelőző időkben általában narancsot, almát és mogyorót kaptak a gyerekek Mikulás-napon, ez a szokás arra a legendára vezethető vissza, hogy Miklós püspök gyakran osztott ajándékokat a szegény gyerekeknek.

Külföldi nevek

A Mikulás elnevezés a Miklós név szlovák megfelelőjéből ered. Nálunk Magyarországon a december 5.-éről 6-ára (Miklós napra) virradó éjszaka hoz ajándékot a gyerekeknek, van olyan család is, ahova már 5-én este megérkezik.

Az ajándékozó alak hagyománya sok országban él, de a figura és a szokások, sőt a dátumok is eltérnek egymástól. Íme néhány példa, hogy egyes országokban, hogyan nevezik:

  • Amerikában és Kanadában: Santa Claus
  • Angliában: Father Christmas
  • Baszkföldön: Olentzero
  • Brazíliában, Peruban és Spanyolországban: Papá Noel
  • Dániában: Sinter Klaas
  • Finnországban: Joulupukki
  • Franciaországban: Père Noël
  • Hollandiában: KerstmanSinterklaas, röviden:Sint
  • Horvátországban: Sveti NikolaBožić Bata
  • Japánban: Santa-szan (サンタさん?), Hoteiosho (ajándékot hozó isten)
  • Kínában: Sengtan Laozsen (聖誕老人, pinjin:shèngdànlǎorén )
  • Lengyelországban: Mikołaj
  • Luxemburgban: Kleeschen, Zinniklos
  • Marokkóban: Black Peter
  • Németországban: Nikolaus
  • Norvégiában: Julenissen
  • Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
  • Oroszországban: Gyed Moroz
  • Romániában: Moș Nicolae
  • Szlovéniában: Sveti MiklavžBožiček
  • Svédországban: Jultomten

Számadatok a Mikulásról

Sok számadat is kapcsolódik a Mikulás alakjához, ezek közül több is első sorban inkább a Télapóhoz köthető (aki Amerikában és több más országban karácsonykor érkezik), de már összeforrt a december 6-án érkező Mikulással is.

  • Állítólag az Északi Sarkon lakik, 66 fok 33 perc északi földrajzi szélességben található az otthona.
  • 8 rénszarvas húzza a szánkóját. 1939-ben született meg, a leghíresebb szánhúzó, Rudolf, a piros orrú rénszarvas története.
  • A Google 18 millió 900 ezer találatot ad a „Santa Claus” keresésre, és közel 3 milliót a „Mikulás”, illetve a „Télapó” változatra.
  • A Mikuláshoz sokféleképpen el lehet juttatni a neki szánt levelet, van akik a saját postaládájukban helyezik el, tudván, hogy a Mikulás majd kiveszi, mások odvas fákba az erdőben. De fel lehet adni postán is egy nagykarácsonyi címre, az irányítószám: 2425.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top