Pelenka. Anyaként az első időszakban az egyik legjobb barátunk. Naponta többször találkozunk vele, rá mindig számíthatunk, néha persze összeveszünk, de akkor is elvégzi helyettünk a piszkos munkát. Nekem szerencsére lazult már vele a kapcsolatom, ugyanis nagycsoportos lányom már rég nem hordja, hamarosan hároméves ikreim pedig már csak éjszaka haverkodnak vele. A napokban számoltam ki, mi pénzt költöttem én erre a különös kapcsolatra az elmúlt években. Maradjunk annyiban, hogy egy tüchtig, használt autó árát dobtam ki a kukába…
Ma már nálunk múló emlék a pelenkázás minden nyűgje és öröme
Ikres anyukaként simán egy kézzel is ki tudtam cserélni babáim pelenkáját még akkor is, ha négykézláb tepertek előlem. Egy határozott mozdulat bal kézzel és egy másik a jobbal, ragasztás kétszer két oldalon és máris mehet mindenki a maga dolgára. Patyolattisztán. Sokszor hálát adtam az eldobható pelenka feltalálójának, sőt imába foglaltam a popsitörlő ötletgazdájának nevét is. De emlékszem, mit hordtak nálam 10-14 évvel fiatalabb húgaim, és tudom, mivel szenvedett anyukám a nővérünk és az én időmben.
Pelenkatörténelem, nemcsak anyukáknak!
Az első pamut pelenkák Európában és Amerikában nagyjából egyszerre jelentek meg az 1800-as évek elején. Egyedi hajtogatás után ezt még csupán egy biztostű tartotta a helyén. A szövetpelenkák tömeggyártása végül Amerikában indult be Marie Allen prototípusa alapján. Erre ugyan tettek egy külső gumiborítást, de az folyton kikezdte a baba bőrét, az orvosok sem ajánlották. A praktikum megkövetelte az eldobható, egyszer használatos pelenkák létrejöttét, amire érkezett is egy terv Hugo Drangel-től. Ám ez nem bizonyult babakompatibilisnek, mert a cellulózból és gumiból készült termék durva és nedváteresztő volt.
1946-ban Marion Donovan egy esti fürdetés alkalmával letépte a zuhanyfüggönyt és összedobott egy nedvességálló pelenkát kislányának.
A Yale egyetemen diplomázott édesanya hamar szabadalmaztatta találmányát, ám a gyártók sorra elutasították. De Marion hajthatatlan volt: eleinte saját kezűleg gyártotta termékét, majd önálló céget hozott létre, ami villámgyorsan sikeres lett. Később 1 millió dollárért adta tovább ötletét.
Marion Donovan “zuhanyfüggönyös” pelusa áttörtést hozott a mindennapokban
Eközben Angliában sem lógatták a lábukat a háziasszonyok: Valeria Hunter Gordon 1947-ban megalkotta a Paddi névre keresztelt kétrészes pelenkát, ami egy eldobható, gyapjúval bevont cellulóz betétből, és egy műanyag patentos külsőből állt. Utóbbi elkészítéséhez eleinte régi, leselejtezett katonai ejtőernyőket használt fel. A szabadalmat hamar megkapta, de nem sikerült eladhatóvá tenni termékét, így Valeria otthoni varrógépén állt neki a gyártásnak. Végül a férje és egy üzleti vacsora hozta meg az áttörést: a nő aláírt egy nagyvállalatnál és megkezdődött a Paddi tömeggyártása, ami hatalmas népszerűségnek örvendett több mint harminc éven keresztül.
Valeria Hunter Gordon “ejtőernyős” pelenkáját már az apukák is játszi könnyedséggel kezelték
1961-ban a Procter and Gamble piacra dobta a ma mar jól ismert Pampers ősét. A pelenka rohamos fejlődésnek indult, bár kezdetben igen borsos ára volt. Nem sokkal később, a Huggies megjelenésekor jelentősen csökkentették az árakat, így már nem számított luxuscikknek a tépőzáras, egyszer használatos darab. Hogy Magyarországon mi történt mindeközben, arról a nagymamámat kérdeztem, aki két fiút tett tisztába naponta többször a 60-as években. Mint kiderült,
mama szabta és szegte be a textilpelenkákat, amire rózsaszín gumibugyit lehetett kapni. Használat után hatalmas lábasokban főzte ki, hogy fertőtlenítse. Ez a megoldás igazán környezetkímélő volt, ám az anyukáknak volt vele dolga rendesen.
Anyukám 1984-ben hozta világra a nővéremet, engem pedig egy évvel később, vagyis: pelenkázott éjjel-nappal, sőt fertőtlenített és szárított, na meg vasaltatta az apukánkat, aki erre már félálomban is képes volt. Itthon lassan bontakozott ki a pelenkaforradalom, ugyanis gyakorlatilag ugyanabba bugyoláltak engem, mint anno az apukámat, azzal a különbséggel, hogy az én időmben méretre szabva lehetett megvásárolni a textilpelusokat. Ezek nedvszívó-képessége a nullával volt egyenlő, állandóan szivárgott és mi tagadás, a kakifoltot se lehetett egyszerűen kihozni belőle. Ebben az időben egy átlagos háztartásban mindenhol tiszta pelenkák lógtak, amiket száradás és vasalás után illett élére hajtva elpakolni, hogy aztán egy-két óra múlva újra a flóraszeptes lavorban végezze. Húgom 1995-ben született. Ekkor már lehetett kapni egy, a baba testének körvonalát követő, vízlepergető bugyiféleséget, amibe csak a betétet kellett cserélni.
Tízévesen már én is tisztába tudtam tenni a kisbaba húgom (ha egy helyben maradt), nem volt egy nagy vasziszdasz.
Ekkor már megjelentek itthon a könnyen kezelhető, eldobható pelenkák, de azt mi csak ritkán használtuk, mert nagyon drága volt. Kisebbik húgom 1999-ben született, és ő már kizárólag egyszerhasználatos pelenkába pottyantott, megkönnyítve ezzel anya dolgát.
A halhatatlan: a ma már retró textilpelenka évtizedek óta elválaszthatatlan társa babáknak és mamáknak
A XXI. században se szeri, se száma a piacon lévő pelenkamárkáknak. Mind pillekönnyű, pofonegyszerű a használata és megfizethető. Sajnos ezekkel hulladékügyileg van némi probléma, de a környezetvédelem érdekében lehet már kapni ökopelust, ami hamarabb lebomlik vagy használhatunk különféle mosható pelenkákat is. A magam részéről nem fog hiányozni ez a több éves, elválaszthatatlan barátság se nekem, se a gyerekeimnek. De azért köszönöm, hogy volt!
