Magyarország kúl

Rá sem ismerünk majd Balatonfüredre, annyira megújul!

Új kikötő, megújuló strand, bővülő Római út, park, jégpálya, divatház - Balatonfüreden egészen döbbenetes fejlesztési hullám indul meg.

Balatonfüredi látkép (MTI-fotó: Illyés Tibor)

Nyolc nagyobb projektről számolt be egy fórumon Bóka István balatonfüredi polgármester, az egyik legfontosabb a felső városrész rehabilitációja, írja a csodalatosbalaton.hu. A zöld program keretében, nyertes pályázat esetén a Fehér templom és az evangélikus templom közötti leromlott állapotú városrész 900 millió forintból újulhat meg.

Továbbra is napirenden van a Csopak és Balatonfüred közötti, egykori római út felújítása, uniós pályázati pénzből kiszélesítik az utat, amely új burkolatot kap, kerékpárutat létesítenek.

A Bejárható Magyarország program keretében másfél milliárdból a kemping területén kikötőépítés elkezdődhet szeptemberben és a Széchenyi strand is megújul. Itt a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Kajak-kenu szövetséggel közös konzorciumot hozott létre az önkormányzat.

„Komoly reményünk van arra, hogy egymilliárdból kialakítsuk a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti területet. Itt egy divatház, négy üzlet és egy galéria kap helyet. Új közösségi teret hozunk létre, parkosítunk és kialakítunk egy télen használható jégpályát. Felújítjuk a szabadtéri színpadot, a Brázay strand illetve a horgásztanya egyhektáros területén pedig egy mindenki számára nyitott közpark létesül”

– nyilatkozta Bóka István.

Sikeres pályázat esetén megújulhat a reformkori városrész legrégebbi műemlék épülete, az Esterházy-kastély, a Lóczy barlangnál pedig látogatóközpont épülne. Megújítják a Papsoka templomrom környékének zöld területeit, és a biztonságosabb közlekedés érdekében foglalkoznak a Séta-, illetve a Jókai utca 71-es úti csomópontjainak átalakításával.

A Műszaki Egyetemmel közösen kutatás-fejlesztési központ létesül a jelenlegi innovációs központ fölötti 1800 négyzetméteres ingatlanon. Erre 1,3 milliárd forintot nyert a város – sorolta a terveket Bóka István a fórumon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top