Egy klinikai szakpszichológus, egy marketinghallgató és egy kommunikációs szakember: három nő, három habitus, egy cél. Valamint Perec, Sapi, Codie, Keyla, Ramon és a vendégségben lévő Molly. Így „dílerkednek” a kutyákkal a 100%-os mutatóval rendelkező MFÖEK-nél!
Valószínűleg sokan rejtettünk már el ismerőst Facebook oldalunkon, mert napi szinten osztott meg “SOS altatásra váró kiskutyás” posztot. Az emberek ingerküszöbe egyre változik az ismétlődőnek tűnő, kétségbeesett, sokszor szinte érthetetlenül megfogalmazott információk tengerében.
A Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát oldala egészen üdítő jelenség a témában, vagyis a kutyamentésben. A három alaptag, valamint a köréjük szerveződő, egyre nagyobbra duzzadó önkéntes csapat ugyanis elsősorban nem a lelkiismeretre akar hatni. Vagy legalábbis nem drámai módon. A fókuszban náluk az adott kutya személyisége és érdekei állnak: milyen helyen, egyáltalán milyen karakterű emberrel élne kiegyensúlyozottan az adott élőlény?
A minőségi fotók és a profi, sokatmondó, mégis szórakoztató bejegyzések még azokat is az oldalhoz szegezik, akik alapvetően nem akarnak kutyát. Egyszerűen kellemes időtöltés követni ezt az egyébként rengeteg áldozatos munkával járó küldetést, ahol viccesebbnél viccesebb, karakán kutyaprofilok tűnnek fel. Ferenczi Szonival, Tarkó Zsófival és Harmath Eszterrel, a MFÖEK csapatának tagjaival beszélgettünk.
Fotók: Neményi Márton
Úgy festetek így együtt, mintha mindig is ismertétek volna egymást. Mintha mindig kutya-örökbefogadással foglalkoztatok volna. Téves a kép?
Szoni: Én Zsófival pár éve, hol máshol, mint egy kutyafuttatóban ismerkedtem meg. Beszélgetni kezdtünk, aztán meséltem neki a MFÖEK ötletéről. Eszter az oldal követője volt, majd ideiglenes befogadónkká vált.
Zsófi: Eszterrel legelőször úgy találkoztunk, hogy felismerte az egyik mentvényünket, Körtét, akinek én voltam az ideiglenese. Köszönt, és rákérdezett, hogy akkor ez az a kutya-e. Aztán egyszer csak feltűnt egy 15 kilós táppal, amit adományba hozott. Végül ránk írt, hogy akár ideigleneskedne is. Akkor még fogalmunk sem volt, hogy később együtt toljuk a szekeret.
Erősen eltér a kommunikációtok sok más, hasonló küldetést vállaló oldalhoz képest.
Szoni: Számomra az volt a legfontosabb amikor létrehoztam az oldalt, hogy nem szeretnék azzal foglalkozni, mi volt, csak azzal, hogy mi van. Nekünk a jelen a fontos, ahogy a kutyáknak is. A kommunikációnknak köszönhetően egyre több követőnk lett, akik már az utcán is felismerték a kis mentvényeket. Csoda dolgok történtek velünk eddig, volt hogy kétlábú kutyát adtunk örökbe, ami nagyon meghatározó élmény volt.
Eszter: Kétlábú, fekete. Egy igazi hendikeppkirály!
Zsófi: A Szonit eleve úgy kell visszafogni, hogy ha van egy félszemű kutya valahol…
Én úgy látom, az oldalnak nagyon komoly ereje van.
Szoni: Igen. Azt érzem, mára nagy hatása van a felületünknek. Az idei cél, hogy ezt kihasználva már komolyabb, közhasznú információkat is át tudjunk adni. Hogyan, miért, kitől fogadj örökbe, mire számíts? Egyébként az mutatta meg legjobban az oldal erejét, amikor Rudi bácsi megszökött az első ideiglenesétől, és 15 percen belül jött az üzenet, hogy valaki látta. Én előbb tudtam a szökésről, mint az ideiglenese, akinek az édesapja vitte le a kutyát sétálni. Úgyhogy végül én hívtam az „idit”, hogy elkaptuk a kutyát.
A növekedés kapcsán felmerült bennem a kérdés: nem fogynak el egyszer csak az örökbefogadók?
Zsófi: Budapest nagyon „elkutyásodott”. Abszolút növekszik a kutyavállalók száma. Ezzel együtt az örökbefogadás aránya is nő. Egyébként eleinte, ahogy sokan az ideiglenes befogadás kapcsán, én is attól féltem, mi van, ha nem gazdisodik a kutya? Hova rakom, hiszen nem tarthatom meg!
Szoni: Most már az első poszt után szinte garantálható, hogy a kutya gazdisodni tud. Régebben fél év, 3 hónap is lehetett ez az idő. Egy-két kutya pedig már szinte ki sem kerül az oldalra, mert elhappolják őket azonnal.
Hány ideiglenessel dolgoztok jelenleg?
Eszter: Most pont annyi van, ahány kutyánk. Az elmúlt két év alapján az a tendencia, hogy egy ember csak egy kutyát vállal. Mert vagy megtartja a mentvényt, vagy rájön, ez nem neki való. Szerencsére van néhány állandó ideiglenesünk, akik egy évben többször is vállalnak kutyát, velük egyszerű a helyzet, nem kell mindet előlről kezdeni és megtanítani nekik.
Zsófi: Mindenkinek van egy alap elképzelése. És aztán az, hogyan működik a dolog a valóságban, másképp és másképp hat. Nekünk mindig van némi rizikó a folyamatban. A gyepmesteri telepen látjuk, hogy van egy sorszám a kennelen, egy életkor, ivarosság és esetleg egy jelző, hogy mondjuk „kedves”. De aztán az, hogy a városban, pórázon mi történik, kétesélyes. Az ideigleneseknek ezt a legnehezebb elmagyaráznunk. Hogy tudjuk, hogy segíteni akarsz, de hidd el, az, amit te gondolsz, hogy ezt a kutyát megmented, és azonnal egy varázslatos, csoda eb lesz, az nem igaz. Sokan ezzel reklámozzák az örökbefogadást: Ments meg egy életet, és örökké hálás lesz neked! Ez így van. De ehhez rengeteg munka és idő kell. Nem egyik pillanatról a másikra történik a csoda.
Volt olyan, hogy végül valaki menet közben feladta a küldetést?
Eszter: Nem. Ilyen nem volt. Voltak krízishelyzetek, de megoldottuk. Azzal kapcsolatban nagyon körültekintőek vagyunk, hogy elmondjuk tízszer az ideiglenesnek, hogy neked kell végigvinni a kutyát. Nincs telephelyünk, a lányoknál alapból két kutya van, nálam Ramon mellett sokszor van eleve ideiglenes, az aktív segítőknél pedig szintén általában épp van egy mentvény. Azt is mindig hangsúlyozzuk, hogy igen, kárt tehet a holmidban a kutya, bepisilhet, bekakilhat.
Szoni: Nagyon sok ember nem tudja, hogy mi zajlik egy gyeptelepen. Idealizálják, mert a valóság befogadhatatlan lenne. Ezért fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt is, hogy mi a különbség egy menhely és a gyepi között.
Zsófi: A gyepis kutyák a legtöbb esetben azért félnek annyira, mert hónapokig izoláltan élnek, ahol semmi inger nincs körülöttük. Aztán kultúrsokként bekerülnek egy nyüzsgő közegbe. Van olyan kutya, akinek megvan a személyisége hozzá, hogy ezt kezelje. És van olyan, amelyiknek több idő kell. Ezért ismételjük folyamatosan, hogy idő, idő, idő.
Szoni: És türelem, szeretet. Ez a kulcsa az egész ideiglenes és végleges örökbefogadásnak.
Mi a helyzet a hazai gyeptelepekkel?
Szoni: A magyarországi gyeptelepek népegészségügyi kérdés. Legutóbb Ózdra menet három kutyát ütöttünk el majdnem, akiket még nem fogott be a gyepmester. Mindeközben telt ház van már náluk.
Zsófi: Olyan a helyzet, mint a Balkánon. Azt hisszük, csak ott van ilyen….
Van állami koncepció erre? Tudtok róla, hogy lenne forrás a probléma kezelésére?
Zsófi: Nem. Sokszor talán nem is a pénz a gond, hanem a foglalkoztatottság. Úgy érezzük, hogy a gyeptelepek, akikkel mi dolgozunk, megvannak, de sokszor tűnik úgy, hogy nincsenek elegen. Sok helyen látjuk, hogy nem szakszerű az ellátás. Ahhoz, hogy megoldódjon a helyzet, több kell, mint új telephelyeket létrehozni, ahogy egyébként most Ózdon történt. Ha több kennel lesz, több kutya lesz bent.
Szoni: Ózdon vadonatúj kenneleket avattak, miközben a dolgozók létszáma nem változott. Ez is okozhat nehézségeket.
Eszter: Szerintünk a kötelező ivartalanítás lenne állami szinten az, ami megoldaná a kérdést. Legalább támogatási szinten. De a kötelezővé tétel és persze az emberi fejekben való „rendrakás” hiányzik a leginkább. A szaporítás és a tenyésztés közötti különbséget sem ismeri az emberek nagy része, az illegális kutyaszaporítók is iszonyú súlyos probléma. Budapesten már talán jobban benne van a köztudatban a helyes hozzáállás.
A saját ismeretségi körömben is megütközést váltott ki, amikor a 10 éves Rudi bácsi kapcsán felmerült az ivartalanítás.
Szoni: Igen, sajnos sokszor tapasztalom én is, hogy attól félnek a gazdik hogy fájdalmat okoznak a kutyájuknak.
Igen. De főként azért, mert sajnálták, hogy elveszünk tőle valamit.
Szoni: Tapasztalataim szerint a városi kutyák már nem úgy működnek, mint a régi társaik. Olyan ösztönök és folyamatok zajlanak a testükben, ami megnehezíti számukra a városi élethez való alkalmazkodást, valamint egészségügyi problémát is okozhat, ha nincsen ivartalanítás. Nekem nagy szívfájdalmam, hogy a mai napig rengetegen behoznak ivaros lánykutyát a futtatóba tüzelés közben. Sok helyen a futi házirendjében is benne van, hogy ez tilos. Mert a vizeletük, a szaguk olyan, hogy megőrülnek a hím kutyák, a szukák pedig ebben az időszakban agresszívak, antiszociálisak tudnak lenni. A futit például ilyenkor érdemes nagy ívben elkerülni. Ez csak egy dolog az ezerből, szóval van még dolog.
És a magánéletetek? Jól tűrik a párjaitok ezt az egészet?
Eszter: Én szerencsés vagyok, mert a barátom és a kutyám is olyan, aki rohadtul nem örül, ha mentvény jön, könyörögnöm kell érte, de amint itt van, a barátom azonnal 100%-ot tesz bele a dologba. Mindenben segít, mindent csinál. Ráadásul sosem dörgöli az orrom alá, ha probléma, nehézség akad, hogy nesze, te akartad, oldd meg! Szóval nehezen enged, de amint beadta a derekát, úgy viselkedik, mintha ő akarta volna elhozni a mentvényt. Egyébként az örökbefogadások 80%-ában is ez a helyzet: a lány könyörög, a fiú meg legyint, hogy jó, legyen.
Szoni: Nekem szintén szerencsém van, hiszen a barátom nemcsak abban támogat, hogy ezt bátran csináljam, és teljesedjek ki benne amennyire tudok, de art directorként a MFÖEK fő arculata is az ő munkája. Két kutyánk van, így én az ideiglenes befogadástól hátrébb léptem kettőt, de ha vészhelyzet van, akkor természetesen befogadással is segítünk.
Visszatérve a gyeptelepekre. Tudtok számokat azzal kapcsolatban, mi a helyzet itthon?
Eszter: Százezres nagyságrendben vannak a gazdátlan kutyák ország szerte.
Zsófi: És ezek csak a bejegyzett telepek. De rengeteg olyan hely van, amiknek nincs nyoma a hivatalos adatbázisokban. Itt egyébként a Facebooknak eszméletlen nagy szerepe van. Volt, hogy isten háta mögötti, 5-10 kenneles helyekről a közösségi oldalon keresztül szereztünk tudomást. Ózdra is így találtunk rá.
Mezei állampolgárként, ha kinézek egy kutyát egy gyeptelep oldalán, és bejelentkezem érte, elhozhatom? Van valami ellenőrzés, hogy nem a húsáért vagy, mondjuk, viadalok miatt akarom az állatot?
Zsófi: Nincs. De pl. Ózd mára szerencsés helyzetben van, mert van három hölgy, akik a környéken laknak. Ők az összes kutyával kapcsolatban segítenek, szervezik a fuvart, rehabilitációt. Ózdi mentés néven lehet őket megtalálni. Ők lelkiismeretesen intézik a mentést. De a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány, akikkel napi szinten együtt dolgozunk, szintén fantasztikus csapat. Minél szegényebb egy térség, annál rosszabb nyilván a helyzet. Ózdon abszolút megy az illegális kutyaviadal. Ezek a hölgyek erre is kifejezetten figyelnek. Mert sokszor feltűnnek olyan kommentek, bejelentkezések a kutyákért, ahol egyértelmű, mire kell az állat. De egyébként igen. Bemész, rámutatsz a kutyára is kihozod.
Szoni: Mi egyébként az ózdi ebteleppel, a miskolci Második Esély Alapítvánnyal és a Mindent az állatokért oroszlányi csapatával dolgozunk együtt. Nem fér már bele más, hiába szeretnénk segíteni másoknak is. Itt ráadásul olyan telítettség van a telepeken, hogy muszáj lépni. Mára számítanak is a segítségünkre.
Mi a különbség a menhelyek és a gyeptelepek között?
Zsófi: A menhelyen már mentett kutyák vannak. Míg a gyepmesteri telep egy önkormányzat által üzemeltetett állami intézmény, amelynek kötelessége begyűjteni a bejelentett állatokat. Akkor is, ha már nincs helye. A felelős személynek ki kell mennie, és intézkednie kell. Nemcsak egyetlen településen, hanem akár egy egész térségben. Ez esetenként 0/24 órás feladat, amit sokszor egyetlen ember lát el. Ózdon most egy állatszerető ember van ebben a pozícióban, ez nagy szerencse. De ez sincs mindenhol így. Nehéz megfelelő munkaerőt találni, hiszen ki akarna potom pénzért ilyen nehéz munkát végezni? Az ózdi gyepmester egyébként szociológus. A túlterheltség egyik rettenetesen nagy hátránya az, hogy inkább egy félelemre alapuló viszonyt alakítanak ki a kutyákkal a gyeptelepen. Mert nincs idő, energia arra, hogy foglalkozzanak az esetleges viselkedési problémákkal. Nem kockáztathatják a harapást, vagy hogy kitör a kutya a kennelből. Ezért kiabálással megfélemlítik őket. Nem bántják őket azokon a helyeken, amiket mi ismerünk. De nem tudnak abból többet adni, ami nincs.
Eszter: A legtöbb gyepin állatorvos sincs.
Zsófi: Chipet, oltást már csak akkor kapnak a kutyák, amikor biztosan tudják, hogy kikerül a telepről. Előtte hónapokig lehetnek úgy bent, hogy ki vannak téve különböző veszélyeknek. Elsősorban a kölykök és a legyengült állatok. Van kijáró állatorvos, de csak akkor jön, ha valami extrém ok miatt hívják.
Nem morzsol fel titeket az a tény, hogy szélmalomharcot vívtok?
Eszter: Fontos, hogy ne égjünk ki. Látjuk másokon is, hogy elfáradnak. Amíg nincs az ivartalanítás helyzete megoldva, így dolgozunk. Egyelőre mindenki tűzoltást csinál. De az, hogy egy teljesen mélyponton lévő kutyából, aki beteg, szarul néz ki, be van zárva, szorong egy-két hónap alatt kihozod a jót, boldog, kiegyensúlyozott, egészséges, kedves lesz, számít. Egy embernél ez nincs így. Ott fejlődés van. De nincs az, mint a kutyáknál, hogy kicserélődnek. A kontroll és kompetencia érzést megélni, ez nekem nagyon fontos. Az elmúlt másfél év annyit adott! Megerősödtem és az emberekhez való hozzáállásom is pozitív irányba változott. Azért kezdtem az egészet, hogy segítsek. Agyból. Mára nem azt érzem, hogy én adok, hanem hogy töltődöm és én kapok.
Szoni: Annak, amit mi csinálunk az egyik fő üzenete az, hogy bárki meg tudja csinálni. Kell hozzá némi anyagi forrás, kapacitás, energia és kitartás, de nem lehetetlen: ma már a Fogadjörökbe csapata is hasonló módszerekkel óriási tömegeket mozgat meg, valamint Az új kutyád nevű kezdeményezés is nagyon kreatívan használja a közösségi médiát a gazdikereséshez. Minél többen vagyunk, annál több ebet menthetünk és közelebb hozhatjuk az embereket az örökbefogadáshoz.
