Magyarország kúl

Nagy buli ígérkezik az idei Ördögkatlan Fesztiválon

11. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált, amelyen színházi és táncelőadásokkal, koncertekkel, családi és irodalmi programokkal és kiállításokkal várják a közönséget a szervezők a Villányi-hegység közepén.

A közönség a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén a tavalyi Ördögkatlan Fesztiválon Beremenden (MTI-fotó: Sóki Tamás)

Július 31. és augusztus 4. között Beremenden, Mokoson, Kisharsányban, Nagyharsányban és Villánykövesden lesznek előadások – írja az MTI.

A programelőzetes szerint a fesztiválon fellép többek között a Boban Marcovic Orkestar és Tóth Gabi, a PASO, a 30y, a Kiscsillag, a Quimby és a Sorbonne Sexual, valamint Szabó Attila, a Csík zenekar hegedűse. Koncertet ad Snétberger Ferenc, a Várkonyi Csibészek nevű együttes, a Grund nevű vígszínházi fiúzenekar, valamint Frenk. Emellett fellép a Santa Diver Trió, a Balogh Kálmán–Lukács Miklós cimbalomduó, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor is.

A színházi programok között szerepel egyebek mellett Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabja a Tatabányai Jászai Mari Színház előadásában, Martin McDonagh Leenane szépe című előadása a Kassai Thália Színház játékában, Tennessee Williams A vágy villamosa című színműve a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című darabja a Forte Társulat előadásában. A programok között a nézők láthatják még Danyiil Harmsz írásaiból a Kivettem a fejemből egy gömböt című abszurd zenés kabarét a Nézőművészeti Kft. előadásában, az Ördögkatlan Produkció előadásában Mrożek Mulatság című tragikomédiáját, valamint Carly Wijs Mi és ők című előadását.

A fesztiválon lesznek hagyományőrző programok is, emellett több helyszínen naponta gyerekprogramok várják a legkisebbeket. A Circus Marcel kortárs cirkusz társulata Belgiumból érkezik. A fesztivál díszvendége ebben az évben a Magvető Kiadó, Snétberger Ferenc, a Sztalker Csoport és a K2 Színház társulata.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése