Magyarország kúl

Andy Vajna is rárepült a világhírű magyar blöffkirályra

Györgyi Krisztián ismeretlen hobbijátékosból egy csapásra sztár lett, amikor egy zseniális blöffel 58 millió forintot nyert a monte-carlói pókerversenyen.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy addig szinte teljesen ismeretlen magyar pókerjátékos májusban közel 58 millió forintot nyert Monte-Carlóban, a világ egyik legnagyobb pókerversenyén.
 
Györgyi Krisztián az öteurós selejtezőből indulva egészen a döntőig jutott, ahol a világverő profik között is sikerült megszereznie a negyedik helyet. A játékos az Indexnek adott interjújában elárulta: tizenöt éve pókerezik, és Monte-Carlóban az volt a célja, hogy a 777 fős mezőnyben eljusson a már pénzdíjat jelentő 111. helyig.
 
A verseny miatt komoly konfliktusba keveredett a munkahelyén, egy német fémipari cégnél, mert a főnöke nem akarta elengedni – végül csak azután kapott egy szabadnapot, miután belengette, hogy felmond. „Elég jó érzés volt mindennap felhívni, hogy bocsi, főnök, még maradok egy napra, mert megint továbbjutottam” – mondta a lapnak.
 
Györgyi Krisztiánnal először akkor kezdtek foglalkozni a lapok, amikor meglehetősen sajátos módon ünnepelte meg, hogy az utolsó lappal nyert meg egy játszmát. Előre eltervezte a dolgot, mert korábban hiába kérte az egyik szervezőt, hogy az élő közvetítésben üzenhessen a családjának – így aztán csak azért is megcsinálta.

A döntőben aztán egy zseniális blöffel hívta fel magára a figyelmet: a lehető legrosszabb, 7-es, 2-es leosztással sikerült megvernie a világ egyik legjobb játékosát. „Sokat szoktam a barátaimmal pókerezni, és nálunk van egy olyan szabály, hogy ha valaki 7-es, 2-essel visz el egy partit, akkor mindenkinek zsebből extrát kell neki fizetni. A döntő előtt volt egy hosszabb szünet, feküdtem az ágyamban, és tudtam, hogy valamit muszáj csinálnom, nem lehet a végtelenségig várni a jó lapokra. Ekkor jutott az eszembe, hogy a 7-es, 2-es az én lapom, ezt akkor most megcsináljuk” – magyarázta. Kedvenc leosztása egyébként nem ez, hanem a bubi, 7-es, amivel korábban egy kaszinóban nyert komolyabb összeget.

Györgyi Krisztián hangsúlyozta, nem akar „blöffkirály” maradni, mert nem akarja, hogy kiismerjék az ellenfelei. „Nagyon szívesen lennék hivatásos pókeres, Barcelonában fogok is versenyezni, még szerződésem is van, amit csak alá kellene írnom, de egyszerűen túl sok a lehetőség – fejtegette. – Megkeresett például Andy Vajna, hogy szeretne szponzorálni, illetve folyamatosan csörög a telefonom, országszerte szeretnének a részvételemmel pókerversenyeket rendezni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top