Magyarország kúl

Megérkezett a magyar dinnye az áruházláncokba is

Évről évre egyre több fogy a magyar dinnyéből az áruházláncok polcain, így a kínálatban is nagyobb szerephez jut a hazai.

A piaci szereplők tájékoztatása szerint már a legtöbb magyarországi áruházláncnál kapható belföldön termelt dinnye – írja az MTI.

A Lidl Magyarország raktáraiba múlt csütörtöktől kizárólag magyar dinnye érkezik. Itt tavaly 62 százalékkal értékesítettek több magyar dinnyét, mint az azt megelőző évben. A tavalyi szezonban a magszegény görögdinnyéből 150 százalékkal adtak el többet, mint egy évvel korábban.

A CBA Kereskedelmi Kft. hálózatába az első magyar dinnyeszállítmány június közepén érkezett meg. Görögdinnye-forgalmuk tavaly 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A forgalom 90 százalékát a hagyományos fajták teszik ki, a sárga húsú, magszegény vagy mag nélküli fajták 10 százalékot képviselnek.

Az Auchan Magyarország Kft. a dinnye értékesítését június elején kezdte meg, itt várhatóan június végétől kerül a polcokra a magyar dinnye. Az utóbbi három évben a korai, csíkos dinnyefajták háttérbe szorultak, a vásárlók a mag nélküli, fekete héjú, illetve az ovális típusú, nagyon édes dinnyéket választják.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél a legnagyobb kereslet a magvas görögdinnye iránt van, amelynek származását a szállítók a papírkalodán jelzik. A magszegény és sárga húsú dinnye esetén a már többéves gyakorlatnak megfelelően címkét alkalmaznak.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a június 18-ai héten kezdte meg a magyar magos görögdinnye beszerzését, és mostantól kizárólag magyar forrásból szerzi be a teljes görögdinnye-választékot. Az eladások nagy részét a hazai termesztésű dinnye adja, ebből értékesítik a legtöbbet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top