Amikor a Szent György-hegy hajnalig esemény fotósaként útnak indultam, célpontként a GPS-be Hegymagast írtam be. Az útvonaltervező nem a Balaton mentén, hanem a felső úton vitt: Veszprém után Kapolcs, majd Tapolca. A 77-es út Magyarország talán legszebb táján húzódik, a tanúhegyek mögött kanyarog a megszelídült vulkanikus tájon. Lelkesedésben úszva érkeztem Hegymagasra, és életre szóló élményeimet azonnal megosztottam az esemény szervezésében is segítő helyi polgárőrökkel, akik a következőképpen „osztoztak” örömömben:
Jól van, mi már megszoktuk. Laci, húzzad már ki ottan jobban azt a szalagot.
Gyorsan összeszedtem magam, lejöttem a Holdról a pannon tájra, és nekiláttam a munkának, de közben kiderült, hogy mégis van valami különös a Szent György-heggyel. Hallottam történeteket spontán szerveződő birkapörköltpartikról, ahol faládákon doboló devecseri romák is jártak, és behavazott szilveszteri bulikról is… és hallottam sok mindent a hegy új lakóinak kilétéről. A Szent György-hegy hajnalig idején a nyitott pincékben ugyanis sokféle ember mérte a bort: ingatlanfejlesztő, IT-szakember, írónő, DJ, dizájner, sőt diplomata is. A színes bor- és borászpalettában egyvalami közös csak:
hogy a Szent György-hegy mindenkinek szerelem volt első látásra.
A rendezvény után úgy éreztem, hogy vissza kell mennem feltérképezni a környék különös lakóit.
A Lengyel-kápolna a Szent György-hegyen (Fotók: Chripkó Lili)
A bazaltorgonák felé mászva rájöttem, hogy ennek a hegynek két különböző oldala van. A Tapolca felé esőn inkább a nyaralóházaké, mint a pincészeteké a terep, de ha túrázásban gondolkodsz, egyszerűbb innen kezdeni. A kék túraútvonalra csatlakozva szakaszonként jutunk fel a hegytetőre, a Balatonra nyíló panoráma innen (is) csodás.
A hegy egyik legeredetibb lakója csakis ilyen kalandos útvonalon érhető el. Márton atya azért él remeteként, mert nincs, aki odaköltözne hozzá. Ha lenne, akkor présházból átalakított ortodox kápolnája monostorként „üzemelne”. A helyiek mesélték, hogy
az atya kőfaragóként még a Louvre felújításában is részt vett.
Jeruzsálemből a hegytetőre
Ha egy kicsit tovább ereszkedünk, átérünk a hegy másik oldalára, ahol egy kevésbé romantikus történet romjai düledeznek a szőlők és présházak felett. Az Emmaus-kápolna látványa (szerintem) előbb-utóbb megihlet egy szépreményű horrormániás filmszakost, az alatta lévő házban lakó, angol-magyar származású, Svédország által Jeruzsálembe delegált EU diplomata, Peter Mossop viszont nem ijedős típus: elmesélte a kápolna sztoriját, miszerint valaha Ify Lajos plébános lakott itt, remeteként ő emelte az épületet, ami így nem egyházi, hanem magántulajdonban volt. Halála után az örökösei előbb összevesztek a hagyatékon, majd hagyták lepusztulni a kápolnát, ami most már csak arra alkalmas, hogy a spicces állapotban keringő borkedvelőket riogassa.
De hogy kerül ide egy angol-magyar-svéd-jeruzsálemi diplomata? Véletlenül. Peter még nem itt éli a mindennapjait, csak a szabadidejét tölti errefelé a családjával. És még nem is borász, de már ültetett szőlőt, a saját Szent György-hegyi története pedig nyolc-kilenc évvel ezelőtt kezdődött, amikor errefelé nyaralt a párjával. Annyira megtetszett nekik a vidék, hogy azonnal nekiálltak keresni, és találták is előbb egy, majd két romos házat: megvették, felújították őket. Most az a tervük, hogy az azóta megvásárolt újabb házukban néhány vendégszobát is kialakítanak, és a közeljövőben Jeruzsálemből ide teszik át a székhelyüket. A vendégeket még hivatalosan nem fogadó ház a Szent György-hegy hajnalig-on Kutyakaparó elnevezéssel debütált. A német nemesi család sarjának, Bence von Puttkammernek a borait kóstolva, szénabálákon ücsörögve várta itt a nép a napnyugtát, hogy aztán a roma zenészek muzsikájára addig táncoljon mezítláb, míg (nem) fáj.
Peter házát és a hegy magasan fekvő pincészeteit nem könnyű autóval megközelíteni, útnak nevezett vízmosásokon kell felkapaszkodni. „Legalább nem jönnek annyian – mondja Mossop. – Ha leaszfaltoznának itt mindent, azonnal megjelennének a motorok és az autók, és nem engedném ki olyan szívesen a lányaimat játszani, mint most, amikor csak egy walkie-talkie van náluk, de tudom, hogy biztonságban vannak. Bemondják, hogy alfa, delta, bravo, charlie, én meg tudom, hogy minden rendben van.”
Az itt lakók ilyesfajta mentalitása különbözteti meg ezt a hegyet a Badacsonytól.
Nem a nyári szezonból élnek, itt nem lesz bazársor és zenélő kisvonat.
Aki ide eljut, általában konkrét céllal jön: kóstolni, kísérletezni, a nagyüzemből kiszakadni.
Peter lányai jelenleg egy jeruzsálemi elit iskolába járnak, de Peter azt mondja,
rájöttem, hogy ugyan az nagyon jó nekik, de itt Tördemicen az általánosban is remekül megtanítanák őket arra, ami kell. Hogy hogyan állj hozzá a világhoz, a különböző emberekhez és különböző alapértékekhez, emberjogi értékekhez. Ebben a szülők is nagyon sokat számítanak, nem nevelheti csak az intézmény a gyerekeket. Nagy a baj a világban, mert szegregáltak az iskolák, a drága intézményekbe csak a gazdag, tökéletes, okos gyerekek kerülnek be, aztán nem látnak húszéves korukig például mozgássérültet. Fontos lenne szembesülni azzal, hogy vannak különböző fajta emberek. Hogy nem természetes, hogy valaki el tud menni nyaralni. Egy faluban viszont mindenképpen megvan a diverzitás.
Peter Mossop
A közeli szomszédokkal a Mossop család azonnal jóban lett. Mindenkivel más volt az összekötő kapocs – az egyik a legjobb rakottkrumpli-receptet mutatta meg nekik, a másik pedig elmondta, hogy hol vehetnek csavart. Igyekeznek viszonozni a szívességet, és a maguk módján hozzájárulni ahhoz, hogy továbbra is jó legyen a hegyen élni. De ahogy Peter meséli, nem olyan rég még kevesebb lakó volt, mert kevesen tudták, hogy milyen lehetőségek rejlenek errefelé. A Killer Pincészet szervezett kispiacot, a hetvenes évekre nyúlik vissza a Nyári Pince története, és nagy múltú a Szászi és a Szent György Pince is, de még sehol sem voltak azok, akik ma az előbb felsoroltakon kívül a Szent György-hegyi pincék élvonalába tartoznak, ők ugyanis az elmúlt nyolc-tíz évben érkeztek ide, és akkor indították vállalkozásukat. Az új lakók lazán szerveződő közösséget teremtettek, beindultak a spontán házibulik, például a Mossop-házban a pörköltfőzés (becsületkasszával és devecseri zenészekkel): a pár emberből húsz fő lett, az eseményből legenda. Ugyanúgy, mint a szilveszteri összejövetelből, amit a helyiek csak „a szilveszter”-ként emlegetnek. Ahogy Peter meséli, rendszerint ugyanaz a forgatókönyv:
Mindig úgy kezdődik, hogy gyertek át, leszünk hatan, és eszünk valami kicsit, aztán mind a hat találkozik még hárommal, az egyik vegán, a másik ezt nem eszik, vagy azt nem eszik, szóval ki kell találni dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen. Nagyon szeretem, hogy ilyen spontán szerveződnek itt az ügyek.
A dán-magyar tengely
Mindeközben úgy tűnik, hogy a Szent György-hegyi közösségi élet epicentruma Papa Áron, vagyis Molnár Áron és Karina Vissonova konyhája. A PAP Wines egy butikborászat, ami két éve egy lakásétteremmel egészült ki. Karina és Áron organikusan nevelik a szőlőjüket, magas minőségű borokat készítenek, és szintén organikus permakulturás kertjükben teremnek azok a zöldségek, melyeket vegetáriánus konyhájukban alapanyagként használnak. Áron félig magyar, félig angol származású, társa, Karina lett. Egy buliban ismerkedtek meg Dániában, amikor mindketten ott éltek. Áron főállású DJ volt, Karina dizájelmélettel foglalkozott. Ahogy a kedves mosolyú Karina meséli, Áron először nem vett róla tudomást, bárhogy táncolt is a DJ pult előtt. Eltelt fél év, újra találkoztak, összejöttek, ettől a pillanatól kezdve pedig felgyorsultak az események:
eljöttek Magyarországra nyaralni, meglátták a hegyet, és Karina azt mondta: itt.
Eladták a lakásukat Dániában, összepakoltak, és ideköltöztek. A hegy azon nagyon kevés lakója közé tartoznak, akiknek nincs más bázisuk: egész évben itt laknak, azt mondják, ez az első otthonuk, amit igazán a sajátjuknak tekintenek.
Sőt, a PAP terasz ajtaja általában akkor is nyitva áll, amikor hivatalosan már zárva vannak: általános jelenet, hogy egy beszélgető társaság egyik fele a teraszon álldogál, a másik pedig a kerten kívül, az utcán. A PAP Kitchenben felszolgált ételeket pedig ne a rántott padlizsán–grillezett tofu tengelyen képzeld el: az idényzöldségekből összeálló heti tapasmenüt az indiai, a közel-keleti és a mediterrán konyhaművészet inspirálta, tekintve, hogy a páros sok évet élt arrafelé is. Amit maguk nem tudnak otthon megtermelni, azt helyi termelőktől szerzik be. Karina azt mondja, sok helyen élt, és sokat tapasztalt, de soha olyan kedves emberekkel nem találkozott, mint itt – még annak ellenére is, hogy tudja, mi magyarok szeretjük magunkat leértékelni. Nem lehetne boldogabb máshol, soha nem álmodott róla, hogy ilyen életet élhet, és nem is terveznek már tovább bolyongani.
Karina és Papa Áron
Népszerűsítés határok között
A Szent György-hegy hajnalig egyik szervezője, Budavári Dóra szerint azért működhet így ez a közösség, mert mindenkinek van tere és van lehetősége az egyedüllétre. A hegyoldal lakóinak száma elérte a maximumot, nem lehet ide felhúzni még ezer házat, ráadásul minden telek 80 százaléka szőlő kell hogy legyen. Dóra Tóth Ádámmal közösen szervezte a rendezvényt. Ádám a Pláne Badacsony tulajdonosaként saját borteraszán mutatja be többek közt a legjobb Szent György-hegyi borászatok kínálatát, Dóra nevéhez számos balatoni projekt kötődik. Mindketten szakmai és személyes kapcsolatban vannak a helyi borászokkal, ennek a személyes kapcsolatnak köszönhetően született meg a Szent György-hegy hajnalig ötlete: a rendezvény már az első évben több mint 2500 látogatót vonzott. Nagyon sokan közülük először jártak itt, ücsörögtek a Lengyel-kápolna tövében, énekelték a rockosított „kumbaját” a tábortűznél, és néztek le a giccs határát súroló balatoni látképre.
Dóra, Ádám és a helyiek mindannyian egyetértenek abban, hogy a rendezvény azonnal elérte a felső határát.
Nem terveznek belőle évente többet, nem akarnak mindent kinyüstölni belőle, ami financiálisan vagy bárhogy máshogy lehetséges,
egyszerűen örülnek neki, hogy a borászatokkal együtt sikerült tenni valamit azért, hogy a borvidék neve ismertebb legyen, de a helyiek (borászok és nem borászok) nyugalma is megmaradjon.
A borász, na meg a medencés bulik
Egyetért ezzel Török Csaba is, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa. Ő a Káli-medencében lovagolt, és azon a környéken szeretett volna egy házat, de errefelé volt egy ismerőse, akinek a szőlője eladó volt. 2002-ben végül megvette azt az egy hektárt, mondván: úgysincs messze a káli résztől, a barátja lesz a szomszédja, hát mi kell még? Arra viszont nem gondolt, hogy itt borászkarrier vár rá. Borkedvelő és borgyűjtő volt, de szakmája szerint ingatlanokkal foglalkozott. A dolgok később romantikus fordulatot vettek, egy olasz barátnő ihlette Csabát arra, hogy sangiovese – egyesek szerint toszkán, mások szerint ősi etruszk eredetű – szőlőt ültessen, és abból készítse kiváló, Tabunello fantázianevű borát – leginkább saját fogyasztásra. Az egy hektárból két hektár fehér és két hektár vörös lett, a saját fogyasztásra szánt borból díjnyertes, az ismeretlen termőterületből pedig magas státuszú borvidék. Török Csaba ma már elismert borász, a helyi összejövetelek oszlopos tagja, a hajnalig tartó esemény medencés bulijának házigazdája, és arra törekszik többedmagával, hogy
ezt a vidéket ne a Badacsony kistestvérének tekintsék, hanem ismerjék fel saját identitását.
A maga termékeit nemzetközi mintákhoz méri, külföldi borászokkal is szokott konzultálni.
Török Csaba
Egy nő térnyerése
Az eddig felsorolt hegylakókkal ellentétben Nyári Emese nem véletlenül lett borász. A Nyári Pincészet családi öröksége, már tizennégy évesen eldöntötte, hogy borász lesz: szőlészetet tanult, majd kertészmérnökként végzett. Azt mondja, hogy bár egyre több a nő ebben a szakmában, nagyon karakánnak kell lennie ahhoz, hogy komolyan vegyék – pláne úgy, hogy rendszerint nagyon fiatalnak nézik. Édesapjával és férjével együtt 9,5 hektárt művelnek, és küzdenek a folyamatosan változó időjárással: hol a jégeső, hol a hatalmas meleg okoz károkat, vagy kényszeríti sietségre és improvizációra a gazdálkodókat.
Emese a hetvenes évek óta ismeri a hegyet, és követi figyelemmel a helyiek változó hozzáállását a területhez. Ahogy meséli, eleinte nyaralók jöttek, akik kivágták a szőlőket, később olyanok költöztek ide, akik bérmunkában műveltették meg az ültetvényeket, ma viszont már nagyon sokan foglalkoznak a saját szőlővel, és sokszor előfordul, hogy egymást is segítik. Emese szerint jó irányba haladnak a dolgok, csak egyetlen dolgot szeretne elkerülni: hogy olyan közönség jelenjen meg a hegyen, amelyiket nem a kíváncsiság és a nyugalom iránti vágy hajtja, hanem a presztízs. A kérdés egyelőre nyitott: miként lehet a terület érintetlenségét megőrizni, de közben fokozni az (el)ismertségét?
Nyári Emese
Na de mégis miért?
Többeket is megkérdeztem, hogy mit szeretnek a legjobban a Szent György-hegyben, és volt egy mindenütt elhangzó válasz: a kisugárzását. Sokan kimaradtak ebből a beszámolóból, akik ugyanúgy a tanúhegyi élet arcai és képviselői, mint a fentebbiek: a kanadai születésű Gilvesy Róbert (borász, a Bohém Légyott fesztivál szervezője), illetve Kovács Bea, a Búzalelke Pékség alapítója. Szászi Endréről is csak fél mondat szól, ő egy tősgyökeres helyi borász, és Bencze István informatikusról is mesélhetnénk, aki a hegyre látogatva úgy érezte, egyszerűen nem éri meg máshol élni… velük talán majd télen, egy másik cikkhez anyagot gyűjtve lesz alkalmam beszélgetni.
Koltai Róbert betekintést engedett otthonába, és rögtön el is állt tőle a szavunk
Csillagjegyek, akik megérzik a bajt
Ezt hozza a csillagjegyeknek az áprilisi telihold
Exkluzív: Így él Kanadában Polyák Lilla és Gömöri András Máté
Kiderült: nem kiesett, hanem kiugrott az ötödikről a 3 éves kisfiú Csepelen – ilyen állapotban van most
Eltelt 25 év: így nézett ki Zimány Linda, rövid barna hajú tiniként
Csillagjegyek, akiknél nincs második esély
