Magyarország kúl

Pénteken lesz a Strandok Éjszakája

Idén már 9. alkalommal lesz Strandok Éjszakája. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar fürdőkre, az évezredes magyar fürdőkultúra hagyományaira.

Fürdőzők a tavalyi Strandok Éjszakáján a margitszigeti Palatinuson (MTI-fotó: Mohai Balázs)

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezik a Strandok Éjszakáját július 27-én, a jó idő miatt várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők – írja az MTI.

Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke kiemelte: pénteken az ország 40 fürdője várja meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel és szórakoztató programokkal a strandolni vágyókat. Várakozásaik szerint idén mintegy negyvenezer látogató vesz részt a programokon – tette hozzá Zámbori Péter, a fürdőszövetség választmányi tagja.

A helyszínek jelentős része éjfélig tart nyitva, azonban több fürdő akár éjjel 2 óráig is fogadja a vendégeket élő koncertekkel, tűzzsonglőr bemutatókkal, szauna szeánszokkal Bükfürdőtől Kisújszállásig, Makótól Zalakarosig, de számos helyen lesz hab-party, retrodiszkó, fényfestés, lézer show, és aqua zumba is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top