Magyarország kúl

32 éve volt – Freddie Mercury: Tavaszi szél vizet áraszt

Még ennyi idő után is felejthetetlen az 1986-os Queen-koncert.

1986. július 27-én történelmi jelentőségű esemény történt Budapesten, a Népstadionban: a Queen pár órára elhozta a nyugati szabadságot a vasfüggöny mögé 76 ezer ember számára – írja az Index.hu. A koncert felejthetetlen pillanata volt, amikor Freddie Mercury magyarul belekezdett a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalba. 

A Queent Hegedűs László, a Multimédia Kft. koncertszervezője hozta el a magyaroknak, aki hosszú hónapokig egyezkedett a brit együttes menedzserével és persze hazai hivatalokkal és vállalatokkal, hogy a koncert megvalósulhasson.

Az eseményről koncertfilm is készült Magic – A Queen Budapesten címmel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top