nlc.hu
Magyarország kúl
Egyszer csak feltámadt a szél: képekben az 50. Kékszalag

Egyszer csak feltámadt a szél: képekben az 50. Kékszalag

A szélcsend olyan a vitorlázásban, mint a safety car a Forma–1-ben: nem hagyja meglépni a rohanókat. Sokáig együtt haladt a mezőny a Kékszalagon, végül a gyors, többtestű hajók kis szélben, a többi hajóosztály változó körülmények között teljesítette az idei tókerülő versenyt.

Az 50. Kékszalag regatta úgy marad majd meg a sporttörténelemben, mint egy gyenge szélben megrendezett vitorlásverseny, melyet a „svájci” nyert. Azonban ennél sokkal fordulatosabb küzdelem volt a klasszikus hajóosztályok számára az idei Balaton-kerülés.

A július 26-án, kilenc órakor elrajtolt futam valóban gyenge szélben kezdődött, ami egy időre szinte teljesen le is állt, így a mezőny nagyjából egy időben vette az első fordulót, a balatonkenesei bóját. Persze nem egyszerre fordult a rekordmennyiségű (681) nevezett vitorlás, de a leggyorsabb katamaránok, trimaránok és egyedi fejlesztésű hajók után azonnal megérkezett a klasszikus hajókkal teli mezőny is. Később megjött a szél, bár az előjelzett északi helyett déli, az addig együtt haladó hajóraj pedig szétszakadozott.

A légvonalban 160 kilométeres távot végül összesen 545 hajó teljesítette.

A versenyt a svájci Safram team nyerte a tizenháromszoros győztes, Litkey Farkas kormányozta PreVital és a Józsa Márton vezette Opel Fifty-fifty előtt 12 óra 40 perc és 31 másodperces időeredménnyel. A regatta nagy része azonban ennél jóval hosszabb időt töltött a vízen (átlagosan egy-másfél napot), és meg kellett küzdjön a teljes szélcsendtől a 30 csomós szélig mindenféle időjárási körülménnyel (akik szombat délután még versenyben voltak, azok heves zivatarokat is átvészeltek).

Néhány kép a sűrű mezőnyről a balatonkenesei bójánál:

Megnézem
Összes kép (23)

A Kékszalag Európa leghosszabb és legrégebb óta megrendezett tókerülő vitorlásversenye. Története során állandóan kérdés volt, hogy kizárják-e az úgynevezett rohanó hajókat. Ezt hol megtették, hol nem, de most már pár éve a verseny alapvető célkitűzését tartják szem előtt:

nyerjen a leggyorsabb hajó.

Így teret engednek a fejlesztésnek és a kísérletezésnek, egy-, illetve többárbócos, egy-, illetve többtestű speciális hajók versenyeznek az első 10-15 helyen.

Megnézem
Összes kép (20)

A tehetséges kapitányok ismérve nem az, hogy jó szélben jól vitorláznak, hanem, hogy ha kevés a szél, akkor is megtalálják, hol a legtöbb. Az éjszakai navigációs készség és az alapos fizikai és a lelki felkészültség mellett a Kékszalagon ezt idén be is lehetett bizonyítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top