nlc.hu
Magyarország kúl
Izzad a metrón? Írja meg a főpolgármesternek!

Izzad a metrón? Írja meg a főpolgármesternek!

A Közlekedő Tömeg szerint közös nyomásgyakorlással talán rávehető, hogy tegyen valamit a 3-as metrón uralkodó, elviselhetetlen meleg ellen.

„Egy hét alatt százötvenen jeleztétek a főpolgármesternek az elviselhetetlen meleget az orosz metrókon. De nem lesz légkondi, maximum nagyobb teljesítményű légkeverő berendezés” – idézi a Közlekedő Tömeg Facebook-bejegyzését a HVG.hu.

A szakmai szervezet szerint „az eddig beérkezett észrevételeket megkapta a főpolgármester, de biztos, ami biztos, küldjetek még!”.
 
A Közlekedő Tömeg néhány hete hívta fel a figyelmet arra, hogy elviselhetetlen a meleg a 3-as metró szerelvényein: hőségriadó idején 35 fokot és 62 százalékos páratartalmat mértek. Ráadásul nem csak a nyári kánikulában érezni a légkondicionáló hiányát, mert a csúcsidőszakokban már márciusban is kellemetlen a meleg a felújított metrókocsikban.
 
Mint írják, a BKV szerint a metrókocsik tetőszerkezetére nem szerelhető fel klímaberendezés, de úgy látják, már azzal is sokat lehetne javítani az állapotokon, ha rendesen takarítanák a szellőzőberendezéseket.
 
Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, légkondira hiába várnak a budapestiek, de megvizsgálják, be tudnak-e szerelni egy nagy teljesítményű légkeverő berendezést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top