Magyarország kúl

Zuhanyzót épít a régi telefonfülkékből egy pellérdi férfi

Ács Imre szerint kár lenne veszni hagyni a mobiltelefonok elterjedésével egyre inkább feleslegessé váló alkalmatosságokat, akár aszalók és szárítók is készülhetnek belőlük.

Aszalót, szárítót és zuhanyfülkét készít régi telefonfülkékből egy pellérdi férfi – írja a Bama.hu. A közeli szőlőhegyen az utóbbi időben több ilyen üvegezett fémkalicka is feltűnt, ezért a lap újságírója megkereste Tajti Zoltánt, a település vezetőjét, hogy kiderítse, hogyan kerültek oda.

Így találtak rá Ács Imrére, aki a DIY-mozgalom legszebb hagyományainak megfelelően újrahasznosította a leselejtezett fülkéket.

Fotó: MTI Fotó / Krizsán Csaba

„A 90-es évek végén egyre jobban elszaporodtak a mobiltelefonok, és a hírközlési vállalat úgy döntött, hogy a funkciójukat vesztett telefonfülkéket leszerelik és a cég pécsi telephelyére szállítják – mondja a lapnak a férfi. – A dolgozók kedvezményesen megvásárolhatták a fülkéket. Az anyósom révén kihasználtam ezt a lehetőséget, és tizenkettőt meg is vettem. Hetet a rokonoknak, ismerősöknek adtam, ötöt megtartottam magamnak.”

A rokonság eleinte nem értette, mit kezd az üres fülkékkel, de amint elárulta a tervét, rögtön rájöttek, hogy van benne fantázia. „A telefonfülkéket újrahasznosítom. Kettőből szárítót, kettőből aszalót, az utolsóból zuhanyfülkét készítek – magyarázza Ács. – Kisebb módosításokat kell még végrehajtanom. Akkora hő van bent a fülkében, hogy amit berakunk szárítani, az megég. Meg kell gyorsítani a levegő áramlását, és akkor már tökéletesen funkcionál.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top