nlc.hu
Magyarország kúl
II. Erzsébet fia is kipróbálta a SUHANJ! akadálymentesített fitnesztermét

II. Erzsébet fia is kipróbálta a SUHANJ! akadálymentesített fitnesztermét

A 2016-ban nyílt budapesti teremben a fogyatékkal élők épp úgy sportolhatnak, mint az épek.

A magyarországi parasport helyzetéről, a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeiről tájékozódott kedden a SUHANJ! fitneszteremben András yorki herceg, aki kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten – írja az MTI. A XIII. kerületben található létesítmény – amely Európában is ritkaságnak számít – Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott, integrált edzőterem. 

Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás

Nyitrai Balázs, a 2010-ben létrehozott SUHANJ! Alapítvány munkatársa bemutatta a hercegnek az elmúlt nyolc évben végzett munkájukat. Mint mondta, a nyitás óta 42 ezer belépést regisztráltak, vendégeik 22 százaléka fogyatékkal él, és dolgozik náluk jó néhány olyan edző is, aki látás- vagy mozgássérült. Az alapítványnak 2011 óta szoros az együttműködése a budapesti Brit Nagykövetséggel, amellyel több közös megmozdulásuk is volt, s amelynek segítségével több sporteszközt is meg tudtak vásárolni. Nyitrai hozzátette, szeretnék elérni, hogy országszerte SUHANJ!-sarkok jöjjenek létre az edzőtermekben.

Az egyik integratív sporteszközt, a kézzel hajtott kerékpár edzőtermi változatát András herceg is kipróbálta. A SUHANJ! számos sportprogramot szervez látás- és mozgássérültek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, több sportágban tart heti rendszerességgel edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez. Önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó- és triatlonversenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top