Javában zajlanak a Dobó Kata rendezésében készülő romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás utómunkálatai. Nemrég kiválasztották a film zeneszerzőjét is, aki a klasszikus hollywoodi filmzenei tradíciókat továbbvivő zeneművet készít az alkotáshoz – tudatják közleményükben az alkotók.
„Az elképzeléseim szerint a Kölcsönlakás zenéje színes palettát ölel fel, amiben keverednek a stílusok, a klasszikus és az egyéb zenei irányok, hiszen a szereplői is sokfélék, egyediek. Ugyanakkor a zene feladata az is, hogy a poénokat, történéseket a néző számára összekösse, felerősítse” – hangsúlyozta Czomba Imre zeneszerző.
A 2013 óta Hollywoodban élő és dolgozó művész a kilencvenes évek elejétől kezdve több nagyszabású hazai és nemzetközi produkcióban vett részt. Pályája elején dolgozott Zoránnal, Cserháti Zsuzsával és a NOX együttessel is. Később állandó alkotótársa lett Román Sándornak és az ExperiDance Társulatnak, akikkel olyan sikeres darabokat állítottak színpadra, mint a Revans vagy az Eszencia. Filmekhez is gyakran komponál muzsikát, dolgozott többek között az Argo 2., a Meldrum House vagy a The True Adventures of Raoul Walsh zenéjén is.
„A gondolkodása, a kreativitása, a tehetsége és a munkához való alázatos hozzáállása egyaránt amellett szólt, hogy Imrét kérjük fel zeneszerzőnek. Olyan alkotó, aki érti ezt a műfajt is. Jó érzékkel nyúl a témához, a karakterekhez, hogy a zene pont azt a pluszt adja a filmhez, amit szeretnénk” – jellemezte a zeneszerzőt Dobó Kata, aki elmondta, hogy a fő zenei motívumok már meg is születtek. Most zajlanak a demók felvételei, ami után a hangszerelés és a kottaanyag készül el, mielőtt belevágnak a filmzene rögzítésébe és annak utómunkálataiba.