Magyarország kúl

Októberben nyit a megújult Szépművészeti

A múzeum a hónap végétől a felújított Román csarnokkal és a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várja a közönséget.

Október végén nyílik meg a több mint három évig tartó felújítást követően a Szépművészeti Múzeum, amely az új állandó tárlatok és az újjászületett Román csarnok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várja a közönséget – írja az MTI.

Évtizedekig volt zárva a romos állapotban lévő Román csarnok kapuja, miközben a látogatók csak álmodozhattak arról, milyen lehetett a Szépművészeti Múzeum egyik legszebb terme – mondta az épület hétfői sajtóbejárásán Fekete Péter kulturális államtitkár.

Baán László főigazgató hozzátette, a Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során nem csupán a Román csarnok újult meg, hanem az épület mintegy 40 százaléka több mint 14 ezer négyzetméteren. Egyebek mellett új kiállítótereket, éttermet alakítottak ki, korszerűsítették a fűtésrendszert, klimatizálták a termek egy részét, és korszerű raktárhelyiségeket is létrehoztak.

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára a megújult Szépművészeti Múzeumot bemutató sajtóbejáráson (Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás)

A felújítást követően csaknem kétezer négyzetméternyi korábbi kiállítótér kapja vissza eredeti funkcióját. A Michelangelo-teremben például a könyvelés dolgozott évtizedekig, most azonban kiszabadították a begalériázott, gyönyörű reneszánsz kazettás dongaboltozatot és kiállítóteret alakítottak ki. Ott kap majd helyet az újranyíló múzeum első időszaki kiállítása, amely Leonardo da Vinci előtt tiszteleg, bemutatva a reneszánsz olasz mester lovas szobrát és annak friss kutatási eredményeit, valamint tíz Leonardo-rajzot is – közölte a főigazgató.

Baán hangsúlyozta, hogy megújulnak az állandó kiállítások is: több évtizedes távollét után visszatér a magyar művészeti anyag, így az intézmény az egyiptomi és a görög-római művészettől a 18. század végéig egységben mutatja be az egyetemes és a magyar művészet fejlődését.

Az egyiptomi és a görög-római gyűjtemények új helyet kapnak a mélyföldszinten, ahol immár 21. századi körülmények fogadják a közönséget: jelentősen megnövelték például a ruhatár kapacitását, az eddigi büfé helyett pedig 140 fős éttermet és kávézót alakítottak ki, amely megnyitható a Hősök tere felé is.

Mányi István főépítész elmondta: a földkiemelésekkel ötezer négyzetméternyi teret nyertek. A Román csarnok alatt például korszerű, klimatizált műtárgyraktár létesült, új helyre került a gépészet, de új fotóműtermet és múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet, az összes állandó kiállítás 2019 közepétől lesz látható. A Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteménye ideiglenesen a Várba költözik, majd a tervek szerint 2021-től az Új Nemzeti Galériában kap végleges otthont.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése