Egy jó ötlet, bátorság és digitalizáció – talán csak ennyi kell ma egy mobil vállalkozáshoz Magyarországon. Igaz lehet mindezt akkor is, ha egy anyuka akar munkahelyet váltani? És akkor is, ha ásványi ékszereket készítene, pedig korábban sosem tette? Interjú Bodor-Bereczki Henriettával és Bodor Péterrel.
A hölgyek és az ékszerek elválaszthatatlan fogalomnak tűnnek. Egy magas építész technikus végzettséggel rendelkező nőtől mégsem azt várnánk, hogy „gyöngyökből” egész kollekciókat állítson össze.
(Heni) Ha csak magamnak készítenék ékszereket, kedvtelésből, arra senki sem kapná fel a fejét. Amikor azonban mindezt nagyban kezdtem el, és vállalkozásban gondolkozva, az már valóban furcsa volt a környezetemnek.
Akadtak benned bízók és hitetlenek is?
(Heni) Van, aki a mai napig azt hiszi, a kanapén ülve fűzögetek ezt-azt. Amikor a férjemnek először beszéltem arról, hogy a kislányunk születése után más munkakörben szeretnék dolgozni: rugalmasban, kreatívban, tele én idővel. Ráadásul felvetettem az ékszerkészítést, ő rögtön támogatott. Mások azonban úgy gondolták, ez csak egy hóbort. Vagy ha mégis több annál, úgy is bele fogok bukni.
A névadás kinek az ötlete volt?
(Heni) Péter tudta, hogy ódzkodom attól, hogy Heni ékszerei legyenek. Ugyanakkor a nevünket mégis belecsempésztük volna a márkába. Így lett a monogramos rövidítés, mert szómozaikok mindig kedveltek és ki lehet vele lépni a külföldi piacra is.
Értettél egyáltalán az ásványokhoz, az ékszerkészítéshez?
(Heni) Tetszettek. Magamnak is vásároltam egyet, hogy majd hordani fogom. Aztán itthon jobban megnéztem, és úgy éreztem, nem az igazi, én szebbet tudnék készíteni. Ki is próbáltam magam, és akkor jött újra a férjem támogatása, hogy ne kicsiben gondolkodjak, a barátokban, a családban. Ne csak őket lepjem meg. Vágjunk bele és csináljunk webshopot.
Ránézésre: egy kattintás, a kosárban az áru, és három napon belül a csuklón a karkötő.
(Heni) Ránézésre ennyi. De több van mögötte.
Mi az a több?
(Péter) Bizonyos technikai háttérrel és tudással rendelkeztünk, hiszen én korábban is foglalkoztam online médiával: cégeknek dolgoztam ki stratégiákat, hogyan érhetnek el minél több embert a közösségi médiából. A termék előállítása mellett nekünk is szükségünk volt erre, vásárlói bázisra. De ennél ide jóval több kellett.
Az egész folyamat mi mindent ölel át?
(Péter) A munkafázis ott kezdődik, hogy beszerezzük az alapanyagokat. Ma már alkalmazottak fűzik a megrendelt ékszert – mi egyéni kéréseket teljesítünk –, de a prototípusokat, ajánlókat Heni szokta kitalálni. Az ékszerekről tárgyfotókat kell készíteni (mi magunk csináljuk), a webshopnak vásárlóbarátnak kell lennie, a megrendelt árut ki kell szállítani. E mellett folyamatosan kommunikálunk az érdeklődőkkel.
Mi okoz nehézséget?
(Péter) Ami az online világ hátránya, az a folyamatosan változó algoritmusok, amelyek azt befolyásolják, hogy egy-egy posztot vagy a weblapunkat hányan látják. Mivel mi nem árulunk semmit vásárokban vagy személyesen, csak ez a hely az, ahol elérhetnek minket. De hogy vegyenek észre? A Facebook ma már teljesen hirdetésalapú lett, a Google még úgy-ahogy kiszámítható. Ezt a részét azonban mi is profikra bízzuk, a marketinget. A fotózást meg kellett tanulnunk, de egy barátunk ebben sokat segített. Vettünk fotósátort, szerencsére tükörreflexes gépünk volt. Az időnket pedig nem sajnáltuk.
Mi az előnye a webshopos munkának?
(Péter) Amikor nyáron Horvátországba mentünk vakációra, Heni az autópályán, laptoppal intézte a vámolást, és amíg én vezettem, addig telefonon és mailekben mindent lebonyolított. A problémákat úgy oldjuk meg, hogy az ügyféllel nem is találkozunk, teljesen mobilak tudunk lenni. Amire Heni vágyott, hogy kreatív munkája legyen, de maga oszthassa be az idejét, az tökéletesen megvalósult.
Mihez kellett bátorság?
(Heni) Belemerülni egy ismeretlen világba. Volt, hogy egész nap ezoterikus könyveket olvastunk, hogy megismerjük az egyes ásványok jótékony hatását. Meg kellett tanulnunk, hogy melyik ásvány melyik csillagjegyhez tartozik és miért. Bár bátorság kellett ahhoz is, hogy amikor egy-egy ismerősünk elvette volna kedvünket az egésztől, mi tovább folytassuk. Ahogy belemerültünk ugyanis a munkába, úgy derült ki, hogy az adózástól a futár rendelésig mindent meg kell tanulnunk.
Ásványbörzékre jártok?
(Heni) Mi mindent neten intézünk. Meg kellett ugyan találnunk a beszerzési forrásainkat, de nálunk szinte minden online zajlik – ami a munka nagy részét jelenti. Egyedül a tárgyak valódiak, és ott van kézzel fogható munkafolyamat, amikor ezek elkészülnek.
(Péter) Az egyik legnagyobb beszállítónk épp a napokban jelezte, hogy jó lenne már megismerni egymást, és ha személyesen mennék el mondjuk lazuritért vagy hegyikristályért, akkor az olcsóbb lenne, mintha futárral küldetné. Némiképp abszurd, hogy nem ismerjük egymást, de az üzleti élet ilyen szempontból átalakult. Egy online levél például ugyanolyan jogi értékkel bír, mint egy postán küldött. Csak gyorsabb, hatékonyabb. És nem kell rá bélyeg.
Nem ti vagytok egyedül a piacon. Mi a sikeretek titka?
(Heni) Minden ásványi ékszer készítőnek van stílusa, ízlése. Nálunk a pasztellszínek nagyon kedveltek, az anya-lánya karkötők. Mégis azt mondanám, hogy a terméken túl az is számít, hogy a vevőinkkel hogyan beszélünk. Az automatizált folyamatokban nálunk benne marad a személyesség. Ha valaki lead egy megrendelést, de látom, hogy túl kicsi vagy túl nagy méretet rendelt, felhívom, és rákérdezek, biztosan jól számolta-e ki.
Az elégedettség és a csalódottság között mekkora a távolság?
(Heni) Pont annyi, amire nem szabad legyinteni. Az online világban nem arról van szó, hogy Ági elmondja Borinak, hogy „milyen klassz dolgot rendeltem, nézd csak meg!” – nyilván ez is megtörténik. De sokkal inkább az, hogy az emberek folyamatosan véleményt nyilvánítanak, értékelnek bennünket. Nem csak az árut, de a kiszolgálást, a kiszállítást, a csomagolást, a kommunikációt. Leírják egy fórumra (mondjuk az Árukeresőre), és az örökre ott is marad, mások elolvassák, és ez alapján hoznak majd meg egy döntést.
Ezt hívják vevő elégedettségi indexnek.
(Péter) Ez nagyon sokat számít! Az indulásunk után nem sokkal meghívtak minket egy verseny díjátadójára, amire nem mentünk el. Azt hittük, hogy nekünk még nincs esélyünk eredményt elérni. Utólag tudtuk meg, hogy a kategóriánkban a második helyet szereztük meg! A vevők elégedettsége nekünk mindig első helyen volt, de hogy ezért jutalom jár, azt végképp nem gondoltuk volna.
Kudarc? Azt sem lehet elhallgatni.
(Heni) Tervben volt, hogy kész terméket is forgalmazni fogunk, amihez elég egy raktárkészlet, amit csak csomagolni kell és feladni. Ez nem bizonyult jó ötletnek, kiderült, hogy minket az általunk tervezett, egyedi ékszereink miatt szeretnek, és inkább ezeket vásárolják a webáruházunkban. Egyedi elképzeléseket is elkészítünk, ezek közül akadtak olyanok is, amik utólag bekerültek a kínálatunkba, annyira megtetszett a vevő elképzelése.
A kislányotok, Lilla mit érzékel mindebből?
(Heni) Azt, hogy családon belül indítunk el valamit, növeli az összetartozást, az egymásra hagyatkozást, a támogatás magas szintjét. Peti a motorja az egésznek, a technikai bázisa, én a kreatív lelke. Lilla maga is szokott már karkötőket tervezni, és alig hét évesen az is természetes neki, hogy szükség van internetre ahhoz, hogy dolgozni tudjunk. Ha mi a gép előtt ülünk, nem játszunk.