A Babylon sokunk kedvence volt: sok színes golyó, tele pici lyukakkal, amikbe vékony kis pálcikákat kellett beletűzni, majd olyan alakzatokat, építményeket kreálni, amilyet csak akartunk – meg amit a fizika törvényei lehetővé tettek.
A rulett könnyen gyűrődő, vékony nejlon felületén tehettük meg tétjeinket, mégis igazi felnőttes játéknak számított. Komoly izgalmakat éltünk át, amikor az apró golyót beledobtuk a forgatható műanyag kerékbe, és vártuk, hogy mennyi zsetont markolhatunk fel, vagy mennyit hagyunk a dealernél.
A Ki nevet a végén nevű retró társasjátéknak sokféle verziója létezett: volt mágneses, papírtáblás, kicsi, amit utazásra is magunkkal tudtunk vinni, és nagy, amit a szoba közepére le lehetett teríteni. 4, vagy 6 játékos játszhatta, és sokszor fordult az utolsó pillanatban a helyzet – pont ezért volt találó a játék elnevezése. Nem egyszer hisztiztünk gyerekként, ha veszítettünk a cél előtt.
Ki nevet a végén – nevetés helyett sokszor hiszti lett a vége
Forrás: www.www.darabanth.com