A régi korok karácsonyaira sokunknak jól esik visszagondolni, még akkor is, ha szerényebben telt, mint manapság. A 30-40 évvel ezelőtti karácsonyok még egészen mások voltak: képeslapot adtunk fel a postán, a Skálába, a Centrumba, az Úttörő Áruházba, meg az Aranypókba mentünk ajándékokért, karácsony este pedig együtt gyönyörködtünk – az elmaradhatatlan karácsonyi viták után – a sokszínű karácsonyfánkban.
Viber és Messenger üzenetek helyett képeslapok
40 éve még híre sem volt a mobiloknak és az internetnek idehaza, sőt, sok háztartásban még az is nagy szónak számított, ha valakinek volt vezetékes telefonja. A képeslapok fénykorában sokan gyűjtöttük a szebbnél szebb darabokat, és imádtunk a sok, szép ünnepi változat között válogatni, amiket küldeni pont olyan jó volt, mint kapni.
Voltak vallási témájú, betlehemes képeslapok, cuki állatos, őzikés verziók, mesefigurákkal díszítettek, de egészen extra, nyitásra zenélő képeslapok is. Persze, előre kellett gondolkodni, hiszen időbe telt, amire a posta kiszállította a képeslapokat, különösen az ünnepek környékén.
Imádtunk képeslapokat küldeni (Fotó: Galeria Savaria)
Retró ünnepi tévéműsorok
A televízió abszolút a családi élet része volt, és természetesen, karácsonykor is ment. Együtt ünnepeltünk a Szomszédok szereplőivel, a családlátogatás minden kedves és kínos pillanatával együtt, ráadásul a sorozatban pont olyan esetlen volt a karácsonyfa, mint nálunk, otthon. A lakótelepi karácsonyok tökéletes leképzése volt a karácsonyi Szomszédok.
De nemcsak a Szomszédokhoz, hanem a Tévé Macihoz is ellátogatott a Jézuska, sőt, már hetekkel előtte a Mikulás is! Hozzá is bekopogott a Télapó, és neki is volt karácsonyfája, ami alatt ott sorakoztak a szépen becsomagolt ajándékok.
A reklámokat még a legtöbben szerettük, talán azért, mert akkoriban valahogy a reklámok és a benne szereplők is pont olyanok voltak, mint mi a tévé előtt, és nem éreztük azt, hogy mindenáron hozzá kell jutnunk egy-egy műszaki cikkhez azért, hogy boldognak érezhessük magunkat.
Persze, azt abszolút tényként kezeltük, hogy a legtutibb farmer a Trapper, és az akkoriban luxuskozmetikumnak számító, magyar fejlesztésű Helia D, valamint az Aranypókból vásárolt fehérnemű és pizsama reklámjai is abszolút behúztak.
Leheletvékony karácsonyfadíszek
A karácsonyfák a 70-es, 80-as években nem voltak dizájnosak, pláne nem egységesek: pont attól szerettük a fánkat, hogy mindenféle díszt ráaggattunk – abszolút koncepció nélkül. Tény azonban, hogy mindig egy kisebb vita kerekedett abból, hogyan is kell szépen díszíteni a karácsonyfát – a szépség szubjektív, és rendszerint ahány családtag, annyiféle elképzelés volt és van a mai napig.
Van, aki a fal felőli résszel nem sokat törődött, amíg másnak kifejezetten fontos volt, hogy mindenhova egységesen jusson dísz. Persze, a nagyszüleinktől örökölt régi karácsonyfadíszek mindig nagy becsben voltak tartva, így azok is felkerültek a leginkább látványos pontjára a fának. Ha az ódon díszekkel kellően óvatosak voltunk, akár még ma is őrizhetünk belőlük egy-két darabot, olyanokat, amilyeneket már tényleg nem pótolhatunk egyetlen boltból sem.
A régi díszeket ma is nagy becsben tartjuk (Fotó: Galeria Savaria)
Tűzveszélyes karácsonyfák
Ebbe a kedvesen kaotikus rendszertelenségbe tökéletesen illettek a csillagszórók és a gyertyák is, amik miatt gyerekkorunk karácsonyfája ma már könnyedén megkaphatná a tűzveszélyes jelzőt.
A csillagszóró illatát ma is szeretjük (Fotó: Fortepan/Kölcsey Ferenc, Dunakeszi-Városi Könyvtár)
Nem volt egy életbiztosítás az egyébként is könnyen éghető fenyőfára gyertyákat tenni, de régen legalább akkora karácsonyi hagyomány volt ez, mint a pattogatottkukorica-füzér vagy a soros kapcsolású izzósor.
Ilyen csíptethető gyertyatartó a legtöbb háztartásban volt (Fotó: Galeria Savaria)
Szaloncukrok a fán
Van, akinek a mai napig természetes, hogy szaloncukrot aggat a fára, másnak már inkább ódivatú, és csak egy tálba teszi bele, mert azért szaloncukor nélkül mégsem telhet el a karácsony. Régen azonban nem is volt kérdés, hogy a szaloncukornak is a karácsonyfán a helye. Bár nem szerettük kötözni, mégis minden évben átestünk a procedúrán, hogy aztán kiehessük a papírból a kedvenc zselés vagy konzum ízünket.
Dédanyáink még selyempapírba és sztaniolpapírba burkolták a kedvenc karácsonyi édességünket, ami legalább annyira magyar, mint a halászlé vagy a karácsonyi rántott ponty hagymás krumplisalátával.
A sztaniol kifejezés az ón latin nevére, a stannumra utal, mivel ezt a fémes fényű hajszálvékony csomagolóanyagot ónból hengerelték. Az alumínium elterjedésével a sztaniolpapírt felváltotta az alumíniumból készült alufólia.
Szaloncukrok nélkül nem létezett karácsonyfa (Fotó: Fortepan/Kölcsey-Ferenc, Dunakeszi Városi Könyvtár)
Karácsonyi ajándékok, amikért odavoltunk
Ha a régi korok karácsonyán nosztalgiázunk, természetesen az sem maradhat ki, hogy mi került a fa alá, milyen ajándékoknak örültünk a legjobban. Anno, még nem a legújabb, több százezres okostelefonok, televíziók és játékkonzolok után vágyódtunk – már csak azért sem, mert még a kanyarban sem voltak –, helyette egészen egyszerű, mégis csodásnak tűnő játékokat kértünk a Jézuskától.
A társasjátékokra, mint amilyen a Gazdálkodj okosan, vagy a Ki nevet a végén, vagy az 1000 darabos puzzle-re pont olyan csillogó szemekkel tekintettünk, mint a búgócsigára, az alvósbabára, a dömperre vagy a 12 lövetű rózsapatronos pisztolyra. Ha a szüleink, vagyis Jézuska emelte a tétet, még az is előfordulhatott, hogy verseny Csepel vagy BMX került a fa alá.
A társasjáték, amiből szinte mindenkinek volt egy (Fotó: Galeria Savaria)
De a Dollárboltba is betérhetett, és onnan is hozhatott nekünk hétzenés kvarcórát, aminek a digitális kijelzője akkoriban egyet jelentett a csúcstechnológiával. A magyar fejlesztésű Pajtás fényképezőgép is csodálatos karácsonyi ajándék volt, aminek igazi bőrtokja volt, és nem kis kiadást jelentett: 220 forintot kértek érte, ami az akkori átlagfizetés 15 százaléka volt.
Csúcs karácsonyi ajándék! (Fotó: Galeria Savaria)
