nlc.hu
Meghitt percek
Alföldi Róbert és a fenyőfák

Alföldi Róbert nem híve a műfenyőnek

Hiába a hatalmas műfenyőválaszték, sokan továbbra is a vágott fenyőre esküsznek. Nem tudják műfenyővel az otthonukban elképzelni az ünnepet. Így van ezzel Alföldi Róbert is, aki tavaly cserepes fenyőfát díszített fel karácsonykor, idén viszont már vágott fenyőt szeretne.

“Próbálkoztam műfenyővel, de nem ugyanaz. Próbáltam cserepest, azt utána kivitték egy kertbe, és az azóta is él” – mesélte a Fókuszban.

Mint arról korábban beszámoltunk, 5-10 százalékos áremelkedéssel indul az idei karácsonyfaszezon. A lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.

A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet. A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége, amelyet a megkérdezettek 62 százaléka részesít előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit – derült ki az Agroinform.hu felméréséből. A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik. A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top