Gypsy, a macska, nevéhez hűen akkor jön és megy, amikor kedve tartja. Néha hetekre eltűnik, aztán amikor felbukkan, ott folytatja, ahol abbahagyta: reméli, hogy a phoenixi lakók továbbra is olyan jók lesznek, hogy tesznek ki neki ételt és vizet. Ezért napokig nem tűnt fel senkinek, hogy Gypsy eltűnt.
Aztán a szomszédok meglátták. Csak fel kellett nézni, ugyanis a cica úgy gondolta, hogy jó ötlet felülni a villanyoszlop tetejére. Ez még pénteken történt, és bár az állat valószínűleg elég hamar rájött, hogy nem fog tudni lejönni, három napig kellett várnia a segítségre. Ekkor kezdtek el ugyanis aggódni a szomszédok, és szóltak a tűzoltóságnak. Az ABC helyi tudósítója a Facebookon élőben közvetítette a macska megmentését, amit több százezer ember kísért figyelemmel az Államok minden részéről.
A másfél órás videó tanúsága szerint az állat egy ideig tisztálkodott, aztán megpróbált lemászni. Hamar meggondolta magát, és folytatta a tappancsai nyalogatását. Mivel a tűzoltók nem azonnal értek ki, az egyik aggódó járókelő egy létráról próbált a cica felé nyújtani egy botra szerelt vödröt, próbálva meggyőzni az állatot, hogy másszon bele a rögtönzött liftbe. A macska rövid gondolkodás után mégis inkább a póznán maradt.
A helyzetet egy szerelő oldotta meg, aki egy nagyon magas létrával elérte, majd az ölében hozta le a kimerült, de megkönnyebbült macskát.
Forrás: The Dodo
Kiemelt kép: Facebook/ABC15