Hány gyereket nevelsz?
Van egy négyéves gyerekem, aki hat hónaposan került hozzám elhanyagolás miatt. Amikor úgy tűnt, hogy az anyukájának rendeződtek az életkörülményei, hazamehetett, de hamar kiderült, hogy mégsem tud róla gondoskodni, ezért visszakerült hozzám. Közben az anyukának született még egy gyereke, ő is hozzám került csecsemőként, vele még otthon vagyok. Rajtuk kívül van még három nagyobb nevelt gyerekem, 7, 12 és 14 évesek.
Hogy szólítanak a gyerekek?
A két kicsi apának szólít, a nagyobbak Petinek. Ők még nem nagyon nyíltak meg. Jó viszonyban vagyunk, elfogadták a helyzetet, de nehéz nekik. Nagyon ragaszkodnak a szülőkhöz, és én azt látom, nem is szeretnék, hogy valaki belépjen az apjuk vagy az anyjuk helyére. Hiába történtek velük rossz dolgok a családban, nagyon kötődnek a szüleikhez.
Bántalmazás és elhanyagolás miatt emelték ki őket, de még e miatt is felmentik a szülőket. Inkább magukat hibáztatják, hogy azért kaptak ki, mert ők voltak a hibásak.
Nem túl gyakori, hogy egyedülálló férfi nevelőszülőnek áll. Miért választottad ezt a szakmát?
Mindig közel álltak hozzám a gyerekek. Annak idején, még 21 évvel ezelőtt együtt indultunk el a feleségemmel ezen az úton, négy évig voltunk nevelőszülők. Aztán különköltöztünk, de én mindenképpen a gyerekvédelemben szerettem volna dolgozni továbbra is, ezért elmentem egy gyerekotthonba nevelőnek. Elvégeztem minden tanfolyamot, amit csak ezzel kapcsolatosan lehetett, így indultam el egyedül ezen az úton. Aztán jött egy hosszabb külföldi út, egy ideig más területen dolgoztam, de amikor hazaköltöztem Londonból, újra nekifogtam. Tudtam, hogy újra nevelőszülő akarok lenni.
Hogy veszi a környezeted a szakmádat?
Igazából semmi különöset nem mondanak. Persze amikor elmondom, hogy öt gyerekkel vagyok egyedül, na akkor megtorpannak, hogy úristen, kicsi hátán kicsi, olyan, mint az orgonasíp fölfele. De hál’ istennek olyan barátaim vannak, akik elfogadták ezt a munkámat, az én hivatásomat. Nagyon szívesen látnak gyerekestül. Ha megyek hozzájuk, akkor viszem az egész csapatot.
Milyen volt az első gyerekekkel egyedül, nevelőszülőként?
Az első csapatomban, mert én csapatnak hívom őket, először négy nagyobb fiú volt ovistól iskolásig, később érkezett a hat hónapos kisfiú, akit a családba fogadtam. Kemény volt. A kicsi nagyon sok időt igényelt, etetni, fürdetni, pelenkázni, ringatni kellett. Emiatt a többi gyerekkel való törődés kicsit háttérbe szorult. Ők nehezen viselték, hogy van egy kisebb, akivel többet kell foglalkozni, és nem ők vannak a középpontban. Eddig ez volt a legnehezebb helyzet, amit meg kellett oldani. El kellett fogadtatnom a legkisebbet a többiekkel, meg kellett velük értetnem, hogy bár sajnos kevesebb idő jut rájuk, de minden maradék időmet megpróbálom velük tölteni. Nekem ez volt a legnehezebb. Kellett egy kis idő, mire a nagyobbak megtapasztalták és elhitték, hogy az ő pozíciójuk nem változik a családban, ugyanúgy ott vagyok nekik.
Péter öt gyereket nevel egyedül (Képünk illusztráció. Fotó: Pexels)
Mi a legnehezebb ebben a munkában?
Igazából sikert elérni. Nekem fontos az, hogy megtanítsam nekik azt, amit otthon nem tanultak meg. Néha a legegyszerűbb dolgok sem mennek, mint a mosakodás, étkezés, köszönés. Ezeket nehéz megtanítani, főleg amikor egy 12 éves gyerekről van szó. Gyakorlatilag most tanulják a szabályokat, amik kimaradtak eddig az életükből.
Miért szereted ezt a munkát?
Minden nap más és más. Attól függetlenül, hogy minden napban van valami nehézség, minden napban van valami jó is, kisebb sikerélmények. Például nekem már az is óriási siker és segítség, hogy az alig hétéves gyerek nemrég megtanult önállóan öltözködni, reggelente ha megmondom neki, hogy iskolai ruhát kell felvenni, akkor felmegy a szobájába, kiválasztja, és fel tud öltözködni.
Bármikor előfordulhat, hogy egy gyerek hazakerül a szüleihez, vagy örökbe fogadják. Veled egyszer már megtörtént az előbbi, hogy élted meg?
Minden nevelőszülő tudja, hogy csak egy állomás vagyunk a gyerek életében, hiszen ezt tanítják a képzésen, de ha valaki azt mondja, hogy simán el tudja engedni a gyereket, azt nem tudom elhinni. Én nagyon nehezen engedtem el. Nekem az első este borzasztó volt. Amikor eljött a hét óra, csak ültem ott tehetetlenül. Persze mellettem még ott volt három gyerek, akikkel bőven volt munka, de mégis üresnek éreztem a házat. Az első napok rettenetesek voltak.
Hozzá lehet szokni ehhez?
Nem, ezt elfogadni lehet csak. A következő gyerekeknél ezt újra és újra meg fogom élni, dolgoznom kell még rajta, hogy ezt el tudjam fogadni.
Szerinted miért van ilyen kevés férfi nevelőszülő?
Mindenki párban gondolkodik, egy férfinak meg eleve nem jut eszébe, hogy nevelőszülőnek álljon, merthogy biztos nehéz lesz a gyerekekkel. Például mit mondok férfiként egy 14 éves, pubertáskorban lévő lánynak? Hogyan tudok anyja lenni? Nekem szerencsém van, a kamasz neveltemmel mindenről tudunk beszélgetni, nem ciki ez se nekem, se neki.
Te milyen szerepet töltesz be a családban?
Apa, anya, nagymama, nagypapa is vagyok. A szerepem napközben is sokszor változik. Például közösen takarítunk, összepakolunk, porszívózunk, mosunk, teregetünk, amit általában nők szoktak végezni, bár nem csak az ő dolguk lenne. Aztán utána füvet nyírunk, az már a férfiasabb dolog. Egyszerre vagyok a gyerekeknek egy személyben minden. Nem azt mondom, hogy nem fárasztó, de jó család vagyunk. Vannak napok, amikor azt mondom, hogy hú, most egy kicsit elég volt. De végül is élvezem.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Szeretnék minden gyereknek egzisztenciális biztonságot teremteni hosszú távra. És nem szeretnék egyedül megöregedni, keresem a párom, de ez nehéz ügy. Nehéz olyan párt találni, aki elfogad egy férfit ennyi gyerekkel, de én azt nem tudnám tolerálni, hogy egy mostoha legyen a gyerekeknek.
Szponzorált tartalom
