| Elengedésről, újrakezdésről még több olvasnivaló a Nők Lapja Psziché oldalán! |
A veszteség feldolgozása alapvető fontosságú, és a következő lépésekben zajlik: emlékezés, szembenézés, megértés, kiengesztelődés, megbékélés, megbocsátás. Nézzük meg egy kicsit részletesebben, mi minden követeli meg a gyászolást, a veszteségek feldolgozását és ezt követően az újrakezdést a családban! Ilyenek az úgynevezett „normatív krízisek”, vagyis a család életének minden természetes, szükséges változása. Tehát még a természetes fejlődést is gyász kíséri. Gyakran nehéz és fájó odahagyni egy előző állapotot, például a párkapcsolat kezdeti gyönyörűséges, szivárványos időszakát, és vállalni a párrá válásnak egy nehezebb periódusát, az eltávolodást, hogy az egységből ketten külön egyéniségekké váljunk.
Ha valaki az örök szerelem mítoszába kapaszkodva nem tudja maga mögött hagyni ezt az idilli időszakot, az ebből eredő problémákat az egész család és a később érkező gyerekek is megsínylik. Gyakran látjuk azt is, hogy a család egy életciklusból nehezen tud továbblépni, például amikor a középkorú szülők a kirepülő gyerekeket nem akarják elengedni, mert szükség van rájuk a fészekben. Ennek is sok nehézség, az egész családot, főleg a függetlenedni vágyó fiatal életét érintő probléma lehet a következménye – magatartászavar, kamaszkori krízisek, drogproblémák…
Fekete lyukak a családi hálóban
Óhatatlanul érik azonban a családot váratlan krízisek is, például hirtelen halál, baleset, munkanélküliség, betegség, válás. A gyász tehát minden olyan trauma kapcsán szükséges, ami veszteségként nehezedik a családra. Ha például valami szégyent, bűntudatot gerjesztő – többnyire születéssel, szerelemmel, halállal vagy becsvággyal kapcsolatos – csapás éri a családot, akkor gyakran úgy döntenek, hogy ezt jobb elfelejteni, mindörökre elhallgatni. Így fekete lyukak lesznek a család történetében, amelyek aztán mélyen, a családi tudattalanban örvénylenek tovább, majd a következő generációk életében fejtik ki bénító hatásukat. A krónikus, elgyászolandó veszteségek generációkon át tovább élnek, ezek a transzgenerációs hatások jól kimutathatók. Több nemzedék cipeli a terhet, ha nem vállaljuk fel a gyászt, ha nem vagyunk képesek azt elviselni. Ezért a családterápia fontos feladatául tűzte ki, hogy a következő generációkat felszabadítsa az elődök bénító, fejlődésüket akadályozó hatása alól.
Nézz szembe a múlttal!
A családterápiás eszköztár része a genogram, vagyis a családfa rajzolása, amihez fényképeket, családi tárgyakat és történeteket kapcsolhatunk. Egy legalább háromgenerációs családfáról szinte
minden leolvasható. Óriási lehetőség, hogy az elfelejtett, eltitkolt, szégyellt, nehezen vállalható részletek előkerüljenek, hogy a szekrényben rejlő csontvázakkal szembenézzünk, mert csak így folytathatjuk tovább a saját életünket. Hasznos módszer az úgynevezett timeline, azaz idővonal is. Húzzunk egy vonalat: itt születtem, itt tart az életem, vagy a családunk történetében idáig tudok végigmenni. Jelöljük fölfelé mutató nyilakkal – nagyjából az esemény súlyának megfelelően – a pozitív eseményeket, és lefelé mutató nyilakkal a negatív tartományban a veszteségeket. Ezután nézzük meg, hogy az idők során a veszteségek mikor, hogyan halmozódtak, mit tudtunk kezdeni velük, van-e valami törvényszerűségük. Merem ajánlani mindenkinek, hogy a saját életét rajzolja fel timeline formájában. Igen tanulságos lesz például arra nézve, hogy miként birkóztunk meg a problémákkal egy nehéz, veszteségekkel terhes időszakban, és milyen erőket tudtunk mozgósítani. Ha pedig most is veszteségben vagyunk, akkor vissza tudunk nyúlni egy olyan időszakhoz, amikor meg tudtuk oldani a nehézségeinket, és ebből komoly erőt meríthetünk.
„A fájdalmat nem lehet megúszni, az pedig óhatatlanul együtt jár a haraggal, a bűntudattal és gyakran a szégyenérzettel.”
Írj búcsúlevelet!
A levélírás is kiváló eszköz. Írjunk levelet annak, aki már meghalt, vagy él valahol, de megszakadt vele a kapcsolatunk, és valami rossz érzés van bennünk emiatt. Írjuk le, hogyan érzünk iránta, mit kérdeznénk tőle, azután búcsúzzunk el. Nagy, lezáratlan gyászokat lehet ilyen módon, egy külső aktivitássá tett belső lelki munkával feldolgozni. Egy egyszerű példát be is mutatnék, a levelet egy falusi asszony írta a nagybátyjának, akinek nem ment el a temetésére, pedig fontos ember volt az életében. A következőt írta: „Kedves Pisti bátyja! Most gondolatban itt vagyok a temetéseden. Akkor sajnos nem lehetett, ami a mai napig bántja a lelkiismeretemet. Ezért bocsánatodat is kérem. Sajnos nem tudtam tőled elbúcsúzni illően, pedig megérdemelted volna.” A továbbiakban felidézi a levélben a nagybácsi alakját, gyermekkori emlékeit, majd kitér az öngyilkossága miatti fájdalmára is, merthogy Pista bátyja önkezével vetett véget az életének. Végül meghitt szavakkal köszön el tőle. „Isten nyugosztaljon, sose feledlek el, kedves Keresztapám!” Ez az asszony a levél megírása után képessé vált arra, hogy szembenézzen saját öngyilkossági gondolataival, és átértékelje az élethez való viszonyát.
A gyász felszabadít
A székekkel kirakott veszteségsor egy pszichodrámaelemeket tartalmazó csoportmódszer, de egyedül és családon belül is meg lehet próbálni. Annak, akit elvesztettünk, tegyük ki a székét, és kérdezzük meg tőle: ha most élnél, mit szólnál az életemhez? Én mit mondanék el neked? Mit üzensz nekem? Mit vesztettem el benned? Azután köszönjünk el tőle. De akár úgy is működik a dolog, hogy leülünk egy fotelbe, magunk elé képzeljük a szerettünket, végigcsináljuk a fenti folyamatot, és elbúcsúzunk. Jó, ha ilyenkor van mellettünk egy segítő, mert ez egy igen sok könnyet felszabadító, érzelmileg megterhelő folyamat lehet, azonban páratlan lehetőség a gyászolás továbbviteléhez.
A lényeg: a gyászmunkát mindig el kell végezni! A fájdalmat nem lehet megúszni, az pedig óhatatlanul együtt jár a haraggal, a bűntudattal és gyakran a szégyenérzettel. Ezekkel a feltörő érzésekkel szembe kell nézni, meg kell birkózni – mert ha sikerül, felszabadulunk! Túl leszünk rajta. A lényeg az, hogy ne akadjon el a gyászfolyamat, hogy folytatni lehessen az életet, átszervezve annak körülményeit.
 Dr. Koltai Mária: A belénk égett múlt – Elengedés, megbocsátás, újrakezdés Hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Mit jelent valakit elengedni? A kötet neves szerzői együttérzéssel kísérik az olvasót azon a nehéz úton, amelynek a végén ott van a felszabadulás és az újrakezdés lehetősége. (Kulcslyuk Kiadó) |
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg. 
Már kapható a Nők Lapja Psziché nyári különszáma, melyben 80 oldalnyi önismereti tesztet találsz!
A tartalomból:
- Teszteld, milyen szülő vagy!
- Van jövője a kapcsolatodnak?
- Derítsd ki, miben tehetséges a gyerek!
- Jó főnök lennél?
- Hogy kezeled a stresszt?
- Társfüggő vagy?
Ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!
Nők Lapja Psziché előfizetési akció!
Fizess elő magazinunkra most egy évre (6 lapszám) 2070 forintért, és ha az első 100 befizető között vagy, Csíkszentmihályi Mihály Az öröm művészete című könyvét kapod ajándékba!
Megrendelési határidő: 2011. 08. 09.
Befizetési határidő: 2011. 08. 23.
A részletekért kattintsd ide!
