Miért fontos, hogy az introvertált-extrovertált spektrumon hol helyezkedünk el? Mert az, hogy valaki kifelé vagy befelé forduló, alapjaiban határozza meg a személyiségünket és a válaszreakcióinkat a körülöttünk lévő világra. Amikor az alaptermészetünknek megfelelően cselekszünk, hihetetlen energiák szabadulnak fel bennünk, ha azzal ellentétesen, akkor teljesen lemeríthetjük magunkat.
“Az, hogy valaki introvertált vagy extrovertált, attól függ, hogy honnan nyeri az energiáit – magyarázza Surányi Kinga hr-szakértő és coach. – Az extrovertált típus elsősorban az emberekkel való érintkezésből, a társasági életből töltődik, és akkor merül le, ha hosszabb időt kell egyedül lennie. Egy introvertáltat azonban valósággal leszív az emberek közelsége, számára létfontosságú, hogy elegendő időt tölthessen egyedül.”
A gondot az jelenti, hogy a 21. század nyugati társadalmai az extrovertált személyiséget ünneplik. Minden az állandó pörgésről és kommunikációról szól. A munkahelyünkön nyitott terű irodákban ülünk, csapatban dolgozunk, és céges eseményekre járunk, ahol szorgosan építjük a kapcsolati hálónkat, amely egyben a túlélésünk záloga is. Ha pedig a kedvenc szabadidős elfoglaltságunkról kérdeznek, megmagyarázhatatlan nyomást érzünk, hogy valami izgalmas hobbival rukkoljunk elő. Még akkor is, ha legszívesebben egy jó könyv társaságában töltjük a hétvégénket. Pedig ezzel nem vagyunk egyedül!
Amerikai kutatások szerint minden második-harmadik ember inkább introvertált személyiség. Vagyis ha mi magunk nem is vagyunk befelé fordulóak, biztosan van olyan családtagunk, kollégánk vagy barátunk, aki az, és akit ezért jó eséllyel a környezete sokszor furcsának vagy barátságtalannak lát. Holott introvertáltnak lenni nem hiba vagy hátrány, hanem erő és lehetőség.
Teszt – te melyik csoportba tartozol: introvertált vagy extrovertált vagy?Az alábbi állítások közül melyik igaz rád?
|
Testre szabott karrier
Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, elengedhetetlen, hogy olyan munkát végezzünk, amelyben meglévő képességeink által hatékonynak érezhetjük magunkat. Az introvertáltak szeretnek egy-egy feladatban elmélyülni, átadni magukat a gondolataiknak, ezért legszívesebben egyedül dolgoznak. “Különös ismertetőjelük, hogy a külső világot egy fejhallgatóval igyekeznek kizárni – mondja Kertes Attila (36), aki mindig is alkotással, elektronikával kapcsolatos foglalkozást képzelt el magának, és jelenleg rendszertanácsadóként dolgozik. – Ez a munka nekem való, mert van benne problémamegoldás, hibajavítás, alkalmazásfejlesztés, emellett logikus gondolkodásra épül, és szerencsére a számítógépekkel nem kell hosszasan a semmiről csevegni.”
Introvertált társaihoz hasonlóan Attila erőssége a minden részletre kiterjedő figyelme, erős koncentrációs képessége, és az, hogy megalkot és átlát komplex rendszereket. A kötelező és állandó kommunikáció viszont inkább terhes számára.
Erre a felismerésre jutott Huszár Stefánia (39) is, aki az elmúlt öt évben egy multinacionális cég vállalati hr-eseként dolgozott. “Az emberi erőforrás összetett terület, ahol legalább annyit kell adatokkal foglalkozni, mint emberekkel. Én mindig azt élveztem leginkább, amikor volt terem és időm, hogy egy feladatban elmélyülhessek – mint a kompetencia- és teljesítményértékelés kidolgozása vagy a szervezetfejlesztés. De idővel rájöttem, hogy a másik fontos munkaköri kötelezettségem, az emberekkel való folyamatos kommunikáció nem jön zsigerből, és a komfortzónám határait feszegeti. Kezdtem nagyon elfáradni, és nem akartam megvárni, hogy kiégjek, ezért októberben búcsút vettem a munkahelyemtől, és egy régi álmomat megvalósítva Angliába költöztem. Mindent megteszek azért, hogy itt olyan munkát találjak, amelynek során a legerősebb kompetenciáimat hasznosíthatom.”
A kommunikáció új dimenziója
Surányi Kinga hr-szakértő tapasztalatai szerint szakmai vezetőként a legfontosabb azt felismerni, hogy a legjobb megoldások és ötletek nem feltétlenül a legbeszédesebb kollégáktól érkeznek. “Talán az introvertáltak nem tesznek meg mindent azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, egyszer szót kapnak, legtöbbször olyan pontosan átgondolt koncepcióval vagy briliáns ötlettel állnak elő, amely új megvilágításba helyezi az adott kérdést.” Nem arról van szó, hogy a befelé fordulók ne tudnának akár tömeg előtt is magabiztosan beszélni – gondoljunk csak a tudományos vagy üzleti konferenciákra, ahol nemritkán tízezer ember hallgatja egy-egy szenvedélyes előadó szavait.
“A lényeg nem az, hogy valaki introvertált vagy extrovertált – foglalja össze a szakértő –, hanem hogy mennyire erős a motivációja.” Talán az egyik legnagyobb tévhit az introvertáltsággal kapcsolatban, hogy sokan a félénkséggel azonosítják. Pedig nem minden befelé forduló szükségszerűen félénk. Ahogyan Susan Cain amerikai író Csend című művében említi: “A félénkség a társadalmi elutasítástól vagy megaláztatástól való félelem, míg az introvertáltság egyfajta preferencia, amely az ingerszegény környezetet részesíti előnyben. A félénkség szükségszerűen fájdalmas, míg az introvertáltság nem az.”
Fontos különbség, hogy valaki azért ül-e csendben, mert nem mer megszólalni, vagy azért, mert introvertált, és túl sok külső inger érte. Sokan azért keverik össze a kettőt, mert előfordul, hogy a két tulajdonság egyszerre jelentkezik. Mint például Jáger Zoltán (38) esetében, aki introvertált személyiség, de néhány nehezebb élethelyzet (magánéleti válsága, állása elvesztése és lakáshitele törlesztése) hatására még inkább visszahúzódóvá vált. “Kevés nagyon közeli barátom van, de létezik bennem egy ajtó, amit még előttük sem nyitok ki. Pedig sokszor úgy érzem, könnyebb lenne az életem, ha kimutatnám az érzéseimet – akár a rosszat, akár a jót –, és nem próbálnám mindig a vidám és pozitív arcomat mutatni, mert ez óriási energiákat emészt fel. Ráadásul a pártalálást is megnehezíti. Nem tudok egy idegenhez csak úgy odamenni. Számomra az ismerkedés legkevésbé stresszes színhelye a munkahely, mert itt csak úgy megtörténnek a dolgok, és nagyobb esély van rá, hogy játszmák helyett mindenki önmagát adja.” A párkeresés introvertáltságból adódó nehézségeivel Attila is egyetért, de “szerencsére feltalálták az internetes ismerkedést” – mondja a kétgyermekes apa, aki feleségével a világhálón találkozott.
Termékeny énidő
Életünk legnagyobb felismerései sokszor a csendes pillanatokban találnak ránk. Amikor van időnk és legfőképp indíttatásunk arra, hogy befelé figyeljünk. Egy introvertált ember számára ez a fajta gondolkodó egyedüllét természetes állapot, mondhatni létszükséglet. Zoltánnak a kikapcsolódást az utazás és a fényképezés jelenti. Attila legszívesebben meditál, olvas vagy tervez. Stefánia pedig a külföldre költözéssel kapcsolatban nem az ismeretlentől tartott leginkább, hanem a családtól, akiknél szállást kapott, vajon hogyan tud majd elegendő időt egyedül tölteni. “Eddig a vasárnapjaim voltak az énidős napok. Ilyenkor nem számított, hogy olvasok, főzök vagy csak szöszmötölök a lakásban, a lényeg, hogy csendben a saját gondolataimmal lehetek és feltöltődhetek. Ugyan az új helyen is lesz saját szobám, de ez mégsem ugyanolyan.”
Természetesen életünk során mindannyiunknak akadnak olyan feladatai, amelyekkel meg kell birkóznunk, még akkor is, ha ez nehezünkre esik. Csupán az a fontos, hogy önmagunkat megismerve, elfogadva és szeretve törekedjünk arra, hogy napjaink jó részében a természetünk szerint élhessünk, és ebben támogassuk a körülöttünk élőket is. Mert a világot az viszi előre, ha sokfélék vagyunk: olyanok, akik képesek akár hónapokon át egy szobában ülni és feltalálni, olyanok, akik a terveket megvalósítják, vagy épp olyanok, akik az eredményeket világgá kürtölik.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- “Nem kötelező szeretni” – interjú Feldmár Andrással
- “Kezdetben csak a migrén volt közös bennünk” – interjú Máté Krisztinával és Bárdos Andrással
- A lélek eszmélése – Tolvaly Ferenc írása Indiáról
- Irányítsd a konfliktusaidat! – Asszertivitás-tréning
- Ha hatot mutat az óra – Mitől lankad a férfiasság?
- Küszködő kamaszok – Ranschburg Jenő írása
