Lássuk hát: “Kiszívott nyakkal jött haza, de nem jött igazán zavarba. / Belehazudott a szemembe, kinyílt a bicska a zsebemben. / Megüssem vagy ne üssem? – azon tűnődtem. / Egy nagy pofon nem old meg semmit sem.”
Legyen egy férfi bármily szofisztikált és galamblelkű, az első gondolata az lesz, hogy valakinek a nyakát jól meg kellene szorongatni – legyen az a megcsaló, galád nőé vagy az új partneré. Szerencsére, a ránk rakódott civilizációs máz a legtöbb esetben megakadályozza a brutalitást, így a kulturált megoldás sok esetben a több héten át tartó, permanens részegség.
Megjegyzem, bármennyire is felvilágosult a szöveg, azért koncerteken a vokálból, amikor odaérnek, hogy “Megüssem, vagy ne üssem?”, behallatszik a felszólítás: “Üsd meg!” Majd, amikor azt éneklik, hogy “Egy nagy pofon nem old meg semmit sem”, azt halljuk a vokálból: “Dehogynem!” Hogy manapság hogy megy ez, nem tudom, mert vagy húsz éve nem voltam Bikini-koncerten.
Etesd a bestiát!
De elidőznék még egy kicsit a dalszövegen, ám be is fejezném a verselemzést. A szám refrénje
így szól: “Te nem szeretsz, én nem szeretlek téged / Érzés nélkül múlnak el az évek. / Jól megértjük egymást itt az ágyban, / Éjjel-nappal hazudunk egymásnak.”
Több mint húsz éve nagy kezű, nagy lábú, piszkafa kamasz gyerek voltam, és a családi Skodával utaztunk valahová. Mellettem ült Amál néni, a család jó barátja. Illedelmes, decens asszony, férjjel, gyerekkel; szabadidejében valószínűleg makramézott. Aztán amikor a Bikini-szám lement, hozzám fordult, és teljes komolysággal ezt mondta: “Istvánkám, ha két ember jól megérti egymást az ágyban, ott már olyan nagy baj nem lehet.” Persze azonnal köhögőrohamot kaptam az idegtől: egy kamasz számára nincs szörnyűbb rádöbbenés, mint amikor kiderül, hogy a felnőttek – a szülei, a nagynénikéje, a szomszéd zöldséges – is csinálják AZT.
Persze az ember gyerekként sem hülye, hamar rájön, hogy nem a gólya hozta, és nem is egy cigánykaraván hagyta a küszöbön. De a felnőttekről mégis inkább szeretné azt hinni, hogy lefekvés után keresztrejtvényt fejtenek, Tolsztojt olvasnak, vagy – határeset – barkochbáznak. Amál néni örökbecsű szavai mégis mélyen megragadtak bennem. Egy másik alkalommal, egy családi összejövetelen szintén kibukott belőle a mély tudás. Amikor arról volt szó, hogyan lehet megtartani egy férfit, egy lakonikus aranyköpéssel válaszolt: “Etesd a bestiát!” Ekkor már számomra is nyilvánvaló volt, hogy a család barátja áthallásos jó tanácsot adott. A bestia ugyanis lehet maga a férfi, de akár annak “legkedvesebb szerve” is, ugyebár. Amál néni valószínűleg elláthatta a férjét minden földi jóval, mert szép hosszú időt töltöttek együtt.
Szex, kaja, satöbbi
“Ha a nő nem akarja, hogy
a párjában ott lebegjen vészjóslóan a lekötetlen szabad
vegyérték, akkor a szexnek is
rendben kell lennie.
Hát ha csak ennyire egyszerű lenne a dolog! Pedig sokszor éppen ennyire egyszerű. Egy férfi akkor érzi otthonosan magát egy párkapcsolatban, ha nem nagyon cseszegetik, de azért oda is figyelnek rá. Szűk a határmezsgye, de nem kell hozzá pszichológiából megszerezni a nagydoktorit, hogy meg lehessen találni az egyensúlyt. Egy kis gondoskodás, némi kedvesség, odafigyelés. Néha egy-egy kaja, aminek nem kell hatfogásos menünek lennie, csak látszódjon, hogy aki készítette, beletette a szívét. És semmi féltékenykedés, passzív-agresszív pattogás, kanapéról beszólogatás. Ha ez megvan, az már alapnak egész jó, nem?
Meg hát a szex. Kinek-kinek vérmérséklete szerint – de ha a nő nem akarja, hogy a párjában ott lebegjen vészjóslóan a lekötetlen szabad vegyérték, akkor a szexnek is rendben kell lennie. Mellesleg erre tudományos magyarázat is van. A párkapcsolat és a szex összefüggésének egyik kulcsa nem más, mint egy hormon: az oxitocin.
Jó sokat kísérleteztek vele, mert a Wikipédián azt olvastam, hogy ha agyvízbe fecskendezik, akkor spontán erekciót okoz. (Soha nem szeretnék ilyen kísérletek alanya lenni!) Szex után viszont magától szabadul fel az agyalapi mirigyben, és pszichés kötődést vált ki a felek között. Tulajdonképpen a szex arra is jó tehát, hogy oxitocint felszabadítva elősegítse a monogámiát. (Ha tehát te férfi vagy, és sokat kell szexért kuncsorognod odahaza, nyugodtan dobd be a tudományos megközelítést, és mondd, hogy súlyos oxitocinhiány lépett fel az agyalapi mirigyedben! Ezzel biztosan elcsábítod partneredet!)
Van-e más a szexen túl?
Ha azonban túllépünk az alapokon, számos szükséglet felmerül, aminek ki kell elégülnie egy kapcsolatban ahhoz, hogy egy férfi ne kezdjen el kifelé kacsingatni. Mivel tényleg nem szeretném a férfi nemet táplálkozó- és szexrobottá lefokozni, hadd idézzem Woody Allen egyik írását a Lelki jelenségek vizsgálata című esszé-paródiakötetből. A címe: Rossz lányok a menzán. Nézzük meg belőle azt a párbeszédet, amikor a kétségbeesett férfi végre felfedi sötét titkát egy magánnyomozónak:
“– Szóval, én imádom a feleségemet, félre ne értsen. De ő nem hajlandó velem Poundról és Proustról társalogni. Sem Eliotról. És ezt nem tudtam, mikor elvettem. Nekem szükségem van egy olyan nőre, aki szellemileg stimulál. És ezért fizetni is hajlandó vagyok. Nekem nem tartós kapcsolat kell, hanem gyors, intellektuális élmény, aztán már mehet is a lány. Értse meg, Kaiser, én boldog házasságban élek.
– És ez mióta megy így?
– Fél éve. Ahányszor elfog ez az érzés, csak felhívom Flossie-t. Ő a madám; összehasonlító irodalomtörténetből van doktorátusa. Ő pedig átküld hozzám egy értelmiségi lányt… És most fenyegetőzik, hogy elmondja a feleségemnek.
– Kicsoda?
– Flossie. Lehallgatót szereltetett a motelszobába, amit kivettem. Felvették magnetofonra, amint az Átokföldjét és A tiszta ész kritikáját elemezzük, és hát bizony igencsak belemerültünk a részletekbe. És most tíz lepedőt követel, különben megy Carlához. Kaiser, segítenie kell rajtam! Carla belehalna, ha megtudná, hogy nyaktól fölfelé nem őt díjazom a legjobban.”
Meghiszem azt. Valószínűleg Carla tényleg jobban viselné, ha férje nagy néha “normálisan” megcsalná, mint hogy egyetemista nőkkel cseverésszen pénzért. Sajnos a legjobb szeretkezésnek is egyszer vége szakad, és akkor ott fekszik az ágyunkban valaki, akivel – jó esetben – van miről beszélgetni. Tudja, hogy a Stradivari egy hegedű, nem pedig egy ruhabolt, és hogy a leszúrt Rittberger sem egy szörnyű gyilkosság áldozata. És hát kellenek a közös tervek, egy normális,
körvonalazott jövőkép.
Tüskék nélkül
A megcsalás pedig mindig egyfajta jel: a kapcsolat válságának erős tünete. Nem hiszek abban, hogy egy férfi ne tudná elkerülni, ha nem akarja. Hogy egy egyéjszakás kalandot nem lehet kivédeni. Eléggé gáz, ha valaki a saját természetére, a hormonjaira vagy a túl sok italra fogja, hogy belement bármibe. A saját tetteinkért mi vagyunk a felelősek. Ha belementünk, hát így akartuk, de akkor nézzünk szembe a következményekkel.
A megcsalás egyébként valamennyire “gyógyítható”, a dolgokat “vissza lehet csinálni”, és később jobban odafigyelni, de a tüske, sajnos, mindig ott marad. Vigyázni kell rá, hogy ne mérgesedjen el. A legjobb, ha folyamatosan dolgozunk egy kapcsolaton, teszünk bele időt, energiát, és szükség van egy csomó közös programra, utazásra, és bármennyire banális, néha egy kis virág is csodát tehet. Ami még szuperül működik – leginkább nálam –, az a házasság intézménye. Bár nem tartom magam konzervatívnak, és fiatalabb koromban én is hőbörögtem, hogy minek az a darab fecni, egy kapcsolat minőségét nem az határozza meg stb., mégis, amikor az ember maga és mások előtt is kimondja a holtomiglant, ezzel a deklarációval a kötelékek mintha még szorosabbra fűződnének. Olyan ez, mint amikor az ember megy az úton, nézelődik, forgatja a fejét jobbra-balra. Tudja, hogy ha úgy akarná, letérhetne vagy visszafordulhatna. De a házasságban, ha komolyan veszik, jó esetben egy út marad: előre. Méghozzá együtt. És gyorsabban lehet így haladni. Persze óhatatlanul is belekeveredik az ember mindenféle szituációba, ahol felcsillan a lehetőség. Negyven elmúltam, messziről kiszagolom a kínálkozó alkalom édes illatát. Ilyenkor előveszem saját magam által kifejlesztett technikámat, ami arra jó, hogy úgy másszak ki a szorult helyzetből, hogy megőrizzem mind a hölgy méltóságát, mind a sajátomat. Totálisan hülyének tettetem magam.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legfrissebb száma!
A tartalomból:
- “A kapcsolatunk nemes küzdelem” – Afrikai férj európai feleséggel
- Vereségek nélkül nincs győzelem – Interjú Litkey Farkas olimpikon vitorlázóval
- “Erényt faragtam a munkamániámból” – Önpusztító munkafüggőség
- Nincs mitől félnünk – Interjú Ole Nydahl lámával
- Azt a kutyafáját! – Ha káromkodik a gyerek
- Pornót néz a gyerekem
