Ole Nydahl: Az emberek általában örülnek, ha többet megtudnak a halálról. Nagyon sokat segít, ha a tanításoknak köszönhetően megértik, hogy körülöttünk minden dolog mulandó: a testünk, a gondolataink és az érzéseink folyamatosan változnak. De van valami, ami nem született, nem készítették vagy teremtették, és valóban maradandó: a tudatunk. Ennek a tudatosságnak nincs mérete, súlya, színe, szaga, formája. Nem jött valahonnan, így nem fog elmenni vagy meghalni. Ez az, ami félelem nélkülivé tehet minket. De csak ha megértjük, hogy miután éltünk, dolgoztunk egy testben, és ez a test szétesik és eltűnik, talán egy új jelenik meg helyette. Vagyis nincs mitől félni.
Psziché: Ön szerint igaz az az elmélet, hogy az összes félelmünk a halálfélelemből ered?
O. N.: Sokféle félelem van. Vegyük például Freudot: ott van a kasztrációs félelem. (Nevet.) Valójában mindegyik a nemtudáson alapul. Az ember azonosul a testével – aminek nincs maradandó lényegisége –, vagy a gondolataival és az érzelmeivel, amelyek jönnek és mennek. Ha nem a testünkkel vagy az érzéseinkkel, gondolatainkkal, hanem a tudatunkkal azonosulunk, az nagy erőt és értelmet ad mindennek. Hiszen ha a testem kezd öregedni, megbetegszik, és többé már nem hasznos, akkor a halál egy lehetőséget jelent, hogy szerezzek egy újat. Vagy eljutok egy olyan állapotba, ahol nem függök valamitől, ami megöregszik, megbetegszik és meghal. Az a kérdés, hogy látjuk-e mindezt. Én lehetőségként tekintek a halálra.
Psziché: Ez azért nem egyszerű gondolat egy nem buddhista számára.
O. N.: Nos, akkor érdemes tanulni egy kis buddhizmust! (Nevet.)
Psziché: Kezdjük például azzal, hogy a buddhista tanítások szerint mi történik, amikor meghalunk.
O. N.: Először elveszítjük a test szilárd része feletti uralmat, erőtlenné válunk. Aztán a folyékony, majd a hő elem kontrollja tűnik el: folyik az orrunk, a végtagjaink kihűlnek. Amikor a levegő elem feletti uralmat is elveszítjük, leáll a légzés. Ilyenkor mondják, hogy valaki meghalt. De tudjuk, az újraélesztett emberek élményeiből, a Tibeti Halottaskönyvből és olyan tibeti jógiktól is, akik sok-sok évig meditáltak, hogy amikor abbahagyjuk a lélegzést, egy igazán különleges dolog történik. Fél órával a halál után mérhetetlen fényt, gyönyört, erőt tapasztalunk. Ha valaki ezt meg tudja tartani, akkor buddhává válik, a tudata határtalan lesz, színtiszta gyönyör. Ha nem sikerül, akkor elveszítjük az eszméletünket. Ez az állapot három napig tart, aztán magunkhoz térünk a halál sokkjából, de nem akarjuk tudni, hogy halottak vagyunk. Egy héten keresztül próbáljuk bizonygatni, hogy élünk, majd a tizedik nap után felfedezzük, hogy meghaltunk. Ilyenkor kezdhetünk segíteni a halottnak, hogy a lehető legjobb újraszületéshez jusson. Például azzal, hogy pozitívan gondolunk rá, arra, hogy mi minden jót tett, és kívánjuk, hogy egy szép új életbe menjen tovább. A következő újraszületésig soha nem telik el 49 napnál több. Az új életben pedig továbbra is keressük a boldogságot, megpróbáljuk elkerülni a fájdalmat, és így tovább.
Psziché: Milyen viszonyban vannak a tanítások és a modern tudományos eredmények?
O. N.: Minél fejlettebb a tudomány, annál buddhistábbá válik. Ha egy haldokló agyhullámait megfigyeljük, akkor a halál után folyamatos csökkenést látni, majd fél órával a halál után egy hatalmas kiugrás figyelhető meg. Ekkor történik, hogy a tudat összes ereje előbukkan, megtapasztaljuk a fényt és a gyönyörállapotot.
Psziché: Úgy tudom, hogy önnek is van tapasztalata a klinikai halállal.
O. N.: Igen, a 88. ejtőernyős ugrásomon majdnem meghaltam. Azt gyakoroltam, hogy szabadesés közben meditációs ülésben üljek. És amikor az ember meditál, akkor nem nézi az óráját – én is elfeledkeztem a magasságmérőről. Kétszáz méter magasan azonban a világ hirtelen nagyon naggyá válik. Arra gondoltam: milyen érdekes, Ole, már megint nem félsz! De aztán arra is, hogy valamit azért kellene csinálni. Ekkor nyílt ki a mentőernyő. Betonra estem, majdnem meghaltam. De egyúttal meg is látogattam a vörös buddha gyönyörállapotát – akin a tudatos halállal foglalkozó kurzusokon meditálunk. Csodálatos
volt, a legnagyobb öröm, amit valaha éreztem. Ám visszatértem.
Psziché: Mesélne többet erről a kurzusról?
O. N.: A phova egy módszer arra, hogy már a mostani életünk során megtanuljuk, a halál pillanatában hogyan juttassuk ki meditáció segítségével a tudatunkat a fejünk tetején át. Ezt a módszert már százezer embernek megtanítottam világszerte. 1987 óta oktatom. Szerencsére erős skandináv csontozatom van, mert ez nagyon nagy munka. És nagyon erős meditáció: amikor háromezer ember csinálja egyszerre, az elképesztő érzés.
Psziché: Bárki részt vehet egy ilyen phovakurzuson?
O. N.: Természetesen.
Psziché: Akkor is van értelme, ha később esetleg nem folytatjuk a meditációt?
O. N.: Azt gondolom, hogy aki phován vesz részt, annak később lesz késztetése a meditációra. De önmagában az, hogy képessé válunk tudatosan meghalni, már nagyon jó.
Psziché: És ez a tudás segít felülkerekedni a halálfélelmen?
Psziché: Aki elvégez egy ilyen meditációs kurzust, arra is képessé válik, hogy másokat támogasson a haláluk pillanatában. Hogyan tud segíteni az, aki nem buddhista?
O. N.: Én azt mondanám a haldoklónak, hogy képzelje el a legnagyobb gyönyört, amit csak tud, a feje fölé, és gondoljon erősen arra, hogy oda szeretne eljutni.
Psziché: Hogyan enyhíthetjük a fájdalmat, ha mi veszítünk el valakit?
O. N.: Gondoljunk arra, hogy ha jó ember volt, akkor valami jó helyre megy. Ha problémás, akkor remélhetőleg tanul belőle, és legközelebb nem lesz az. A kívánságok nagyon jók, nagyon erősek.
Psziché: Az új könyve, a Félelem nélküli halál nem buddhistáknak is hasznos lehet?
O. N.: Ez a könyv olyan kérdéseket is megválaszol, amelyeket más kötetek nem. A témának nagy irodalma van a tibeti buddhizmusban, de ez speciálisan nekünk, nyugatiaknak íródott. Sok buddhista tanítás van benne, de mellette rengeteg gyakorlati tanács is.
Psziché: Egy katolikusnak vagy bármilyen más vallásúnak például segíthet? Odaadhatjuk neki?
O. N.: Kérdezzük meg tőle, érdekli-e. A tanításokban természetesen vannak különbségek. De egy katolikus ugyanúgy egy jó állapotba akar jutni, mint egy buddhista azzal, hogy életében szép dolgokat tesz. Egyedül a muszlimok akarnak úgy a paradicsomba menni, hogy ártanak másoknak. Ők valószínűleg furcsán éreznék magukat a könyvtől.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- “A kapcsolatunk nemes küzdelem” – Afrikai férj európai feleséggel
- Vereségek nélkül nincs győzelem – Interjú Litkey Farkas olimpikon vitorlázóval
- “Erényt faragtam a munkamániámból” – Önpusztító munkafüggőség
- Nincs mitől félnünk – Interjú Ole Nydahl lámával
- Azt a kutyafáját! – Ha káromkodik a gyerek
- Pornót néz a gyerekem
