nlc.hu
Psziché
Soha többé szerelmet

Soha többé szerelmet

A barátnőm pufogva ledobja magát a kanapémra, és közli: soha többet nem fogja elcsavarni a fejét senki, az biztos! Ő most már csak szexre használja a férfiakat, abból nem lehet hét határra szóló zokogás. Ismerős a történet?

Nekem még egyéjszakás kalandom sem volt, mindig a szerelmet kerestem. Azt hiszem, szerencsés ember vagyok, hogy sikerült megtalálnom. Még azokban a kapcsolataimban is, amelyek nem tartottak sokáig, megleltem az értéket, és talán ezért lehet, hogy a kevés számú exemmel máig jóban vagyok. Ám nem mindenkinél alakul ez így. Általában kiderül, hogy az életet és a szexet kergetők egyáltalán nem olyan irigyelhetők, mint amilyen képet szeretnek sugározni magukról. Sőt legtöbbször a nagy kalandorok szabadságának a záloga valamiféle lelki törés.

Szexrabszolgák előnyben

Csaba, a 42 éves üzletember tizenkét éve vette feleségül nagy szerelmét, és két éve vált el. Azelőtt csak rövid kapcsolatai voltak, gyakran fizetett nőknek, mert a munka mellett ez tűnt a legpraktikusabbnak. Aztán Kata megváltoztatott mindent.

“Sosem voltam jóképű, jó dumás, így nem nagyon buktak rám a nők. A szüzességemet is viszonylag későn, 19 évesen veszítettem el, részegen egy házibuliban. Reggel undorodtam magamtól és a nőtől is. Mindig a nagy szerelmet kerestem, de az elkerült. Kata kamasz lány volt, amikor kiszúrtam magamnak egy kerthelyiségben. Összebarátkoztunk, két évet vártam mindennel, aztán megkértem a kezét. Szűz volt a nászéjszakánkig. Hamarosan megszületett a kislányunk, és azt éreztem, ennél boldogabb házasság nincs a földön. Aztán amikor a kislányunk kilencéves volt, Kata egy szó nélkül lelépett. Azt mondta, másba szerelmes. Még tavaly is próbáltam győzködni, könyörögtem, hogy jöjjön vissza, de hiába. Elváltunk, a kislányunkról lemondott, ezért én nevelem.”

Miután a felesége elhagyta, Csaba úgy érezte, megőrül. Sosem járt bulikba, de most belevetette magát az éjszakába. A munka és a lánya miatt csak a kéthetente péntek vagy a szombat jöhetett szóba, de azt kihasználta, mindig mást vitt ágyba.

“A nők, akikkel összesodródtam, nem érdekeltek, még a nevükre sem emlékszem – meséli. – Volt, aki meglopott, aki mellett felébredve elkezdtem betegségektől rettegni, de olyan is, akit utána alig lehetett levakarni. A kislányom miatt úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább. Prostikhoz nem akartam járni, mert azt lealacsonyítónak éreztem, ekkor kezdődött a masszázsszalonok időszaka. Az olyanoké, ahol be is fejezik a dolgot. De ezek is kiábrándítóak voltak egy idő után. Felkerestem egy pszichiátert, hogy segítsen a volt feleségemet visszahódítani. Pár alkalom után feladtam, mert csak azt hajtogatta, hogy le kell zárnom az egészet, nem szabad megrekednem a gyászmunkában. Ekkor határoztam el, hogy állandó szexpartnert találok, akit akkor használok, amikor akarok. Anna, akit azóta feleségül is vettem, ilyen. Elmúlt már negyven, neki én vagyok a főnyeremény. Az ágyban isteni, és nekem nem kell többé ezzel a szexdologgal törődnöm.”

Csaba jelenleg úgy érzi, az életében helyreállt a rend. “Anna boldog mellettem, hiszen mindent megkap, amire szüksége van: legalábbis azt hiszi – mondja a férfi. – Érdekes dolog ez, hiszen én is teljesnek éreztem az előző házasságomat, az exnejem nagy színésznő volt. Ezt eltanultam tőle. Bárki megkérdezné Annát, biztos azt felelné, hogy köztünk dúl a szerelem. Virágokat kap, vacsorákat, becézést, így komplett a műsor. És én becsületesebb vagyok, mint az exem: nem fogok ebből a működő életből kilépni. Anna hálás nekem a jó anyagi körülményekért, felnéz rám. Nem fog kilépni, mert nem fiatal, és mivel kötöttünk házassági szerződést, tudja, hogy a jóléte csak addig tart, amíg velem van. Tiszta üzleti ügy ez. Így azt kapom, amit szeretnék: békét és jó szexet. Mindenki jól járt. De még egyszer szerelmes nem leszek, az mindent felboríthat, és nem tudnék újra talpra állni.”

Soha többé szerelmet

Szenvedély házon kívül

“Aki, mint például Csaba is, nem látja a saját felelősségét abban, hogy a kapcsolata megromlott – mondja Gazdag Enikő pszichológus –, és érzelmileg nem engedi közel magához a nőket, öngólt lő, mert kerüli a valódi intimitást. Ez pedig nemcsak a párkapcsolatokra, hanem a baráti, családi viszonyokra is kivetül. Ha lenne kontrollja az események felett, és rögtön nem terjesztené ki minden nőre a negatív tapasztalatát, akkor lehetősége nyílna a változásra is. Sokan a csalódástól félnek, de amíg nem látják a hibáikat, tanulni sem tudnak belőlük. Mindemellett ahol nincs igazi lelki közösség két ember között, és ez nagyon sok házasságra jellemző, ott a hiányt a felek valahol pótolni fogják. Ez nem feltétlenül szeretői viszonyt jelent, van, aki például játékfüggő lesz. Rengeteg férfi kliensem van, akik ugyanolyan sérülékenyek, mint a nők, csak nem mutatják, ha valami bántja őket. Érdemes figyelni rájuk!”

Hatalmi játszmák

“Több olyan korszakom volt, amikor hajszoltam a szexuális élményeket – meséli Rados Virág író, újságíró. – Először a szabadságvágy, aztán a magány, majd a csalódás motivált. Később minderre rátett egy nagy lapáttal a sokáig kezeletlen bipoláris zavarom: mániás, felpörgött állapotban gyakori a szexuális kritikátlanság, gátlástalanság.” Virág első két szerelmének a távolság vetett véget. A második kapcsolat után magányosnak érezte magát, és amikor egy srác randira hívta, gondolkodás nélkül igent mondott. Az ágyban kötöttek ki. Mire kiderült, hogy a fiú nem akar semmi komolyat, már késő volt.

“Annyira jó szeretőnek bizonyult, hogy szexuálisan egyetlen éjszaka után erősen elkezdtem kötődni hozzá. Ráadásul akkoriban lett önálló lakásom, többé nem kellett édesanyám elvárásai szerint élnem, aki mindig szigorúan fogott – mondja Virág. – A kapcsolatunk a fiúval három évig tartott. Kettőnk között a szex dominált, a testiség frenetikus élményt nyújtott. Azt éltem át, hogy nő vagyok. Akkor még nem tudtam, hogy inkább nőstény. Izgalmas volt bevetni a csábítás trükkjeit, látni, hogy a másik kíván. Egyfajta szerepjáték és hatalmi játszma is volt ez a részemről: én lehettem a femme fatale, a végzet asszonya, akinek a férfi a lábai előtt hever.”

Virág később mégis férjhez ment, de rosszul választott, és egy borzalmas házasságban kötött ki. Öt évig bírta. “Miután elváltam, elszabadult a pokol. Egyre-másra létesítettem szexuális kapcsolatokat, de nem akartam kötődni senkihez, annyira megégettem magam a volt férjemmel való viszonyomban. Örültem, hogy végre senki nem basáskodik felettem, de az esélyét sem adtam meg soha többé senkinek. Ha egy férfi mondjuk a ruhámat kritizálta, már mehetett, amerre látott. Ösztönösen nem engedtem magamhoz közel senkit. Képtelen voltam mély kapcsolatra, sőt sokáig nem is hittem benne.

Soha többé szerelmetA barátnőm esküvőjére röhögni mentem el. Cinikus lettem. Furcsa módon azonban vágytam a szerelemre, csak mintha elfelejtettem volna, hogyan kell csinálni. Hiába lettek szeretőim, egyedül voltam. Azzal vigasztaltam magam, nekem két dolog megy jól: a szex és a munka. És valóban, ezekben az években építettem fel az újságírói karrieremet. De szerelmi téren analfabéta, vagy inkább amnéziás voltam. Egyébiránt nem hiszek benne, hogy létezne »csak« szexuális együttlét. Nekem mindig fontos volt, hogy a másik emberileg is rokonszenves legyen. Voltak szeretői viszonyaim, amelyeket Kundera után erotikus barátságnak neveztem. Minden alkalmat meg akartam ragadni, hogy egy másik embernek legalább a testmelegét, az ölelését érezzem.” Virágnak azóta már lezárult a férfifaló korszaka, évek óta boldog házasságban él.

“Azért leltem társra, mert ez lett az igényem. Meghalt a nagymamám, aki a legjobb barátom volt, és a gyász közepette úgy éreztem, ha nem találok egy bensőséges kapcsolatot, akkor érzelmileg elpusztulok. A férjem mellett ismertem meg az igazi hűséget. Mert ő az, akivel összetartozom, ő a jobbik felem. Ám a tapasztalataim nélkül nem az lennék, aki vagyok. Márpedig én szeretek én lenni.”

Mókuskerékben

“Aki szexkapcsolatokba keveredik, annak ez mindig többet jelent puszta aktusok egymásutánjánál, megerősítésre vágyik, vagy az önbizalmát szeretné növelni. A szexnek visszaigazoló, kompenzáló minősége lesz, a skalpok mennyisége pillanatnyilag növeli az önbecsülést – mondja Gazdag Enikő. – Aki úgy tekint a szexre, mint alapigényre, akár az éhségre, és csupán a kielégülést hajszolja, annak is tudnia kell, hogy az érzelmeket nem lehet fejben irányítani. Még ha így is gondolkodik, utána rátör a kisemmizettség érzése, a magány.

Ha ezt egy újabb kapcsolattal próbálja elfedni, valóban ördögi körbe kerül. Belül valami nem lesz egész. Ennek a gyökerei gyerekkorba is visszanyúlhatnak, egy abúzusig akár. Aki tárgyként tekint a testére, annál sokszor kiderül, hogy a múltban trauma lapul. Ezen terápiával lehet segíteni: megismerjük a történetét, megkeressük, mikor sértették meg az intimitását. Narcisztikus férfiaknál előfordul, hogy voltak már szerelmesek, de megsértették őket, ezért akarják távol tartani maguktól az érzéseket. Mindig van törés ilyen esetekben, de nem mindig tudatos, és nem feltétlenül párkapcsolati bajokról, hanem alapvető kötődési problémáról beszélhetünk. Gyakran a szexet habzsoló embert az édesanyja elhanyagolta, esetleg elhagyta.

A feldolgozás ideje egyéni, sokan már csak depressziósan ismerik fel, hogy problémájuk van. Az új társ megtalálásakor előtörhet belőlük a bűntudat, ami akár az önostorozásig fajulhat. Ilyenkor fontos, hogy megtanuljunk megbocsátani magunknak, hogy megértsük a miérteket, mert csak így lehet letisztázni, hogy ez valóban csupán egy korszak volt az életünkben. Érdemes sorstársakkal beszélgetni, szakembert felkeresni. Mindez erőt adhat a továbblépéshez.”

Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.

Leckék a boldogsághoz - Szendi Gábor írásaA tartalomból:

  • Nem kell mindig őszintének lenni? – Beszélgetés Csányi Vilmossal és Csernus Imrével
  • A hazugság pszichológiája
  • A gyerek, aki bennünk él
  • Az első önálló lépések – Máté Gábor írása
  • Bizarr gyönyörök rabjai
  • A gyerek elsózva jó?! – Rácz Zsuzsa írása

 Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top