Ki tudja, miért, a barátságok ritkán végződnek békés elválással. Általában le sem zárulnak úgy igazán. A gyerekkori barátnőnket egyre ritkábban keressük, amikor már másfelé tart az életünk. Rosszabb esetben úgy összeveszünk, hogy soha többé nem beszélünk egymással. Vagy egyszerűen fogjuk a nyúlcipőt, és elmenekülünk a kapcsolatból, mert a barátunk többet vár tőlünk, mint amit meg tudunk neki adni.
Fojtogató szeretet
Réka pár éve vetett véget egy barátságnak. “Egyetemista koromban volt egy barátnőm, akivel közös kollégiumi szobában laktunk – meséli. – Nemcsak esténként töltöttük együtt az időnket, hanem amikor csak tudtunk, közös programokat szerveztünk. Úgy éreztem, tényleg sokat vagyunk együtt, neki viszont még ez is túl kevés volt. Ha éppen a munka, a tanulás vagy a párom miatt kevesebb időt tudtam rászánni, sírva aludt el, tőlem pár méterre. Ez őrjítő volt. Annyira, hogy belebetegedtem. Egyre nyomasztóbbá vált a szeretete, és több szorongást okozott a barátságunk, mint amennyi örömöt. Éreztem, hogy ennek véget kell vetni, ám nem tudtam, hogyan. Elé állni és »szakítani« képtelen lettem volna. Így a tudta nélkül átkértem magam egy másik szobába, és elköltöztem. Nem ez volt a legelegánsabb módja az elválásnak, és nem is vagyok büszke rá, de abban a helyzetben erre voltam képes. Utána még volt pár levélváltásunk, és nehezen bár, de elengedett. A mai napig nem tudom, mi lett volna a jó megoldás.”
A törlés végleges
Erika és barátnője között egy férfi miatt szakadt meg a kapcsolat, méghozzá örökre. Nem sokkal azután, hogy a lány szakított a párjával, a barátnője jött össze vele, aki ezt sosem ismerte be.
“Nekem az a fiú életem szerelme volt, nagyon szenvedélyes kapcsolatban éltünk, és a barátnőm is pontosan tudta, mit érzek iránta – mondja Erika. – Két hónappal a szakítás után azonban azt láttam a közösségi oldalon, hogy valahol együtt voltak szórakozni. Rákérdeztem a barátnőmnél, hogy van-e köztük valami, de ő mindent tagadott.”
Erikát viszont nem hagyta nyugodni a gondolat, ezért a barátoktól is kérdezősködni kezdett róluk. Eleinte ők is azt mondták, hogy nem történt semmi. Fél év után egyikük mégis elfecsegte, mi is az igazság.
“Kiderült, hogy az exem és a barátnőm tényleg együtt töltöttek egy éjszakát, ráadásul mindenki tudott róla a társaságban, csak én nem. Az, hogy a barátnőm a szemembe hazudott, és még a többieket is rávette erre, teljesen kiborított. Írtam egy levelet neki, hogy ezek után soha többé ne keressen, és még a közösségi oldalon is töröltem az ismerőseim közül. Soha nem csináltam még ilyet. De annyira haragudtam rá, hogy látni sem bírtam – meséli a lány. – A válaszlevelében továbbra is tagadta, hogy lefeküdt volna az exemmel. Ez megerősített: jól döntöttem. Nem bántam meg, hogy megszakítottam vele minden kapcsolatot, és azt sem, hogy ilyen radikálisan.”
Vágyaink kivetítése?
“A barátainkba sokszor belevetítünk olyan dolgokat, amelyeket csak mi szeretnénk látni bennük – véli dr. Fekete Anna pszichológus. – Ha nem felelnek meg az elvárásainknak, akkor csalódunk, és véget vetünk a kapcsolatnak. Ez viszont nem igazán az a fajta barátság, amit felnőtt értelemben annak hívunk. Gyakran előfordul, hogy barátainktól már szinte anyai-apai funkciókat várunk el, vagy olyanokat, amelyek a párkapcsolatra jellemzőek. Ha egy barátság a másik idealizálására épül, akkor nem csoda, ha csalódással végződik. Hiszen ő is csak ember, és szinte biztos, hogy előbb-utóbb nem fog tudni megfelelni irreális elvárásainknak. Ilyenkor általában az történik, hogy valójában nem az ő személyével vagyunk barátságban, hanem saját kivetítéseinkkel, vágyainkkal, szükségleteinkkel, és ha a barátunk nem igazodik ezekhez, akkor megharagszunk rá. Ekkor el kell azon gondolkodnunk, hogy esetleg nem ismerjük őt eléggé, és törekednünk kell a reálisabb kép elérésére vele kapcsolatban. Az igazi barátságban ugyanis saját magáért szeretjük és tiszteljük a másik embert.”
Lazuló kötelékek
“A barátságokban nem feltétlenül szükséges szakítani, hiszen nem kizárólagosságon alapulnak, mint a párkapcsolatok – mondja dr. Fekete Anna. – A valódi barátságban a felek oly módon és távolságban helyezkednek el egymástól, amely személyiségüknek, családi és egyéb elköteleződéseiknek, időbeli lehetőségeiknek a legjobban megfelel. Ha egyikük lazítani szeretne a kapcsolaton, akkor azt is meg lehet beszélni, de a hétköznapok gyakorlatából is kiderül, például abból, hogy kevesebbet találkozunk. A legtöbb ember ezt előbb-utóbb észreveszi, elfogadja, alkalmazkodik hozzá. Ha valaki megsértődik vagy számon kéri a barátján, amit ő magával összhangban tesz, az megint a kapcsolat érett, felnőtt mivoltát kérdőjelezi meg. Egymást szerető és tisztelő emberek időről időre távolabb kerülhetnek egymástól, miközben mindenki folyamatosan változik és fejlődik, de attól még a barátság, egymás kölcsönös szeretete és tisztelete megmaradhat.”
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- Robotként élünk? – Beszélgetés Belső Nórával és Kamarás Ivánnal
- Agy kontra szív
- Kipróbáltuk a rajzmeditációt
- Mosollyal az elfogadásért
- Pszichológusból filmsztár – Natalie Portman
- Orgazmuslabor a padláson
- Miért lódítanak a tinédzserek?
- Békésen világra jönni
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!
