Psziché

Tényleg vannak verekedős gének?

Akadnak gyerekek, akik, ha nem kapják meg, amit kérnek, rúgnak, ütnek, harapnak. Pedig alig látszanak ki a földből: kétévesek múltak. Egy kutatás szerint agressziójuk hátterében a gének állnak. Szerencsére a környezet sokat segíthet.

A kisgyerekek erőszakos viselkedése inkább genetikai okokkal függhet össze, kevésbé a környezetükben látott mintákat utánozzák – legalábbis ezt állapította meg a Montreali Egyetem nagyszabású ikerkutatása. Eric Lacourse csoportja egypetéjű és kétpetéjű ikrek szüleivel végzett vizsgálatot, hogy értékelje és összehasonlítsa gyermekeik viselkedését, környezetét és genetikai jellemzőit.
“Felfedeztük, hogy a genetikai tényezők döntően befolyásolják a fejlődést, és nagyrészt magyarázatot adnak a tartósan erőszakos viselkedésre is. Ez nem jelenti azt, hogy a gyermeki agresszión nem lehet változtatni, a viselkedést magyarázó okokozati láncban a genetikai tényezők mindig kölcsönhatásban állhatnak a környezeti okokkal” – magyarázta Lacourse. Az elmúlt huszonöt év korai gyermekkorra irányuló kutatásait erősen befolyásolta a szociális tanulás elmélete, mely szerint az erőszakos viselkedést leginkább a környezet és a média által közvetített agresszív minták váltják ki.

Korán kezdődik

A kora gyermekkori fizikai agressziót vizsgálva azonban az derült ki, hogy az erőszakos viselkedés a csecsemőkorban kezdődik, csúcspontját pedig kettő- és négyéves kor között éri el. Ugyanakkor ezek a kutatások azt is kimutatták, hogy idővel a környezeti hatások és a genetikai tényezők kiegyenlítődnek.
“Mivel a kora gyermekkori hajlamok a szülőkből és a kortársakból negatív reakciókat válthatnak ki, óvatosan kell kezelni a verekedést, rúgást, harapást, csípést. Akár a szülők, akár a társak erőszakos válaszai a krónikus fizikai agresszió kialakulásához vezethetnek, tehát ha a rúgásra a szülő rúgással válaszol, csak rögzíti a viselkedést, amit helytelenít” – tette hozzá Lacourse.

Tényleg vannak verekedős gének?

Terápiás megoldás

Vincze Anikó gyermekpszichológus a napi terápiás gyakorlatban a környezet szerepére hívja fel a figyelmet.
“Az impulzív természetű totyogóból soha nem lesz csendes, sarokba húzódó kisgyerek, és ez fordítva is igaz. A terápia a környezetre irányul, azon tudunk változtatni, amikor a szülőkkel beszélgetünk. A kutatások új területe azt vizsgálja, hogy a kisgyerek viselkedése, tulajdonságai mennyiben köszönhetőek a géneknek. Ám azt is tudni kell, hogy a gének kifejeződése összefügg a környezeti hatásokkal. A gyerek ugyan öröklött tulajdonságokkal születik, de ezek az őt körülvevő emberek viselkedésétől függően nyilvánulnak meg, alakulnak valamilyen irányba.”

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.

Nem kell mindig őszintének lenni?

Már kapható a magazin legfrissebb száma.
A tartalomból:

  • Robotként élünk? – Beszélgetés Belső Nórával és Kamarás Ivánnal
  • Agy kontra szív
  • Kipróbáltuk a rajzmeditációt
  • Mosollyal az elfogadásért
  • Pszichológusból filmsztár – Natalie Portman
  • Orgazmuslabor a padláson
  • Miért lódítanak a tinédzserek?
  • Békésen világra jönni

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top