Hurrá nyaralunk

Ennyiért fürödhetünk idén a Balatonban

A fizetős balatoni strandokon csaknem mindenhol változatlan belépőárakkal indul az idei szezon, a tó körül sok helyen kisebb-nagyobb strandfejlesztéseket hajtottak végre, kiemelt figyelmet fordítva az akadálymentesítésre.

Még hűvös, 17 fokos a Balaton vize, de már sokan megmártóztak benne. A fizetős strandok zömmel csak a következő hetekben nyitnak ki, de többségükön már addig is lehet fürdőzni ingyenesen.

A Balatontipp.hu összesítése szerint a balatoni felnőtt strandbelépők ára helytől és szezontól függően 450-1000 forint között alakul idén is, egy-két kivételtől eltekintve nem emeltek árat az üzemeltetők. A víz minősége jelenleg kiváló, az átlagos vízszint 127 centiméter, a tó átlagmélysége jelenleg 375 centiméter.

Siófokon a Nagystrand már május elején kinyitott. Az aranyparti és ezüstparti szakaszok továbbra is ingyenesek. Balatonberényben az egykori csúszda helyén “felnőtt játszóteret” alakítanak ki.

Balatonlellén a napokban várják az engedélyt a 8 éve minden szezonra megújított, 300 méter hosszúságú lídó kialakításához. Idén a magas vízszinthez alkalmazkodva nem a meder feltöltésével, hanem a partvédőmű megnyitásával szeretnék kiépíteni a homokos partszakaszt.

Fonyódon a sándortelepi strandon 200 méter hosszú fövenyes partszakaszt alakítanak ki július 1-jére játszóterekkel. A strand továbbra is ingyenes lesz.

Balatonfenyvesen a múlt heti vihar közel 60 millió forintos kárt okozott a nagyobb strandokon, a parti sétányon, dolgoznak a helyreállításon.

Balatonvilágoson a Club Aliga strandján újjáépítik a büfésort és a vizesblokkokat.

Gyenesdiáson mindkét strandon fejlesztik a játszótereket.

Keszthelyen a Városi strandon parti sétányt alakítottak ki, bővítik az internetszolgáltatás sávszélességét, kapacitását.

Balatongyörökön a strand mellett élménysétányt alakítottak ki, és új központi fogadóépület épült infokommunikációs ponttal, pénztárakkal, vizesblokkal és baba-mama szobával.

Balatonakaliban a strandon felújították a teljes parti sétányt, új bejárókat, zuhanyzókat építettek.

Révfülöpön a Császtai strandon komfortosították a régi kabinépületeket, mozgássérült illemhelyet és pelenkázó szobát is kialakítva. Mindkét strandon felszerelik azt a víznyomással működő berendezést, amivel a kerekesszékkel közlekedők is kényelmesen, biztonságosan, akár segítség nélkül is bemehetnek a vízbe. Ugyancsak a nehezen közlekedőket segíti, hogy a MÁV-val közösen akadálymentesre alakították a Császtai strandhoz vezető két vasúti átjárót.

A zánkai községi strandon is a mozgássérültek lehetőségeinek javítása volt a fő fejlesztési cél idén.

Balatonudvariban a település központjában és a Fövenyes településrész strandján is felszerelik a mozgássérültek bejutását segítő berendezést.

Alsóörsön mederhomokozással, új vízi bejárók beszerzésével, szabadtéri sporteszközök telepítésével, pelenkázásra, szoptatásra használható baba-mama szoba kialakításával készülnek a nyitásra.

A balatonalmádi strandok egyik újdonsága, hogy a Wesselényi strandon két új büfét építenek.

Balatonfüreden az Esterházy és a Kisfaludy strand egész évben nyitva volt, a pénztárak várhatóan csak pünkösdkor állnak üzembe. Az idei szezon újdonsága a Kisfaludy strandon készülő minigolfpálya. Az Eszterházy strand gyermeköblénél vízi élményelemeket telepítenek, a nyugati mólón pedig egy kivilágított szökőkutat alakítanak ki esti látványosságnak.

Balatonfűzfőn mindkét strandon akadálymentes vízi bejáró létesül. A Fövenyes strandon a játszóteret is fejlesztik, továbbá a nagyobb biztonság érdekében részleges térvilágítást építenek ki és kamerákat telepítenek. Az infokommunikációs akadálymentesítés keretében Braille-feliratú táblákat is elhelyeznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése