Öltözködjünk

Kiszámolták Katalin hercegnét

Kedvenc színe a kék, a haját nem szívesen hordja összefogva, a táskáját pedig általában két kézzel fogja. Egy kis Katalin-statisztika.

Leggyakrabban ilyen
Leggyakrabban ilyen

A Vogue magazin brit kiadásának szerkesztői Katalin hercegné összesen száz szettjét elemezték ki részletesen, majd százalékosan összesítették az eredményeket, hogy kiderüljön, milyen is Kate stílusa, számokban kifejezve.

Eszerint Katalin kedvenc színe a kék, nyilvános megjelenéseinek 24 százalékán ezt a színt viseli. Szereti azonban a pirosat is, 13 százalékban ilyen árnyalatú ruhákban jár, de közel ennyiszer hord fehéret is. Sárga és krémszínű holmikat viszont szinte soha nem vesz fel. Legszívesebben a brit LK Bennett márka ruháit viseli – a vizsgált 100 alkalomból 28-szor –, a másik favoritja pedig az Alexander McQueen divatház, 14 kreációval. A Zara márka is hálás lehet az ingyenreklámért, hiszen az ő ruháikat 8 alkalommal viselte.

A hercegné megjelenéseinek 73 százalékában lazán hullámos, kibontott hajat visel, míg a felhúzott, félig kiengedett frizurák aránya 16 százalék. Copfot vagy feltűzött hajat hord a legritkábban. Hajfürtjeinek átlagos átmérője – igen, még ezt is kiszámolták – 2,5 centiméter.

Kedvenc táskái a borítéktáskák – 19,4 x 13,2 centis méretben –, melyeket az esetek 15,5 százalékában a bal kezében, 5,5 százalékában pedig a jobb kezében tart, a leggyakrabban azonban mindkét kezével egyszerre fogja.

Kedvenc lábbelije a natúrszínű, LK Bennett magassarkú, de szívesen választ Stuart Weitzmann és Jimmy Choo modelljei közül is.

Amikor pedig mosolyog, a fogainak átlagosan 8,6 százalékát mutatja meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top