nlc.hu
Öltözködjünk
Shakira kiütötte Aguilerát

Shakira kiütötte Aguilerát

Shakira váltotta az amerikai Voice-ban, Christina Aguilerát. Az első adás után máris látható, hogy a focista feleségnek, klasszisokkal jobb az ízlése.

Hétfőn indult az amerikai Voice negyedik évada, az eddigi női mestert, Christina Aguilerát, az újdonsült kismama, Shakira váltotta. Már az első adás alatt éreztük, hogy itt bizony valami megváltozott. Christinával együtt ugyanis a kibuggyanó mellek, a már nézők számára is kínos, “bádogjelmezbe” gyömöszölt kerekded idomok is eltűntek. Félreértés ne essék, nekünk nagyon is bejön Aguilera kerekded, csajos alakja. De az is tény, hogy úgy öltözködik, mintha még mindig XS-es méretű lenne, egy idő után pedig kezdett kínossá válni az Aguilera megjelenése a tehetségkutatóban. Bár mindkét énekesnő imádja a popsit kiemelő flitteres ruhákat, azért Shakira szerelése klasszisokkal néző barátabb, mint elődje szettjei.

Shakira

Eltűntek a méretes legyezők, a hatalmas 1920-as éveket idéző fejdíszek, a kivillanó keblek, a kristályokkal díszített mikrofon, és az egyébként is széles csípőt előnytelenül hangsúlyozó ruhák. Maradt azonban a szőke – leginkább VV Évára emlékeztető – boglyas frizura, és a bőrcsizma.

Shakira

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top