nlc.hu
Öltözködjünk
Turitrendek: télikabátokat turkáltunk

Turitrendek: télikabátokat turkáltunk

A télikabát ruhatárunk egyik legfontosabb darabja, ráadásul ha jó minőséget akarunk, valószínűleg sokba is kerül. Akármilyen szépet is sikerül azonban beszereznünk, ha mindennap hordjuk, hamar megunjuk. De ha olcsóbbat választunk másodkézből, akár 4-5 kabátunk is lehet – ugye tetszik az ötlet?

A télikabátok klasszikusan sötét színűek, nyilván pont azért, mert a legtöbb embernek csak egy van belőle az egész évszakra, és a sötéten kevésbé látszik a koszolódás. A téli fénytelenség közepette azonban feketében, sötétkékben vagy barnában járni nem különösebben hangulatjavító hatású. Ráadásul legkésőbb januárra a legcsodálatosabb kabát láttán is heves undor fogja el az embert: már megint ezt kell felvenni?

Szerencsére télikabátot ugyanolyan jól lehet turiban vásárolni, mint szinte minden mást. Sőt olyan márkákat és minőséget is kifoghatunk, amire rendes boltban az ára miatt esélyünk sem lenne. Kilós áron egy szokványos súlyú kabát körülbelül 3-4 ezer forintba kerül a használtruha-boltokban, míg a darabra áruló üzletekben 7-8 ezer forint fizethetünk egy darabért. Így aztán egyetlen újonnan vásárolt kabát árából akár 6-8 másikat is magunkévá tehetünk, ha elviseljük, hogy kicsit használt és hajlandóak vagyunk vadászni. (Nem mintha bárkinek is szüksége lenne 6-8 télikabátra, de ekkora változatosság jelentősen kellemesebbé teszi a téli öltözködést, nem kétség.)

A télikabát esetében a legfontosabb, hogy meleg legyen – elvileg. De azért a trendek sem hagynak minket hidegen, vagy éppen pont azok miatt fogunk fázni, ha mondjuk egy szuper rövid dzsekiben divatozunk. Ezért aztán összeállításunkban igyekeztünk a fontosabb idei irányzatok mellett a praktikumot is figyelembe venni.

Kezdjük is mindjárt a legkézenfekvőbb megoldással: egy tollkabáttal. Nagy valószínűséggel a legolcsóbb tollkabátok is tökéletesen ellátják fő feladatukat és melegítenek. Szabás és anyagminőség tekintetében azonban óriási különbségek lehetne, egy csinosabb darabban garantáltan nem fogunk úgy kinézni, mint egy elfuserált Michelin-baba. Ez a darab például szépen simul az alakra és a különleges nyakmegoldás is jól ellensúlyozza a pufiságot.

Avant Premiere tollkabát - Max Turi
Avant Premiere tollkabát – Max Turi

Bár az oversize, azaz túlméretes kabátok divatját néhány forrás hajlamos forradalmi újdonságként tálalni, valójában többéves trendről van szó. Ami már egyébként is a nyolcvanas évek vonalainak felmelegített változata modernebb formában, úgyhogy akár az anyukák szekrényében is érdemes körülnézni. Ez a gyapjúkabát a klasszikus teveszínt kombinálja a túlméretes trenddel, ráadásul az egyik legmenőbb brit márkától – mi is meglepődtünk, amikor szembejött velünk egy turiban.

Aquascutum gyapjúkabát - Háda
Aquascutum gyapjúkabát – Háda

A legeslegmelegebb megoldások között az elsők között van az állati szőr. Sokan állatvédelmi szempontból problémásnak érezhetik, hogy bundát vásároljanak, mi úgy gondoljuk, ez kevésbé zavaró, ha használt holmiról van szó. Bundából nem könnyű igazán szépet találni, az anyag tulajdonságai nyilvánvalóan behatárolják a szabást. Azért nem lehetetlen, a példaként felhozott svéd darab mellett láttunk még valóban csinos darabokat. Legutóbb például a Margit körúton lévő (a Mechwart térhez közel) nagy, névtelen turiban, darabját kétezer forintért. Ilyen áron aztán végképp jó vétel, bár a tisztítás komoly összeg lehet sajnos.

Skandipals bunda - Angex
Skandipals bunda – Angex

A természetes források mellett a technikai anyagok által nyújtott lehetőségeket sem szabad lebecsülni, ráadásul sokan vannak, akik elég sportosak hozzá, hogy ne csak terepen viseljenek sídzsekit. A vezető márkák fejlesztései szerencsére folyamatosan leszivárognak az olcsóbb márkák termékeibe, így szinte bármelyik hasonló darabbal jól járunk, de persze egy valódi Helly Hansennel képtelenség tévedni – ezt tapasztalatból mondjuk. A másik nagy előnye az ilyen típusú kabátoknak, hogy jól moshatóak és színesek, kicsit felderítik a szürke napokat.

Helly Hansen sídzseki - Háda
Helly Hansen sídzseki – Háda

A téli trendekről szóló cikkünkben már volt szó a mindent elborító fehér és elefántcsont stílről, ezért aztán igen megörültünk ennek látványos és nagyon jól bélelt darabnak. A szín kényességét tekintve praktikumról nehezen beszélhetünk, de legalább tényleg meleg, még a kapucni is bélelt, akár a sapkát is megúszhatjuk. A tisztítószámla viszont méretes lehet, bár bevalljuk, mi bizony a turiban vásárolt olcsóbb gyapjúkabátokat simán kimossuk 30 fokon a mosógépben, és még sose lett baj.

Topshop kabát - Háda
Topshop kabát – Háda

Számos más trenddel együtt a motoros-pilótás dzsekik is évek óta divatosak. Mivel jellegükből adódóan rövidek, deréktől lefelé sajnos nem melegítenek, viszont nagyon dögösek tudnak lenni. A megszokott sötét színek helyett most egy piros gyapjú megoldást választottunk, hiszen az erős színek is fontosak az idén. De persze feketében is található számos hasonló darab, ha inkább az eredeti változat a vágy tárgya.

Only gyapjú kabát - Max Turi
Only gyapjúkabát – Max Turi

A klasszikusabb megoldások kedvelői bizonyára ismerik a Max Mara nevet, főleg, hogy nekik még boltjuk is van itthon. Sajnos az áraik igen borsosak, de cserébe komoly minőséget is adnak. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen luxusmárkát is találhatunk használtruha-boltban, de bizony. Ez a gyapjúkabát a márka egyik hagyományos fazonját hozza, meleg, mégis könnyű viselet. A képről sajnos nem jön le rendesen, hogy milyen csodásan pihe-puha az anyaga.

Max Mara gyapjú - Háda
Max Mara gyapjú – Háda

A trendriportok szerint a különleges anyagok is jól mennek az idei téli szezonban: hímzések, minták, díszítések. Hímzett kabátot sajnos nem találtunk, de ezen a halszálkamintás anyagon megakadt a szemünk. Egyszerre elegáns, mégis van benne egy kis csavar, ráadásul jó hosszú, egészen csizmáig ér, így rendesen melegít. Tiszta gyapjú, és igen jól mutat övvel összehúzva, a saját anyagból készült helyett akár egy szép bőrövvel is el tudjuk képzelni.

Solfin gyapjú kabát - Angex
Solfin gyapjúkabát – Angex

Még több kabát a szerző online turkálójában! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top