Öltözködjünk

Húsz éve csak zöld ruhákat visel egy nő, elmondta miért

Ezüst, kék, rózsaszín és lila korszaka is volt, majd eljutott az zöldhöz, és húsz éve ennél maradt.

Elizabeth Eaton Rosenthalt általában Carroll Gardens Zöld Hölgyeként emlegetik és bizony a legkevésbé sem ok nélkül. A 75 éves, New York-i képzőművész ugyanis húsz éve csak és kizárólag a zöld szín különböző árnyalatait hordja. 

Elizabeth az életének egy korábbi időszakában a 30-as évek stílusát idéző, mintás ruhákban járt, majd áttért arra, hogy egy-egy szín különböző árnyalatait viselte. Az ezüst, a kék, a rózsaszín és lila után végül a zöldnél kötött ki. És két évtizede nem unta meg.

A ruhái, kiegészítői, a haja és a sminkje mellett ma már a lakásában is zöld tárgyakkal veszi körbe magát. Úgy véli, hogy a zöld a legvidámabb, legpozitívabb szín a földön.

“Sosem terveztem, hogy ez lesz. Ez nem valamiféle függőség, teljesen természetesen jött” – magyarázta Elizabeth. Hozzátette, hogy nemcsak saját maga miatt jár folyamatosan zöldben, hanem azért is, hogy más embereket boldoggá tegyen.

“Lenyűgöző együtt utazni vele. Az emberek kikiabálnak az autókból, a gyerekek összecsődülnek körülötte a vonaton, a turisták közös képeket készítenek vele” – mesélte Elizabeth férje, Dylan.

Az asszony elmondta, hogy egyáltalán nem egyszerű minden holmiját zöldben beszerezni. Gyakran vásárol gyerekosztályokon, de olyan is előfordul, hogy ő maga fest át zöldre egy eredetileg más színű darabot.   

“Aludni sem tudok, ha nem vagyok tetőtől talpig zöldben” – jegyezte meg Elizabeth.

Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top